Az il Moretto kávé 1947-ben született, amikor Italo Perasso, egy olasz ex-pilóta aki szenvedélyesen szerette a kávét, úgy határozott, hogy társ lesz egy kávépörkölő üzemben. A következő évben megszületett az "il Moretto" márkanevű pörkölt kávé. Pár év múlva jól ismert cég volt. Genova számos kávézójában ezt a jó minőségű kávékeveréket árulták. A több éves tapasztalatnak és áldozatos munkának eredményeképp a siker sem maradt el. Köszönhető ez az állandó minőségnek, kiváló íznek és aromának. Az "il Moretto" kávé megjelenésében is tökéletes, olyan krémes, hogy a cukor még jó ideig a tetején fekszik. Mindez nem jöhetett volna létre a kávé szenvedélyes szeretete nélkül, csak így lehetett megalkotni egy tökéletes keveréket azok számára, akik értékelik a legjobb dolgokat az életben - tudhattuk meg a forgalmazótól. Az il Moretto Sublime egy 90% arabikát és 10% robusztát tartalmazó blend, amely most kerül hazai bevezetésre, és tesztcsapatunknak lehetősége volt egy extra friss csomagot "zsákmányolni" az il Moretto pörkölőjében tett látogatásakor.
Tisztelt Olvasó!
Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől, mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.
Pontozás:
Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pontÍz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont
A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!
Kávé típusa: il Moretto SublimeÁr: 4800 Ft/kg, Forgalmazó adatai |
Név/konfiguráció
|
A krém egységessége és tartóssága
|
íz harmónia (Az édes, a savas és a keseru egyensúlya)
|
Testesség (testes, lekerekedett, sima)
|
Ár/érték arány
|
Összpontszám
|
Luigi/Faema Family őrlő és kávéfőző
|
4
|
10
|
5
|
9
|
28
|
Monyesz/ Solis SL90+Compak K6
|
4
|
9
|
5
|
9
|
27
|
Blaze/Gaggia Classic+Iberital Challenge
|
5
|
9
|
5
|
9
|
28
|
Jobog/Faema Familyr+Iberital őrlő
|
4
|
8
|
4
|
8
|
24
|
SiD/La Pavoni Europiccola+Olympia Express Club+Quickmill 0650+ Gaggia ipari őrlő
|
4
|
9
|
4
|
8
|
25
|
Név | Szöveges értékelés, konklúzió |
Luigi |
Ez a keverék nagy meglepetés volt számomra. Igen frissen sikerült beszerezni, a pörkölés alig volt pár napos. Azóta két hetet eltöltött a kávé „nyitva”, de keveset öregedett, a lefolyása még mindig friss, apró buborékos, az elejétől a végéig töményen krémes. Szétválás után a cukrot süppedősen tartja. A kávé kényesnek mondható, otthoni főzővel az átlagosnál jobban rá kell érezni az elkészítésére, hogy megkapjuk azt ami benne van. Ehhez a lefolyás idejét célszerű rövidebbre fogni, a 20 másodpercet inkább alulról közelítse, mint felülről, nem lesz vékony, vizes. Ha hosszan főzzük, akkor túlsúlyba kerül benne a keserű és elnyomja a többi ízt. A kávé, mint a Moretto többi keveréke könnyebben ég, mint a többi márka. Nálam akkor is keserű lett, ha túltöltöttem (duplában max. 16 gramm) a szűrőt. A különböző hőmérsékleten történő készítéseken nagyon eltérő ízek jönnek elő. Alacsonyan inkább jellegtelen tejcsokis-gyümölcsös, kicsit emelve intenzív vanília de néha volt mellette enyhe kókusz beütés is. Ekkor volt a legfinomabb. Tovább emelve a hőmérsékletet tömény marcipán, még feljebb inkább keserűvé vált, de még nem égett meg. A markáns étcsokoládés jegy azonban mindig ott van, lent kevésbé, fent erőteljesebben. A kesernyésség mellett állandó szirupos-nektáros jellege, kevesebb cukor is elég neki. Elég széles skálán mozog, lehet vele bőven kísérletezni. Tejjel nem nyújt semmi extrát, de szerintem nem is való bele, túlságosan elnyomja a kávé finom ízeit. Utóíze kesernyés, majd vált édeskés fanyarkássá, és hosszan megmarad. A koffeintartalma nem valami ütős, lehet belőle bátran fogyasztani többet is. |
