KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Carraro 1927 Specialty Arabica - Prémiumkávé ínyenceknek

carraro 1927 kávétesztKedves Olvasó! A következő sorokon az lenne a feladatom, hogy jellemrajzot állítsak, felvezessem, vagy bemutassam a Caffe Carraro, 1927. Specialty Arabica Blend-jét. A soraim alatt feltűnő tesztek, majd felsorolják a gyümölcsös, fűszeres stb, jegyeket, én csupán egy jellemzőt írnék róla, amit ritkán olvasunk a kávés értékelésekben: olyan igazi kávé íze van! A Caffe Carraro 1927-es megalakulásának 80. születésnapjára álmodta meg a tulajdonos az 1927 blendet, melyet már évekkel a nagy nap előtt elkezdett megalkotni. Kereskedelmi megjelenése mégis csak 2009-ben történt meg. Az ok egyszerű. A dátum nem írhatta felül a képzeletet. 2007-ben, még nem azt mutatta a keverék, amit a dottore elképzelt. A Caffe Carraro számára emiatt ez nem csak egy keverék, hanem egy megkésett ajándék, amire sokat kellett várni, de megérte!- tudtuk meg a forgalmazótól.

Tisztelt Olvasó!

Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől,  mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.

A Carraro kávé hivatalos forgalmazójától, a Caffé dal 1927 Kft. (A Caffe Carraro Magyarországi képviselete) +36-70-9300-955-től kaptuk a lehetőséget a tesztelésre.

Pontozás:

Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pont
Íz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!


Kávé típusa: Carraro 1927

Pörkölés ideje: -, Lejárat ideje: , Csomagolás: 3kg-os fém tartály
Ár:
10.200 .- Ft/kg, , Forgalmazó adatai

 carraro 1927 kávéteszt csomagolás

Név/konfiguráció
A krém egységessége és tartóssága
íz harmónia (Az édes, a savas és a keserű egyensúlya)
Testesség (testes, lekerekedett, sima)
Ár/érték arány
Összpontszám
Luigi/Faema Family + Mazzer Major
5
9
4
8
26
Monyesz/ Solis SL90 + Compak K6
5
9
4
8
26
Blaze/Ascaso Steel Uno professional + Compak K6
4
10
4
7
25
Lorien/La Cimbali Domus Classic + Mazzer Mini
4
9
4
8
25
SiD/Arrarex Caravel+ Olympia Express Maximatic + Gaggia ipari őrlő
4
9
4
7
24


Név Szöveges értékelés, konklúzió
Luigi

A minta bontáskor nagyon frissnek mutatkozott, élénk arabikás illatot árasztott magából. A szemek egyenletesek, aránylag sötétre pörköltek. Az első próbálkozás bizonyította frissességét, vastag sugárban buborékolva érkezett a csészébe. A keverék egyébként arabika túlsúlya ellenére a közepes hőmérsékleti tartományban érzi jól magát, ha túl magasra szörfözünk könnyedén megégethetjük a krémet. Pár nap után helyreállt, igazi vékony lefolyással alulról célozva a 3 cl-t adta a maximális élményt. Nálam 21-23 másodperces lefolyásnál volt a legfinomabb. A krémje vastag, vörösesbarna mintás, kellően olajos, szépen fedi az italt. Keverés után záródik, fogyasztás végéig kitart. Aránylag magas afrikai arányt érzek benne . Határozott és harsány savakkal rendelkezik, ami egyáltalán nem bántó. Nehéz jellemeznem, nagyon komplex, fűszeres, citrusokat, citromot és talán erjedt gyümölcsök vannak jelen, valamint mogyoró és enyhe mandula aroma. Édessége jó, rövidre engedve nektáros, cukor nélkül is jól élvezhető. Utóíze hosszan érezhető, kesernyés, füstös, arabikás. Nálam aránylag gyorsan öregedett, (mint a friss pörkölésű single origin arabikák) így mindenképpen fordítsunk figyelmet az alapos és kisebb adagonkénti lecsomagolására, hogy minél kevesebb levegőt kapjon bontáskor. A magas savassága miatt tejjel és kapucsínónak is ideális alapanyaga.

