Idén február utolsó hétvégéjén került megrendezésre a tizennegyedik KávéBár bazár, melynek idén is a Millenáris B pavilonja adott otthont. A két napos esemény az ország legnagyobb kávé- és bárvilág rendezvényének tekinthető. A belépőjegy megvásárlása mellé korlátlan kóstolási lehetőség járt, amit több mint ötven kiállító standjánál tehettünk meg. A hazai Aeropress bajnokság mellett vezetett italkóstolásokon, mesterkurzusokon és limitált tasting table programokon is részt lehetett venni. A látogatók száma még pont optimális volt. A kiállítókkal, baristákkal nyugodtan lehetett beszélgetni és saját tapasztalatom alapján legtöbbjük nagyon barátságos volt.
Az első megállóm az Impresso Coffee Roastery-hez vezetett. Itt 4 féle eszpresszót és 4 féle filter kávét lehetett kóstolni. Elöbbiből egy nagyon különleges fermentált Kolumbiai és egy klasszikus száraz Etióp kávét kóstoltam. A fermentált tételek a kedvenceim közé tartoznak, kiváltképp ez a stílus, ahol nem csak a feldolgozás ízjegyei vannak előtérben, hanem meghatározzák az ital ízét az érett trópusi gyümölcsös, rumos aromák is.
Következő állomásom a nyolckarú pörkölőhöz, azaz a Roastopushoz vezetett, ami egyik személyes kedvencem volt. Itt egyfajta presszót és filtert lehetett kóstolni. Utóbbi abból a szempontból is érdekes volt, hogy a magyar vonatkozású Costa Rica-i Bányai farmról érkezett. A kávé igen vibráló savakkal és gyümölcsös ízvilággal rendelkezett, háttérben a terroárra jellemző ásványos lecsengéssel. A kínálatban az újrahasznosítás jegyében, sörös dobozba csomagolt kávé is szerepelt, ami amellett, hogy környezetbarátabb még az eltarthatóságot is javítja.
A Casino Mokka standjánál kétféle Kolumbia presszót lehetett kóstolni, amik szerintem magasan vitték a prímet az összetett különleges ízvilágukkal. Ennyire komplex és egyértelmű ízekkel rendelkező kávét már rég volt szerencsém inni. Nagyon érdekes volt, ugyanezeket a tételeket filteres eljárással is megízlelni, szintén hibátlanok voltak.
Következő állomásom a Samurai Shoelace egy igen különleges kiállító volt, akik csak speciality kávékapszulák gyártásával foglalkoznak. Jó minőségű aromazárt kapszulákat lehetett kipróbálni. Én személy szerint egy fermentált kolumbiai kávét kóstoltam, amiről ha nem tudom, hogy kapszulás kávé, simán elhiszem, hogy egy hosszabbra engedett presszóval van dolgom. Egyszóval nagyon jó minőségű termékről beszélhetünk, amiben abszolút meg volt a termőterületre jellemző ízjegy és aroma.
A Goosebumps-nál a kávékóstolás mellett számos kávégépet és kávékészítő eszközt is közelről szemügyre lehetett venni. Én az ehhez hasonló eseményeket mindig meglátogatom a Goosebumps-ot mert volt, hogy náluk ittam a legfinomabb presszót egy szuperautomata gépből! Idén is egy nagyon kellemes száraz hondurasi tételt sikerült elkortyolni.
A következő kiállító a Twenty Eight egy viszonylag új speciality pörkölő, akikkel itt volt szerencsém először megismerkedni. A kávékat egy nagyon spéci végletekig paraméterezhető Storm géppel készítették.
A Herz két pultja közül én a kapszulás szekciót látogattam meg. Ahol a hagyományos ízvilágtól kezdve Single Origin kapszulák is megtalálhatóak voltak. Én egy mosott kenyai tételt kóstoltam, majd otthon egy mintacsomagból még másik 4 fajtát is. Az elkészült italok nem voltak rosszak, de a Samurai Shoelace nekem jobban ízlett.
A stílus kedvelőinek lehetősége volt utólagosan aromásított kávé különlegességeket is kóstolni, amiből én egy pina colada fantázianevűt kóstoltam, de sem a kávé, sem az elkészítés módja nem jött be.
A kávék mellett a rumos pulnál egy nagyon különleges Canerock tétellel ismerkedhettem meg ami igazán édes és egyben fűszeres ital volt.
A sok kávé mellett a BWT gondoskodott a hidratációról emellett, prémium minőségű Mayer szörpöket is volt szerencsém kóstolni mangó és málna ízekben, de emellett rengetek féle íz és ízkombináció megtalálható volt a szortimentben.
Kávés rendezvények, kiállítások, események beszámolói
- Szabadszállási Ákos
- Rendezvény, kiállítás, esemény