Monyesz |
Csodálatos friss pörkölésű keverék, már az illata is jellemzően intenzív ! A babok között szinte lóbab méretűek is vannak. A pörkölés sötétebb az átlagosnál, de egyáltalán nem égett, nem is túl olajosak a szemek. Daráláskor viszont a többi il Morettohoz hasonlóan ez is hajlamos a rögösödésre, érdemes időt fordítani a WDT-zésre. A friss pörkölés miatt a darálón elég sokat kellett a durvább irányba állítani. A darálás és tömörítés viszonya nagyon fontos ennél a keveréknél ! Lassú lefolyás mellett nagyon könnyen megég a kávé, és sötétbarna cremával jelzi, hogy így nem jó… Jó eredményhez a mogyoróbarna cremát és a viszonylag gyors lefolyást kell megcélozni. Akinek hajlamos túlmelegedni a gépe, az jól teszi, ha lefelé szörföl, mert egyébként egy kellemetlen keserű ízt kap majd a kellemes csokis helyett. A kávé szinte egybefüggő cremaként kerül a pohárba, és hullámozva tisztul fel, válik két részre a főzet (érdemes üvegpohárba csapolni, érdekes látvány). Hiába, a friss pörkölésnek nincs párja ! Ez megmutatkozik az ízben és a testességben is: minden íz intenzív, semmi tompaság, fáradtság. A csokisság kellemesen keveredik az enyhén édeskés ízzel, és ezek jól harmonizálnak a mandulás, magvas, marcipános vonallal. Mindenképp érdekes, hogy a keverék már nagyon kis hőfok-darálás-tamperolás változtatásra képes változtatni az egyes ízek arányát, jó játék próbálkozni kiismerni. Risztrettóként egy ízbomba, de szerintem nem érdemes rövidre főzni ezt a kávét, ezzel csak rövidül az élvezet ! Kapucsínóként nekem nagyon ízlett, annak ellenére, hogy ez a blend nem egy gyümölcsös jellegű ízvonalat követ. |
Blaze |
A kávébab egyenletes pörkölésűnek mondható , mindössze pár szem világosabb bab található a keverékben. Olaj kicsapódás nem jellemző a babok felületén. Mint a korábbi Il Moretto kávéknál, itt is elég sok nagyobb méretű bab is van közöttük. A babok illata friss karamellás, daráláskor azonban már mokkás illatot árasztanak. A kávé krémje példásan vastag : a cukrot tartja, kevergetés után szépen záródik. Krémje megfelelően olajos, szép lenyomatot hagy a csésze falán. A kávé vezető íze egy marcipános vonal, melyhez egy enyhén fűszeres és kesernyés tónus párosul. A kesernyés íz jelen esetben egyáltalán nem bántó, sőt növeli az élvezeti értéket, testességet. Utóíze igen hosszan tart és marcipános/mandulás, talán még egy halovány füstös ízzel spékelve. Eszpresszónak és risztrettónak is kiváló , tejes italoknak is kitűnő alapja. Ez a kávé igen kényes jószág, de a gondos elkészítést nagyon meghálálja, igen különleges ízvilágot kapunk cserébe . Rossz hőfokon a kávé hajlamos a keserű ízeket túlsúlyban mutatni, mely nem éppen a legjobb, de még így is korrekt. |
Jobog |
A babok az Il Moretto arany középúton járó zsíros fényt igen, de olajkiválást nem csillantó pörkölést kapták. Krémje sok, középbarna, friss kávék módjára hamar összeesik, ám még ezután is megfelelő marad. A csomag bontása utáni első csapolások szénsavas ízt adtak, igazolva, nem régen került ki a keverék a pörkölőüzemből. Ezzel egy kis betekintést is kaptam az olasz kávékultúrába. Az Il Moretto üzemben járt társak élvezetes tudósítása megerősíti, ez a frissesség szokásos az olasz kávézókban, nem a kétirányú szelep alkalmazása, majd a hónapokig való tárolás. Az ital fogyasztásakor telt, zamatos, fűszeresen kakaós, tökmagos és a lefőzés