Uránia Kávéház, Budapest - érdemes betérni

Nyomtatás
uránia kávéház belsőEzúttal Budapest egyik különlegesen érdekes helyszínét kerestük fel. Az Uránia Nemzeti Filmszínház a filmbarátok egyik szentélye, ahová azonban nem csak a mozi kedvéért érdemes ellátogatni, hiszen egy igazán jó kávéház is működik a néhány éve felújított, műemlék épület első emeletén. A régi időket idéző, szép belső tér kialakítása valódi hamisítatlan kávéházi hangulatot sugároz. Az összképbe rendkívül jól illik az itthon ritkaságnak számító kétfejes Fiorenzato Fenice kávégép is, akit érdekelnek az ipari műremekek, biztosan vetnek rá néhány pillantást.
uránia kávéház eszpresszóDe térjünk a lényegre! A lényeg, azaz a kávé ugyanis kivételesen jó itt, amely nemcsak a nagyon finom Caffe Diemme alapanyagnak köszönhető (már csak emiatt is érdemes ellátogatni ide), hanem mert jól és szakszerűen készítik el. A daráló hangját sűrűn és rövid ideig hallani, már ez is biztató, friss őrlemény használatára utaló jel. A kávéitalok rendszerint szabvány szerintiek, csupán egyetlen esetben, egy eszpresszóban találtam némi kötekedni valót, nevezetesen a krém nem volt „tigrismintás”, és vékonyabb volt a „már megszokottnál”, illetve az ital mennyiségét kissé sokalltam, úgy tűnt, erősen közelítette a 30 ml-t. Egy kicsit rövidebben szeretem ennél, máskülönben ennyi még mindenképpen megengedhető. Mindezeket csupán a kötelező, kincstári kötözködés kedvéért említem, mert egyébként semmilyen panaszom sem lehetett, máskor, más helyen egy ilyen kávénak még tapsolunk.

uránia kávéház kapucsínóA felszolgálás pontos, gyors, udvarias. Minden az összes kötelező kellékkel érkezik. Kissé meghökkentő módon a cukor az egyik konkurens termék logóját viseli. Ez azonban csak külcsín, az első korty ital után már senkit sem foglalkoztat. Kértünk kapucsínót, ami olyan, ahogyan a nagy könyvben megírják, első osztályú tejhabból kézzel öntött szép mintával. Kóstoltunk forró csokoládét is, mégpedig szerecsendiós-étcsokoládés változatot. Nagyon jól eltalált ízvilág, finom, nem sziruposan édes, hanem valóban étcsokoládés, állaga sem az általában megszokott pudingos, a csokoládérajongók nem fognak csalódni benne.

Az árak belvárosi mértékkel rendkívül barátságosak, egy eszpresszóért 290 Ft-ot, egy kapucsínóért pedig 350 Ft-ot kérnek. Külön említésre érdemes még a kávéház honlapja, ahol minden szükséges információ és szolgáltatás megtalálható, az aktuális itallapon át az online foglalási lehetőségig.

Összességében jó volt megtapasztalni, ahogyan itt él és virul a kávéházi kultúra, és külön öröm, hogy a belvárosban találni patinás, megfizethető árú kávézót, ahol tényleg odafigyelnek a kávékészítés írott és íratlan szabályaira. Egy helyet, amely valóban méltó arra, hogy egy olyan fontos intézmény, mint az Uránia kávéháza legyen.

Pontozás:

uránia kávéház forrócsoki

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő
Tisztaság, dekoráció, felszolgálás
Íz harmónia
Ital hőmérséklete
Általános képzettség
Hely hangulata, személyzet
Összesen
Lorien
4,5 5 5 4,5 5 24

Uránia Kávéház
Budapest, Rákóczi út 21.

Nyitva tartás: minden nap 10-22 óráig

Honlap: http://www.uraniakavehaz.hu