Egy hétköznapon nem sokkal tizenegy után érkeztem, ekkor még nem volt nagyüzem, ám alig fél óra múltán, dél körül már nyüzsögtek a kávézni vágyók az üzlethelyiségben. Azóta tapasztaltam, hogy esténként is ki lehetne tenni az ajtóra a "telt ház" táblát, ami nyilván jó az üzletnek, de nem mindig jó a vendégnek. Mivel a kicsi alapterületre a lehető legtöbb ülőhelyet igyekeztek bepréselni, az emberek időnként kénytelenek egymás személyes terébe is behatolni, és ha nem sikerül egy félreesőbb asztalt kifognunk, előfordulhat, hogy ahányszor el akarnak menni a székünk mögött, fel kell állnunk, hogy elférjenek. A szűkösség érzetet még fokozza - és ezért tényleg jár "pontlevonás" -, hogy nincsenek fogasok, következésképp a nagykabátot is jobb híján a szék támláján kell tárolni.
Mindezzel együtt a kávézó hangulata barátságos, hívogató. Elsőre feltűnik, hogy az emberek nem irodájuk kihelyezett székhelyének, illetve luxuskollégiumnak tekintik a helyet. Míg például a Teréz körúti California Coffee Companyban előforduló vendégek egyik fele a magányos, öltönyös-laptopos típusba tartozik, másik fele pedig a nagyvilági egyetemista kategóriába, aki valószínűleg már fél napja fetreng ugyanabban a fotelban, addig a Costa vendégei inkább olyanok, mint egy hagyományos kávézó közönsége. Az egész hely atmoszférája közelít egy klasszikus kávézó kuckós, duruzsolós hangulatához.A mindenütt visszaköszönő bordó szín, a sötét színű faburkolatok nyugodt melegséget sugároznak. A harmonikus egész azonban eklektikus különbözőség eredménye. Csak több perces vizsgálódás után tűnik fel, hogy kerek asztalok váltakoznak a négyszögletűekkel, és szinte nincs két egyforma szék, más-más mintájú rajtuk a kárpit és formájuk is különbözik. Mindezzel együtt az enteriőr visszafogott, és letisztult. Nem akar trendi se lenni – mint, amilyen a California Coffee -,de a luxus érzetével sem hozza zavarba a bent tartózkodókat, mint a Gloria Jean’s. A zenei aláfestést is stílusosnak találtam, szerencsére nem kereskedelmi rádióból, vagy, ami még rosszabb zenetévéből jövő zaj, hanem kellemes lounge szólt, és nem olyan hangosan, hogy túl kelljen kiabálni. További pozitívum - mondom én, az antidohányos- , hogy a kávézó abszolúte nem dohányzó, mint ahogy a Costa Coffee-k mindenhol. – világosít fel Gótzy Miklós, a Costa Coffee-t tulajdonló Lapker Zrt. kiskereskedelmi igazgatója.
Tőle tudtam meg azt is, hogy a Costa Coffee értékesítésének túlnyomó részét nem a papírpoharakban elvitt (take away) kávékból szerzi, sokkal jellemzőbb, hogy a vendégek helyben fogyasztják el, amit vásárolnak. A mi tapasztalatunk az volt, hogy dél körül nagy számban érkeztek a szomszédos irodaházakból a dolgos irodisták, hogy feltankoljanak koffeinből, és ők jellemzően nem helyben ültek le azt elfogyasztani, bár tegyük hozzá, ha akartak volna, sem tudtak volna leülni, hisz ekkor már tele volt a kávézó.
A kiszolgálást a kedves, de komótos szavakkal jellemezném. Volt egy olyan érzésem, hogy még nem mennek túl olajozottan a dolgok a pult túloldalán, de a széles mosolyok kárpótoltak mindenért. A szakértelmet amúgy sem merném kritizálni, egyrészt mert nem értek a kávékészítés művészetéhez, másrészt pedig, mert Gótzy Miklós azt is elmondta, hogy a Costa alkalmazottak négy héten keresztül nagyon intenzíven tanulják ennek a tudománynak elméletét és gyakorlatát, mielőtt egyáltalán vevő közelében kerülhetnének. A kínálat egyébként ételek és italok terén a sztenderd franchise kávézós. A Pazar üvegpult mögött ínycsiklandó sütik és szendvicsek figyelnek, a pulton még pehely és mályvacukrok és apró csoki falatkák látványa ejti kísértésbe az édesszájúakat.
