Kávéval kapcsolatos kutakodásaim során egy eddig számomra ismeretlen kávékészítési eljárásba botlottam. Eddig elég sok elkészítési módot kipróbáltam már, és használok is alkalomadtán. Természetesen a fő csapás az eszpresszó, de néha kifejezetten jó egy kis frenchpress, vagy törökös kávékészítés, mivel teljesen mást hoz ki ugyanabból a kávéból, de a „cold brewed coffee” eljárásról sosem hallottam. Egyszerű fordításban hidegen főzött kávé lenne a fordítás, ami ugye képtelenség, mivel főzni 100 celsius fok fölött lehetséges. Sok szakmabeli ugrik így is a hagyományos „kávéfőzés” szóra is, mert a kávét nem főzzük, hanem készítjük- mondják.
Nézzük meg, hogy miről is van szó jelen esetben. A hagyományos eljárással szemben ami 92-94 celsius fokon történik, itt az extrakció szobahőmérsékleten zajlik, és sokkal tovább tart, mint a közismert forróvizes eljárások. A leírások szerint az aromák 90%-a és a teljes koffeinmennyiség átjön, míg tanulmányok szerint 70%-al kevesebb a savasság, és keserűség a filterkávéhoz képest. Az így kapott extraktum sokkal jobban tolerálható, és azok is fogyaszthatnak kávét, akik valamilyen gyomor irritáció miatt nem tehetik meg. A dolog érdekessége még, hogy az így nyert koncentrátum két hétig eltartható hűtőszekrényben, amit fogyasztáskor elővéve csak fel kell hígítani a kívánt mértékig.
Ez is minden más dolog megosztja a kávékedvelőket, és van akinek nagyon bejön, másnak pedig egyáltalán nem ízlik a végeredmény. Legjobban talán a hideg kávékoktélokhoz, és desszertekhez alkalmazható a leírások szerint, bár vannak akik önmagában, hígított formában fogyasztják. A puding próbája az evés, szokták mondani, így ki szeretné próbálni, annak álljon itt az elkészítés menete. Az amerikai piacon már direkt erre a célre készített eszközök is vásárolhatók ( http://www.hourglasscoffee.com )! A most ismertetett módszerhez azonban, nem kell semmi extra, csak ami minden háztartásban megtalálható.
A kávékoncentrátum készítéséhez szükségünk lesz 1 liter hideg vízre, 200 gramm kávéra, megfelelő edényekre, és valami keverőeszközre.
Daráljuk le a kávét nagyjából olyan finomságúra mintha frenchpress-el készítenénk, ez durvább őrlemény mint ami az eszpresszókészítéshez szükséges. Ehhez teljesen jók a mezei kézihajtányok is, vagy a nem eszpresszóképes darálók.
A kapott őrleményt öntsük bele egy üvegbe, majd öntsük rá a hideg vizet.
Jól keverjük össze, majd zárjuk le az üvegedény tetejét egy fóliával.
Ezután az egészet hagyjuk állni 12 órán keresztül, majd szűrjük le.
Az így nyert koncentrátumot ezután hűtőben tároljuk. Tanulmányok szerint a koncentrátum antibakteriális összetevőket tartalmaz, így még 4 hét után is biztonságosan fogyasztható volt. Azonban mint tudjuk a kávé aromája illékony, így azt célszerű mindenképpen 2 héten belül elfogyasztani.
Felhasználáskor csak elő kell venni a koncentrátumot, és előmelegített csészébe egy rész koncentrátumot önteni, majd 2 vagy 3 rész ( vagy ahogyan szeretjük) forró vízzel felhígítani attól függően, hogy erősebb vagy hígabb kávét szeretnénk.
Állítólag a kávékoncentrátum különösen jó jegeskávéhoz, fagylalthoz, vagy hígított vagy hígítatlan formában jeges cukrozott tejjel fogyasztva. Aki nem hiszi próbálja ki, és ossza meg véleményét velünk kommentben, vagy fórumunkon!
Forrás: espresso-blog.de