A KÁVÉ HÁZA 1927 Szekszárd, Csatári utca 16/a

Nyomtatás
a kávé háza2010.09.27-e saját bevallása szerint rendkívül örömteli és fontos nap volt Tóth Sándor életében. Ekkor nyitotta meg hivatalosan kapuját kávézója, mely A KÁVÉ HÁZA 1927 nevet viseli. Nos, el kell mondanom, hogy ez a nap nem csak számára volt rendkívüli, hanem mindannyiunknak, akik részt vehettünk ezen a jeles eseményen.
Tóth Sándor bűvészkedikA megnyitó pontosan 19 óra 27 perckor kezdődött egy Carraro 1927 blendből készült espresso csapolásával. Ezen kívül a dátum kiválasztásával /IX.27./ is tiszteletét fejezte ki a tulajdonos a forgalmazott kávék előtt.
A megnyitón többek között jelen volt az olasz Carraro kávékat pörkölő cég részéről az alapító tulajdonos fia és üzlettársa, magyar részről pedig Szongoth János a Semiramis és Sóti Róbert a Pellini ügyvezetője, valamint Molnár Attila barista bajnok is.

Rajtuk kívül Sanyi családja, barátai, üzlettársai töltötték meg vidám hangulatú beszélgetéssel a tüneményes kis kávézót.
Érkezésemkor rögtön kedves ismerőssel találkoztam már az ajtóban, a siófoki kávézóban megismert fiatal baristával, Andrással üdvözöltük egymást jókedvűen.

paljoc és a faemaa kávé háza belsőA kávézóba belépve Sanyi körbevezetett, bemutatott a vendégeknek, majd alig egy perc múlva már a pultban állhattam és készíthettem a kávét a Faema E61 Legend gép, illetve egy Mazzer Major Electronik daráló segítségével.
A kávézó berendezése hangulatos, igényes és barátságos. Minden együtt van ahhoz, hogy az ember kellemesen érezze magát az itt töltött idő alatt, miközben a "TÖKÉLETESEN, de még annál is egy kicsit jobban" elkészített kávékat fogyasztja.
Azt hiszem ezzel a mondattal lehet talán legjobban érzékeltetni Tóth Sándor hozzáállását a kávékészítéshez, ennél többet nem kell és nem is tudnék mondani. Akik jelen voltak, nézték Sanyi és társa Miki ténykedését a pultnál láthatták, hogy minden mozdulatuk ezt sugallta.
Természetesen a londoni versenyen megismert Aftersix elkészítése sem maradhatott el, a két italt a Carrarotól érkezett úriemberek kapták. Az első korty után egy őszinte "Non capisco" hallatszott. :-)
Más alkalommal kóstoltam már ezt az italt, nekem ízlett, különleges volt és ezek mellett, mint tudjuk a londoni zsűrit is meggyőzte.

carraro úr kávét készítEzután egy nagyon érdekes mozzanat következett, az ifjabb Carraro úr állt a Faema géphez és készített két ristrettot. Ezt le is fényképeztem, ő pedig a vaku villanását kedves mosollyal és egy grazie-val nyugtázta.
Nehéz szavakkal leírni a látottakat, a kávé iránti szeretet, tisztelet és alázat sugárzott minden mozdulatából. Az elkészült ital illatát kóstolás előtt behunyt szemmel hosszasan élvezte. Nagy élmény volt ezt látni.

Az este folyamán a kávé mellett természetesen harapnivalóban sem volt hiány, friss, meleg húsos sós süti, fatányéron kolbász, szalonna, lilahagyma, paprika, paradicsom enyhítette éhünket és mellé aki tehette, mert már nem kellett autóba ülnie, finom szekszárdi borokat kortyolhatott. Én a magam részéről néhány belga meggysör és egy fél korty házi barackpálinkánál többet nem mertem inni, ezzel koccintottunk vendéglátónk egészségére. Ezután megízlelhettük a Sanyi felesége által készített isteni csokitortát is. Számomra ekkor derült ki, hogy nem csak a kávézó megnyitása miatt fontos ez a nap!

Ezúton is Boldog Születésnapot kívánok Sanyi, gratulálok a kávézódhoz a magam és a Kávékorzó tagjai nevében és köszönöm, hogy ott lehettem!

a kávé háza belső berendezésa legendás faemaa kávé háza belső berendezés dizájn