KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Hadik Kávéház, Budapest

hadik kávéház pultKözel öt éve ígéri a XI. kerületi önkormányzat a Hadik Kávéház, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső egykori törzshelyének újbóli megnyitását. Molnár Gyula polgármester 2009. november 10-én a sajtónak már bemutatta a kávéházat, ám akkor az még nem kapta meg működési engedélyét. A tavalyi nyitás óta meg akartam látogatni ezt a már nyitása előtt nagy port kavart kávézót, mint ismeretes a kerületi fideszes képviselők feljelentésére a kávéház ügyében nyomozás is indult. Mint megtudtuk a száz százalékig önkormányzati tulajdonban lévő Hadik-Nádor Kft. a Flying Cat Kft.-vel – a margitszigeti Holdudvart is ők üzemeltetik – kötött szerződést mindkét helyiség üzemeltetésére. (Kávéház és Szatyor Bár)
hadik kávéház belsőDe lássuk mit tartogat a kávézásra vágyóknak a hely... A kávézóba belépve kellemes, klasszikus enteriőrt sugárzó kávéházzal szembesülünk, a hely ránézésre érkezésemkor kb. 50%-on üzemelt. Rögtön a pult felé vettem az irányt és megtudakoltam milyen kávét készítenek : Mauro volt a válasz. Harmadmagammal érkeztem, így egy három személyes asztalhoz foglaltunk helyet, az asztalon itallap található, a sütemények a bárpult melletti részben megszemlélhetőek, onnan lehet választani ha a verbális felsorolás kevés lenne a pincértől, vagy nem meggyőző esetleg. A rendelésünk a következőből állt : risztrettó, forró csoki, túró torta és egy ásványvíz. A rendelés felvétele viszonylag gyorsan zajlott, a pincér nagyon udvarias, visszafogott volt. Sajnos mint kiderült az utolsó darab túró torta elfogyott, így helyette Rigó Jancsi lett a befutó. A rendelt tételek felszolgálása már sajnos nem ment ilyen gyorsan, elég sokat kellett várakozni a tételekre. Meg kell említsem, hogy ezért a késésért azonban felszolgáláskor a pincér elnézést kért. A risztrettó egy tasak Mauro logós cukorral, kávé tejszínnel és kis pohár vízzel érkezett, mely Mauro-s üveg pohárban volt, szalvétá, alátét azonban nem volt. Legnagyobb sajnálatomra ennyi az összes jó amit a kávéról el tudok mondani : az ital hőmérséklete alacsony volt, crema egyáltalán nem volt rajta, mindössze a csésze szélén valami maradvány. Sajnos a kávé ízre sem volt jó, volt szerencsém látni az őrlőbe betöltött Mauro kávét és ez a blend nem ilyen. Az ital elkészítése és feltehetően az őrlemény mennyisége is hibádzott. A forró csoki is Mauro-s csészében érkezett, ehhez már volt szalvéta. Kinézetre rendben volt, noha engem kissé meglepett, hogy a teljes felszíne igen nagy buborékokból állt. A fogyasztó személy által ízre nagyon jó minősítést kapott azonban. A sütemény friss, finom volt. A pultban egy két fejes Rancilió gép dolgozik, és ha jól láttam egy MACAP őrlő szolgálja ki.

Összegezve egy igen kellemes, hangulatos hely a HADIK, de sajnos azt rontják el, amely egy kávézóban talán a legfontosabb : a kávét.
Bízom benne, hogy emelkedhet a színvonal a kávé készítésben, mert az alapanyag kiváló, a géppark szintúgy, vétek ilyen környezetben, ilyen feltételek mellett ilyen pocsék kávét felszolgálni.

hadik kávéház risztrettóhadik kávéház krémhadik kávéház forró csoki

Az árszint megfelelő : egy risztrettó / eszpresszó 320 Forint, kapucsinó 390 Forint, latte macchiato 420 Forint.

A számla 1.540 Forintról szólt, melyből a risztrettó 320 Forint, a forró csoki 420 Forint volt azaz a sütemény + ásványvíz pont 800 Forintba került.

Pontozás:

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő
Tisztaság, dekoráció, felszolgálás
Íz harmónia
Ital hőmérséklete
Általános képzettség
Hely hangulata, személyzet
Összesen
Blaze
4 2 3 2 4 15


1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: (06 1) 279 02 90
H - V: 09:00 - 23:00