Mámorító szenvedély – bódító ital
A munka iránti szenvedély mint kifejezés túlzásnak tűnik, de hogyan lehetne leírni, mint szenvedélyként az érzéseknek azt a halmazát, amely a családtagokat és a teljes Pascucci stábot arra készteti, hogy mindig a legjobbat hozzák ki magukból a vállalat minden szintjén? A kávéhoz és a saját márkához való kötődés adja meg a Pascuccinak a motivációt, és ez hajtja a kitűnő minőség keresésének irányába. Ezt a Szenvedélyt, ezt a lelkesedést, ezt a törekvést kívánja átadni a Pascucci partnereinek. A Pascuccinál megtanultuk, hogy kétfajta munkamorál létezik, az egyik jó, a másik a jó szenvedéllyel. Mi tudjuk, hogy a kétfajta munkamorál végeredménye csak látszatra ugyanaz. Nem egyszerű mindenkinek átadni ezt a fajta gondolkodásmódot. Szerencsére a Pascucci emberi erőforrásai alkotják a vállalat elsődleges értékét. Ez az amit a kávé mellé adunk.
A Pascucci története az 1800-as években kezdődött. A cég jellegzetes logója „csak” 50 éves - ám a különleges kávét ismerők és kedvelők számára a minőség szimbóluma. Nem véletlenül: a Pascucci szakemberei jól tudják, hogy a nyersanyag - vagyis a kávébab - kiválogatása az alapja az igazán jó kávék alkotásának.
Az osztályozást követi a kávékeverékek készítése - majd az egész folyamat egyik legkényesebb része, a pörkölés! A pörkölés nem egyszerű munkafázis: komoly szakértelmet igénylő művészet, mely olyan szakértelmet igényel, mely ötvözi a többgenerációs tapasztalatot, és napjaink komputerizált technológiáját. A Pascucci itt is saját útját járja: hagyományaik szerint a megpörkölt szemeket hallgatni kell. A kávé a pörkölés alatt állandó pattogó hangokat ad, melyek időtől és színtől függően változnak, ezek megfigyelésével érhető el a legjobb minőség.
A pörkölés után a kávé tárolósilókba kerül, majd a termék frissességének megőrzése szempontjából alapvető fontosságú csomagolás következik. Ezt követően indul végső útjára, a kávészerető fogyasztókhoz.
Mint a fentiekből is látható, egy minőségi kávékeverék elkészítése rengeteg munkát, törődést, sok tapasztalatot, s persze, a tökéletességre való folytonos törekvést követel - mindezt garantálja a
Pascucci márkanév.