Amikor a világ lelassult, mi felgyorsultunk. A Covid idején megálmodtuk és megvalósítottuk saját pörkölőüzemünket. Gonda Gábor, aki mi saját pörkölőmesterünk, felügyeli és irányítja a pörkölési folyamatokat, minden egyes babot úgy kezel, mintha a legértékesebb kincs lenne. Büszkék vagyunk arra, hogy kávéinkat a legnagyobb gondossággal válogatjuk és pörköljük, hogy kihozhassuk a legjobb ízeket minden egyes szem kávébabból. Nespresso© kompatibilis kapszuláinkkal azt szeretnénk bizonyítani, hogy a minőségi kávé nem csak egy távoli kávézóban érhető el, hanem akár a saját otthonodban is. A CBC Ltd. Muyongwe CWS mosóállomása az Északi Tartományban helyezkedik el, 2007-ben alapították, és szoros együttműködést folytat a Coko, Rushashi, Muyongwe, Rulindo és Muhondo környéki kávétermelőkkel, akik a mosóállomásnak szállítják a kávécseresznyéket. A Muyongwe CWS több díjat is nyert, többek között a Cup of Excellence díjat 2008, 2009, 2013, 2014, 2015 (1. helyezett) és 2018-ban, a 2007-es Elnöki Aranykupa díjat, valamint a Kelet-afrikai Finom Kávé Szövetség (EAFCA) elismerését 2009-ben. A minőségellenőrzés a Muyongwe mosóállomásnál központi szerepet játszik az exporttermékek feldolgozásának minden szakaszában. Szigorú minőségi ellenőrzéseket végeznek a kávészemek betakarításától, feldolgozásától egészen az exportig. Az elmúlt 16 évben szoros kapcsolatot ápoltak a Muyongwe-i farmközösséggel, és különböző ösztönzőket nyújtottak, többek között a nyereség megosztását, az általános egészségügyi ellátást, képzési programokat, a jó mezőgazdasági gyakorlatokra való felhívást, valamint hitel nyújtását a készpénzterhek enyhítésére, hogy fizetni tudják gyermekeik iskoláztatását. Ez az afrikai kávékülönlegesség a lédús paradicsom, csipkebogyó és piros bogyós gyümölcsök kavalkádját kínálja, vajkaramellás gazdag lecsengéssel - tudtuk meg a forgalmazótól.
Tisztelt Olvasó!
Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől, mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.
Pontozás:
Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pontÍz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont
A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!
Kávé típusa: R Coffee & Roastery Rwanda Muyongwe kávékóstoló
Pörkölés ideje: 2025.01.13 Lejárat ideje: Csomagolás: 250g-os szelepes csomagolás
Ár: 4.490.-Ft/250g, Forgalmazó adatai
Rocketeer:
Idei első tesztalanyunk egy ruandai single origin, amit mosott eljárással fermentáltak a simítózáras, szelepes zacskón látható feliratok szerint. Felbontva a csomagolást először florális illatokat éreztem, majd beléptek még jellegzetesen arabikás aromák is. A babok pörkölése egységes, nagyjából közepes szintű, méretük enyhén változó. Töredezett, égett szemekkel nem találkoztam, ahogyan olajkiválással sem. A kávé őrlésekor fokozódtak az izgalmas aromajegyek, amelyek szerencsére, az elkészült eszpresszóba is áttranszformálódtak. A zacskón látható ízjegy megjelölések elég pontosak: a fővonal florális, paradicsomos, amit kiegészítenek bogyós gyümölcsök, érezhető még csipkebogyó is, nagyjából közepes savasság mellett, majd belép a kávé édessége is, ami karamellás vonalon mozog. A lecsengése is édeskés, fűszeres. Ez bizony nem egy szokványos, kommersz ízvilág! Az utóíze is kellemesen hosszan tart, a testessége is jó. A kávé gyönyörűen csapolható, a jó olajosságnak és krémképzésnek köszönhetően az utóbbi idők egyik legszebb mintázódását láttam, szőkülés sem igazán jelentkezett kezdetben. (Ebben nagy szerepe lehetett az anyag frissességének is, kéthetes volt a minta, amikor elkezdtem a tesztelést). Az elkészítési paraméterek sem voltak különösebben szokatlanok: nálam a közepes hőmérséklet (90-91 fok), 19 g-os dózissal (dupla esetén), standardnál hosszabb (30 másodperc) lefolyási idővel, eszpresszó és risztrettó közötti kimeneti mennyiséggel már stabilan jó eredményeket adott. Egyedül az öregedés vont le számomra kicsit az ízélményből: 3-4 nap után az édessége már érezhetően redukálódott, ezért ajánlott mélyhűtve tárolni, és csak az aktuális adagot felhasználni. Tejben viszont nem mutatott különösebben kiugrót, ezért inkább a kevesebb mennyiség hozhat jobb eredményeket, pl. macchiato vagy cortado. De inkább ne is tejezzük össze! :) A kuriózumok kedvelőinek kötelező kipróbálni a kávét, de a tejes italok rajongói sem fognak csalódni.
Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 4/ Íz, harmónia: 9,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 26,5
SicTransit:
Nagyjából egy éve teszteltük a rétsági “The R COFFEE & ROASTERY” kávéit, most megint tőlük kaptunk tesztalanyokat. Először egy ruandai single origin kávét kóstolunk. A csomagolás megújult, a tavalyi - számomra picit zajos, zsúfolt - megjelenést egy letisztult váltotta: A zacskó elején egy egyértelmű ikon mutatja a presszó pörkölést, egy diszkrét logó, a kávé neve, és származási országa (angolul), hátul pedig minden hasznos infó: variáns, feldolgozás, ízjegyek, stb. Maga a kiszerelés az itthon jól megszokott, teljesen műanyag (belül fémgőzölt), szeleppel ellátott talpas zacskó. A csomag bontása után a szemeket szemrevételezve azért rögtön látszik, hogy ez egy afrikai mosóállomásra behordott természetes keverék, közel sem mutat olyan egységes képet, mint egy ültetvényről származó kávé. A kávészemek közepes-világos pörkölésűek, gyönyörű, kizárólag ép babokat láttunk, némi világos (vélhetőleg éretlenebb gyümölcsökből származó) szemekkel együtt. Az őrlőt az ekkora szemeknél megszokott presszós állásnál eggyel durvábbra állítottam, a presszógépet pedig egy, a specialty kávézókban népszerű ipari gép profiljára. A klasszikus, 18g kávéból cca. 35 másodperc alatt kapott 42 g ital tökéletes eredményt adott. Gyönyörű rozsdásvörös tónussal indult meg a csapolás, amely a végére is alig-alig, okkerre világosodott. A krema nálam arabicához mérten jelentős mennyiségű volt (Reneka kosár, nyitott kar), gyönyörű vöröses réteget képezett a pohár falán, amely kavarás után is megmaradt, kitartott a fogyasztás végéig. Az elkészült kávé nagyon izgalmas, elég összetett ízjegyeket mutatott. Nálam berobbanóan piros bogyósgyümölcsös: ribizli, csipkebogyó, lecsengésében is elég édes, vajkaramellás. Tejes italokban számomra nagyon harmonikus képet mutatott: szépen egészítette ki a tej masszív édessége a kávé izgalmas jegyeit. Nagyon szerettem ezt a kávét, az izgalmas, érdekes ízeket keresőknek ajánlom.
Kávégép: Rancilio Silvia PID / Kávéőrlő: Lagom P64 + SSP, Mahlkönig K30, Comandante, Kinu
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 10 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 28
Szabiakos:
Jelen mintánk egy rwandai tétel, amely igényes visszazárható csomagolásban érkezett. A zacsit kinyitva egységes, világos pörkölés fogadott, mely enyhe gyümölcsös illatot árasztott magából. A csomagoláson a legfontosabb infók voltak feltűntetve a kávéról, mint a pörkölési idő, ízjegyek, stb.. Paraméterek tekintetében a közepes szint/fok volt a befutó, úgy mint a hőfok, dózis, lefolyási idő vagy épp a daráló beállítása. A lefolyás szépen indult, és a krém minősége és mennyisége is jó volt. Arányok tekintetében 16-17 grammból 40-45 gramm italt készítettem. A kávé alap ízjegyeit a citrusosabb és savassabb ízek dominálják, mint a bogyós gyümölcsök, citrom, lime. A kapott ital testessége elég jó volt. A kávé édessége közepes, keserű ízektől mentes és a korábban már említett intenzív, savasság jellemzi. Utóíze nem túl intenzív, lágyabb. Növényi tejjel kapucsinóként készítve is kiváló, megmarad a kávé alap gyümölcsös karaktere. Ajánlanám azoknak, akik szeretik a kissé savasabb, gyümölcsösebb ízvilágot.
Kávégép: Gaggia Classic Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 25,5
Lorien:
Egy ruandai single origin kávé került terítékre az R Coffee pörkölő jóvoltából. A csomagolás minden igényt kielégítő, tetszetős dizájn, strapabíró, visszazárható, szelepes zacskó, minden szükséges információval ellátva, még QR kóddal is. Bontáskor kellemes, friss, gyümölcsös illatot áraszt. A szemek változó méretűek, de nagyjából egységes, közepes pörkölésűek, némelyiken látható apróbb sötét folt (azért említem, mert talán ennek nálam volt jelentősége). Magas, 22 grammos dózis ment a dupla szűrőbe, az őrlése valahol joker környékén volt ideális. Hőfok tekintetében viszont nagyon sokat küzdöttem, nem is sikerült igazán tökéletesen elkapni, de az biztos, hogy az alacsony, robusztás tartományban működött jobban. Számos esetben nem volt elég a hűtőcsapolás, és hideg vizes borogatással hűtöttem a fejet, valahol 89 fok környékéről indítva sikerült egyszer a legjobbat kihozni belőle. Sajnos nagyon rátelepedett az egész ízvilágra egy mokkás-kesernyés vonulat, amit nagyon nehéz volt eltüntetni, és ami alól nagyon nehéz volt szétszálazni a lényeget. Lefolyása lassan, de határozottan meginduló, majd a csapolás második felétől a krém hajlamos volt eltűnni. Ezért is emeltem a dózist, mert így sikerült kitolni addig a vékonyodást, ahol már el is lehetett zárni. Krémje arabikásan vékony, enyhén mintázódik, de jó szerkezetű, a fogyasztás végéig épp kitart. Alacsony hőfokon sikerült produkálni a csomagoláson feltüntetett ízjegyeket, szépen jött a paradicsom, a csipkebogyó, a bogyósgyümölcsök, és nagyon jól ellenpontozta a korty végét a vajkaramella. Ez utóbbi volt, ami a leginkább megfogott. Tejes italban is jól működött.