hőmérsékletétől függően gyümölcsös ízek orgiája érezhető. Első osztályú ízek. Magasabb hőfokon enyhén kesernyés-mokkás, enyhén füstös ízekkel kombinálódik. Ne így készítsük. Az utóíz erős és hosszú zamatos kakaós, tökmagos, fűszeres, gyümölcsös beütésekkel. Testessége jó, olajtartalma átlagos. Jó érzékkel egyensúlyos a kellemes könnyedség és a zamatos tartalmasság között. Nem válik könnyű fajsúlyúvá, sem nehézkessé. Ristrettónak tartalmas, sűrű ital, pompás aromákkal, én főleg így fogyasztottam. Csemegeként, avagy édesség helyett fogyasztható így elkészítve. Tejbe nem ajánlom, számomra a kelleténél jobban elveszett a tej ízében. Finomabb kávé ez annál, semhogy tej általi eltűnésre ítéljük. |
SiD |
Ez az il Moretto blend egy izgalmas, de kényes desszert kávé, szinte 180°-os fordulat a korábban kóstolt il Moretto keverékekhez képest. Volt szerencsém a pörkölőüzemben egészen frissen megkóstolni, ahol is lehúztunk belőle fejenként legalább három risztrettót. Mivel a kávé akkor nagyon ízlett (feltételezhetően ideális beállítások mellett csapolták), ezért ezt az élményt próbáltam itthon reprodukálni. Kis próbálgatás után rájöttem, hogy az alacsony vízhőfok kedvez ennek a kávénak (csak a viszonyítások végett, alacsony vízhőfok alatt kb 92°C-ot, magas alatt kb 97°C-ot értek). Ez azt jelenti, hogy a Quick Mill gépnél hűtő csapolásra, a Pavoninál pedig rövidebb felfűtési időre volt szükség. Ideális csapolási hőmérséklet mellett a kávé krémje tejkaramella színű, tigrismintás. A krém színe magas arabica tartalomra utal, de gyümölcsös, savanykás ízeknek nincs nyoma. A krém kellően vastag, a cukrot tartja, de utána viszonylag gyorsan összeesik. A kávé íze rendkívül lágy, tejkaramellás, tejcsokoládés, egy kevés borsos fűszerességgel, egészen enyhe füstös, kesernyés utóízzel. Magasabb csapolási hőmérsékleten megpróbál többnek, erősebbnek mutatkozni, a crema textúrája pl. sokkal szebb ilyenkor, de egyúttal felerősödnek az égetett cukros, kesernyés ízjegyek is. Higgyük el, ennek a kávénak nem ez az igazi arca! Ez egy igazi desszert kávé, olyan, amit kis túlzással szinte édesség helyett is fogyaszthat az ember. Tejes italok alapjául is kitűnő. |
Összegzés: Intenzív illatú, egyenletes pörkölésű keverék, melyben egészen nagy kávébabokat is találhatunk. Öregedésre kevésbé hajlamos. Krémje középbarna, és a friss pörkölésnek köszönhetően bőséges, bár ez viszonylag gyorsan összébb is esik, de a cukrot jól tartja, és a kávé elfogyasztásáig végig megmarad. Izgalmas, de viszonylag kényes keverék, és a különféle beállításokkal egészen más ízeket lehet előcsalogatni belőle. A legkedvezőbb neki a nem túl magas vízhőfok, és a rövidebb lefolyási idő, így kapjuk a legkellemesebb ízeket, és azt az ízhatást amit a pörkőlőmester is szeretett volna elérni. Ízében kakaós, tejkaramellás, tejcsokis, marcipános vonal dominál némi fűszerességgel és a háttérben felbukkanó enyhe kesernyésséggel, és végig jelen lévő édesség érzettel, ezért fogyasztásakor kevesebb cukorral is érdemes kipróbálni. Testessége és olajossága jó. Utóíze kifejezetten hosszú marcipános-mandulás, kakaós, pici füsttel és kesernyésséggel. A blend érdekessége, hogy magas arabika tartalma ellenére nem jellenzőek a gyümölcsös ízjegyek. Igazi desszertkávé, amit akár édesség helyett is fogyaszthatunk. Elsősorban risztrettónak és eszpresszónak ajánljuk. Tejjel is meg lehet próbálni, úgy is finom, de tej nélkül, önmagában domborít igazából.
Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!