Szerdán láthatták az érdeklõdõk a 12 versenyzõ részvételével zajló Barista Bajnokságot a Hoventa Fórumon. Hihetetlennek tûnik, de idén már az ötödik Magyar Barista Bajnokság megrendezésére került sor a Hoventán!
Ugyan ez a cikk nem kapcsolódik kimondottan a kávézáshoz, mégis többeket érdekelhet, hogy a mostanság kávémániájáról elhíresült Frei Tamás most éppen mibe vágta a fejszéjét.
Thierry Mugler Angel Men Pure Coffee néven 65 dollárért ( azaz 12 ezer forintért) árusítják azt a limitált számban megjelent parfümöt, amely forradalminak számít az illatok világában.
A legfrissebb kutatási eredmények szerint nem fokozza az emlőrák kockázatát a koffeinfogyasztás. Találtak azonban összefüggést a jóindulatú elváltozásokkal és a nagy méretű tumorokkal.
Pénteken a zágrábi törvényhozás is elfogadta a kormány szigorú dohányzás elleni törvényét. A jogszabály megtiltja a cigarettázást minden zárt közösségi helyen. Ez alól egyedül a pszichiátriai intézmények kivételek. A tervek szerint az éttermeknek, bároknak és kávézóknak, valamint a dohányiparnak fél évük lesz arra, hogy alkalmazkodjanak az előírásokhoz. A többi helyen pedig hamarosan életbe lép a tiltás. Amint a közlönyben is megjelenik a jogszabály, 8 napon belül hatályba is lép déli szomszédunknál.