Kávék közül én a legkisebb kiszerelésű karamelles lattét választottam. Mellé pedig bevállaltam még egy kötelező muffint is cseresznyés mandulás ízben, és – mert véleményem szerint egy kávézós-sütis hely minősége csakis ezen keresztül mérhető – egy brownie-t is kértem. A látvány teljesen oké volt. A kávét üvegpohárba kaptam, a muffin hatalmas volt, a brownie sokat sejtetően sötétbarna. A kóstolás után sem tört le a lelkesedésem.
A latte lágy volt, de karakteres. megfelelő mennyiségű tejhabbal és persze csokireszelékkel a tetején. A Costának egyébként saját egyedi kávékeveréke van, maga Sergio Costa, a kávézóláncot alapító testvérpár egyike kísérletezte ki Parmában, hogy milyen keverés és pörkölés mellett lesz a legfinomabb a kávé, amely természetesen frissen őrölt kávészemekből készül.
A muffin tésztája laza volt, mandulából találtam benne/rajta bőségesen, meggyből én elbírtam volna még többet, de ez ízlés kérdése. Brownie-ból már rengetegfélét ettem, mégsem tudom, hogy milyennek kellene lennie. Van, ahol száraz, piskótás, morzsálódós, de a Costáé nem ilyen volt. Annyira sűrű és olyan krémes, mintha nem is süti, hanem valami olvasztott-passzírozott tömény csoki lenne, isteni volt. Bár térfogatra nem túl nagy, van benne anyag bőven, több napnyi csokiszükségletet fedez.
Nem beszéltünk még az élvezetek anyagi vonzatáról. A fent nevezett termékekért cserébe 1510 forintot (Karamell Latte Primo -640, brownie -450, muffin -420) hagytam a pénztárnál, ezek alapján nem tervezem, hogy napi szinten nassoljak a Costában, de azért nem is vérlázító a végösszeg. Egy sima eszpresszó 300, egy cappuccino 540, a szirupos, ízesített látték már hatszáztól kezdődnek. Szendvicsek 450 és 700 között, sütik már 350-től kaphatók. Összességében egy hajszállal talán olcsóbb a többi hasonló helynél, a Gloria Jean's-nél mindenképp.
Említést érdemel - mert a vártnál kalandosabbra sikerült - a vécéhasználati projekt. Először megpróbáltam önerőből megkeresni az ominózus helyet, mivel azonban a kávéház és a vele összeköttetésben lévő Astoria üzletház közötti folyósón csak egy Privát feliratú ajtót találtam, amiről eddigi élettapasztalataim alapján feltételeztem, hogy szorgos irodai dolgozók ülnek mögötte, kénytelen voltam kérdezősködni. Kiderült, hogy itt a "privát" szó szinonimája a vécének, tehát mégis csak oda kell benyitni. Belépve a helységbe - ami külsejét tekintve a "semmi extra" kategória-, újból zavarba jöttem. A közös kézmosós helyiségből ugyanis kislány emblémás, kisfiú emblémás, valamint kislány/kisfiú emblémás ajtók nyíltak. Ez utóbbit hirtelen nem tudtam hová tenni, cseppet sem vagány, mondhatni maradi döntést hoztam és a kislány embléma felé vettem az irányt. Ezeket a furcsaságokat nem vettem zokon, és a tisztasággal sem volt baj, de azért már adok néhány mínusz pontot, hogy a mosdókagyló felett kiragasztott felirat arra kért, hogy technikai problémák miatt legyek szíves és ne használjam a csapot. De legyünk jó fejek és feltételezzük, hogy ez az állapot csak átmeneti volt és hamar megoldották a problémát. Mire a nemzetközi Costa-audit megérkezett biztosan, hiszen, Gótzy Mihály eldicsekedett vele, hogy időközben már egy ilyen ellenőrzésen is átestek és a lehető legjobb, vagyis excellent minősítést kapták.
Teszteljétek ti is a Costát az Astoriánál, aztán majd a többit is, mert állítólag még a nyár előtt nyílnak újabb kávézók az Andrássy úton és az egyik – még meg nem nevezett – bevásárlóközpontban.
Forrás: Kúltúrpart