Monyesz

A minta pörkölése ideális, talán egy árnyalattal a közepesnél sötétebb. A szemek között leginkább csak arabicát látni, látszik a gondos válogatás, törött szem nemigen fordul elő. A csomag bontáskor kellemes, enyhén füstös, kicsit édeskés, leginkább a pipadohányra hajazó beütéssel rendelkezik. Daráláskor az illata nem erős, kicsit karamellás, kakaós, és enyhén füstös illat jellemzi. Az első csapolások igazolták a magas arabica tartalmat, és hogy friss pörköléssel van dolgunk. A crema bőséges, szépen mintázódik, a feltisztulás után is állja a cukrot, elkeverve láthatóan olajos, egy része stabilan megmarad. Másik része, a friss pörkölésre jellemző széndioxidos, eloszlik, illetve a fotók készítése közben láthatóan megrogyott, de ez ugye nem hiba, sőt ! A minta öregedésével, ami azért jelentkezett két hét alatt, ez már nem jellemezte a cremát. A hőmérsékletet az arabicás szinten tartva, az elkészítési időt változtatva a normál és a lassú, kb 40 mp-es között, érezhető eltérést mutatott a kávé. Előbbi esetben határozott gyümölcsös jegyeket, elsősorban citrust hordoz, amihez társul a nektárosság és a csokoládé. Utóbbinál a csokoládé átvált kakaósba - ez hosszan megmarad az utóízben -, keveredik bele némi karamell, illetve a citrusosság szelidül, kicsit árnyaltabbá válik, a bogyós gyümölcsökre, és a meggyre lesz jellemző. Tejjel érdemes a normál lefolyást keresni, ekkor karakteres, és a gyümölcsösségnek köszönhetően telt ízű italt kapunk. Legjobb lassabb lefolyású változatnál a risztrettó készítése, ekkor egy hihetetlen sűrű, szirupos, a szájban szinte tejszínesen krémes érzetet ad. Eszenciális jellegű, csokoládés, finoman, a háttérben lágyan gyümölcsös italt fogyaszthatunk, és máris kívánunk még egyet elfogyasztani belőle ! Mindenkinek érdemes megkóstolni ezt a jól megkomponált keveréket, amely minden téren megállja helyét.

Blaze

A tesztre kapott kávébab normál, egyenletes pörkölésű. Felületük enyhén fényes, olaj kicsapódás még nem látható. A babok illata őrléskor valami fantasztikus, nagyon intenzív : szinte belengi az egész helyiséget. .A bőséges mennyiségű minta engedett kísérletezni a kávéval, így arra a következtetésre jutottam, hogy ennél a keveréknél nagyon ne ragaszkodjunk a tankönyvi adatokhoz, legfőképpen a lefolyást illetően. A készítés a felső hőtartományban ajánlatos, és bátran vegyük italunkat jó lassú, csepegős lefolyásra, 35-40mp elkészülési idővel a legfinomabb. Ilyenkor jönnek ki az aromák teljesen, megégni nem fog, ettől nem kell félni. A kávé krémje jó vastag, sötétebb tónusú, mintázódásra hajlamos. A cukrot tartja, kevergetés után záródik. Én risztrettóként nem tudtam megunni, ilyenkor a fent leírt elkészítési módon egy nagyon finom, prémium minőségű étcsokoládé íze párosul kellemes gyümölcsösséggel, melyből főleg a sárgabarack dominál, mellette egy passzoló sárgabarack mag aromával. Enyhe karamella íz is érezhető, de ez nem domináns. Az ital kortyolgatása közben olyan érzése van az embernek mintha egy csokoládés süteményt ízlelgetne : nagyon finom! Koffein tartalma alacsony, a nap bármely szakában bátran fogyasztható. Testessége közepesnek mondható. Tejjel is kellemes italokat készíthetünk belőle, de véleményem szerint risztrettóként üt nagyot! Nagyon finom, tökéletesen megkomponált blend, egy prémium desszert kávénak ilyennek kell lennie! Lenyűgözött!

Lorien

A minta olaszos, majdnem egyenletes pörkölésű. A szemek csokoládébarnák, zsíros fényűek, épek, illatosak, tisztán arabica keveréknek néz ki. Elkészítésnél magas hőmérsékletet, de nem fortyogó gépet igényel, mert ilyenkor hajlamos a megégésre. Az őrlést a képzeletbeli nullpont környékén érdemes kezdeni, majd utána kissé finomabb irányba haladva kell megkeresni azt a beállítást, ahol számunkra a legízletesebb eredményt adja. Alaposan oda kell figyelni a legapróbb részletre is, csak akkor kapunk igazán különleges kávéélményt. A hibákat szerencsére nem bünteti kellemetlen ízekkel, mindössze kapunk egy átlagosan jó kávéitalt. A krémje arabikához mérten nagyon sok, vastagsága jó, mintázódik, állaga szép olajos és feszes, keverés után záródik, a cukrot tartja. Normál lefolyás esetén virágos, vibráló szőlős, aszalt meggyes, enyhén citrusos gyümölcsösség jellemzi, kakaós, mogyorós, mandulás, keleti fűszeres jegyekkel spékelve. Nyugodtan lehet a szokásosnál hosszabban csapolni, ahogy finomabbra vesszük az őrlést, cseppekre szakadó lefolyással a gyümölcsösség intenzitása csökken, lágy citrusossá válik, a mazsolás-mézes, kakaós ízek erősödnek fel, miközben a fűszeresség és az olajos magvas ízvilág kicsit hátrább szorulva, de megmarad. Legjobban 33-35 másodperc körül tetszett, egy-egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha egy kései szüretelésű olaszrizlinget kortyolgatnék. Utóíze kellemes, hosszan tartó, kakaós, kissé marcipános. A minta bizonyára nagyon friss volt, mert az első csapolások alkalmával apró buborékok voltak a krémben. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy néhány nappal a nyitás után a kezdődő fáradság jeleit mutatta, egyre nehezebb volt úgy telibe találnom, hogy a maximumot hozhassam ki belőle. Érdemes tehát a tárolásra különös gondot fordítani, hogy minél tovább élvezhessük. Tejes italok alapjául is nagyszerű alapanyag, kiváló kapucsínót készítettem belőle, ennek ellenére ez egy vérbeli desszertkávé. Koffeintartalma alacsony, a nap bármelyik szakában fogyasztható.  