Kávégép: La Scala Butterfly/ Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 3,5 / Íz, harmónia: 7,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 7,5 / Összpontszám: 22,5
Weinmaker:
Az R Coffe-tól egy single origin ruandai kávé érkezett. A csomagolás igényes, a manapság elvárható szintet hozza. Természetesen a szelep és a simítózár sem maradt le róla, és címke is minden fontos információval ellátja a kóstolót. Bontáskor nagyon finom illat fogadott. A pörkölés közepesnek mondható, egységes, sérült vagy töredezett szemek nélkül. Az őrlőt úgy állítottam be, hogy a tankönyvinél lassabb lefolyást kapjak, és már elsőre is nagyon ízlett a végeredmény, de ne szaladjunk előre. Hőfok tekintetében az általános arabika tartományon belül teljesen jól viselkedett. A lefolyás nagyon szép volt, köszönhetően a minta frissességének. A krém mennyisége nagyon jó, és állagára sem lehetett panaszom, szépen kitartott a fogyasztás végéig. Ízek tekintetében, meglehetősen pontos a tasakon is feltűntetett leírás. Édes koktél paradicsom, csipkebogyó és bogyós gyümölcsök, nagyon jó természetes édességgel, és vajkaramellás lecsengéssel. Igazán különleges, és nagyon finom kombináció volt. A kislányomnak készült egy flat white és meg is kérdezte, hogy apa, mi ez a kávé, mert nagyon finom? A kávé testessége is jó volt, utóíze pedig kellemes. Ugyan elsősorban eszpresszónak fogyasztottam, mert nagyon tetszett, de azért készült néhány tejes ital is, amiben szintén nagyon jó végeredményt kaptam. Nagyon szépen harmonizált a tejjel, így tejes italokhoz is bátran ajánlom. Ez egy igazán finom, különleges kávét sikerült megismernem ebben a mintában.
Kávégép: Gaggia Classic Full tuning/ Kávéőrlő: Mazzer Major+Mazzer C151 kés/ Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 9 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 26
Név | Krém | Íz | Test | Ár | Össz: |
Rocketeer | 4 | 9,5 | 4 | 9 | 26,5 |
SicTransit | 4,5 | 10 | 4,5 | 9 | 28 |
Szabiakos | 4 | 8,5 | 4 | 9 | 25,5 |
Lorien | 3,5 | 7,5 | 4 | 7,5 | 22,5 |
Weinmaker | 4 | 9 | 4 | 9 | 26 |
Összegzés:
Legújabb tesztünk alanya az R Coffe pörkölő ruandai single origin tétele volt, amely igényes, simítózárral és szeleppel ellátott csomagolásban érkezett. A csomagolás minden szükséges és fontos információt tartalmazott a kávéról, de akiknek még ez sem lenne elég, ők egy QR kód beolvasása után további információkhoz juthatnak. A tasak kibontások nagyon finom illat bontakozott ki. A kávébabok egységes, közepes pörkölésűek, sérült, töredezett szemet nem találtunk. A legjobb eredmény érdekében az őrlőt úgy érdemes beállítani, hogy a tankönyvinél kicsit lassabb lefolyást kapjunk. Hőfok tekintetében az átlagos arabika tartományban érdemes próbálkozni. A lefolyás nagyon szép, a minta frissességének köszönhetően. A krém mennyisége jó, állaga és olajossága is teljesen rendben van, kitart a fogyasztás végéig, szépen megfestve a csésze oldalfalát. Ízek tekintetében a tasakon feltüntetett ízjegyek elég jól fedték azt, amiket tapasztaltunk. Piros bogyós gyümölcsök, édes paradicsom, vajkaramella, mindez nagyon jó természetes édességgel. Nagyon finom és különleges ízkompozíció. A kávé testessége szintén jó, utóíze kellemes, és hosszan tart. Ez a kávé nem csak eszpresszónak kiváló alapanyag, de tejes italban is nagyon finom, mert kimondottan jól harmonizál a tejjel. Mindenkinek ajánljuk, aki megkóstolna egy nagyon finom, nem átlagos tételt.






A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.