SiD

A frissen bontott kávé gyümölcsös, enyhén citrusos illatú, a kávészemek szép nagy, egészséges arabicák az olajkicsapódás határáig pörkölve. A tesztre küldött minta nagyon friss, az őrlőt a durvább szemcseméret irányába kellett állítanom és így is cseppenként indult be a kifolyás, akár a sűrű méz. A lefolyás frissen pörkölt arabica kávéra jellemző, a krémessége nem marad alul egy robusztás blendhez képest. Közvetlen a bontás után a kávé érzékeny az extrém magas hőmérsékletre: a crema lefolyás közben bebuggyan (olyan fokú cremaképződés indul be, hogy szó szerint bugyog a kifolyóból) és buborékosodik, ilyenkor az ízek kesernyésbe fordulhatnak. Tapasztalataim szerint közepesre belőtt vízhőfok és csöpögősen induló, egészen vékony lefolyás kedvez leginkább ennek a Carraro blendnek.
A kávé krémje ilyenkor sárgásbarna enyhe vöröses mintázattal, a crema mennyiségére és minőségére nem lehet panasz, az egész ital sűrű, krémes, fogyasztás után a crema vastagon ottmarad a csésze falán.
Alacsonyabb hőfokon határozott citrusos gyümölcsösség jelentkezik, mellette csokoládé és aszalt sárgabarack fedezhető fel. Középes hőmérsékleten a citrusosság szelídül és egy pirított zsemlemorzsás ízjegy lép be a képbe egy kis pipadohányos ízzel (nem értek a pipázáshoz, az ízérzetet a pipadohány illatához társítom) kiegészülve, de az aszalt sárgabarack továbbra is meghatározó marad. Az utóíz magasabb hőfokon sült diós, alacsonyabb hőmérsékleten inkább grapefruitos. A kávé kellemes, élvezhető savassággal rendelkezik, az ízek tiszták, ezért az ital cukor nélkül is rendkívül ízletes, illetve tejjel is nagyon jól harmonizál. A tesztminta a 2 hetes tesztperiódus alatt sokat öregedett, a bontás utáni első 3-4 nap varázsa hamar elillan, de még így is nagyon kellemes marad és a krémességéből sem veszít sokat. Ez egy igazi felsőkategóriás arabica blend a Carraro-tól és meg merem kockáztatni, frissen bontva versenyképes a pár napos, friss pörkölésű kávékkal is.


carraro 1927 kávéteszt kávébabokcarraro 1927 kávéteszt shot kifolyáscarraro 1927 kávéteszt csapoláscarraro 1927 kávéteszt kávé kifolyás
carraro 1927 kávéteszt eszpresszócarraro 1927 kávéteszt krémcarraro 1927 kávéteszt kapucsínó

Összegzés: Olaszos, zsíros fényű, egyenletesen pörkölt kávébabok, melyek már bontáskor kellemes gyümölcsös illatot árasztottak. A kapott minta nagyon friss volt. Jól beálított őrlővel a lefolyás lassan, cseppenként indul, és szinte méz sűrűségű. A krém vastagsága, olajossága is nagyon jó, egyáltalán nem utal 100% arabikára, bár mondhatnánk azt is, hogy igenis a friss pörkölésű, és jó minőségű arabikának igen is van kréme. Lefolyáskor szinte bugyog a tömény crema. Tiszta arabika blend ellenére nem érdemes a legmagasabb hőmérsékleti tartományban elkészíteni, mert akkor a gyümölcsösség "sérül", és inkább egy étcsokis vonal bontakozik ki. Nyugodtan készítsük a megszokottnál hosszabb lefolyási idővel, csögögős kezdéssel, szépen lassan csurogva, nálunk így mutatta a legjobb formáját. Ha jól készítjük íze vibrálóan gyümölcsös, sárgabarack, szőlő, citrus aromákkal, melyeket nagyszerűen egészít ki egy finom csokoládés vonal, némi fűszerességgel megspékelve. Egy szóval finom, kettővel nagyon finom, egy valódi ízélmény. Az ízek élénkek, tiszták, frissek, és nagyon harmonikusak. Testességére nem lehet panasz. Elkészítését elsősorban risztrettónak ajánljuk a teljes ízélmény eléréséhez, de kiváló választás tejes italok alapjának is. A derűs képet, amit-e kávéról festettünk, talán csak a magas ár, és a kávé öregedése árnyékolja be egy picit. A Carraro 1927 egy igazi prémium kategóriás kávé, amit feltétlenül meg kell kóstolni.

Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!
A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!