A Pall & Yotz kávépörkölő manufaktúra egy dologban biztosan dobogós helyet foglal el az országban: ennél kisebb ilyen típusú tevékenységet végző vállalkozás nemigen akad kis hazánkban. A téma iránti érdeklődés, a hobbi, az analizáló és kísérletező habitus együttese hívta életre, és a jelek szerint tartja is életben ezt a kis üzemet. A pörkölés egy 2 kg kapacitású gázos dobpörkölőn zajlik számítógépes kontrollal. A kis méret korlátozottá teszi a gyártási volument, az értékesítés kizárólag végfelhasználók felé történik, boltban, webshopokban, üzletekben nem kapható meg a termék. A vásárlói kör: főként magánszemélyek, néhány kávézó, étterem, valamint kávéfogyasztásra igényesebb irodai felhasználókból áll össze. A nagyjából fix szortiment felöleli a klasszikus olaszos vonalat éppúgy, mint néhány izgalmasabb single origin tételt, de csak oly mértékben, hogy a weboldalra tévedő ne vesszen el a kínálatban. A Kávékorzó tesztjére küldött második minta zsákbamacska volt számukra, jelöletlen tasakban. Ezúttal a single origin-ek közül választottam, mégpedig azt a tételt ami "kávés pályafutásom" elejének egyik meghatározó élménye volt, két okból is. Először a frissen bontott zsákból áradó zöld kávé illata vett le a lábamról - kár hogy ezt a vásárlók nem érezhetik - de az élmény csak fokozódott, mikor a pörkölés után megillatoltam a produktumot. Sosem felejtem el: " epres-milka, ezt valami őrület"...talán valami ilyesmi szaladt ki a számon. A kávé egy magas minőségű száraz/natural/ feldolgozású Etióp Yirgacheffe, az Aramo falu melletti feldolgozó állomásról. Pörkölése, mivel nem a szezonális és újhullámos kávépörkölők körét gazdagítom, kicsit inkább a "közérthetőség" jegyében zajlik. Ezen szegmens vásárlói szinte kizárólag magánszemélyek, a náluk fellelhető legkülönbözőbb kávés eszközökkel, kávézók nemigen mutattak érdeklődést nálam erre a vonalra. Érthető módon ők inkább a kifejezetten újhullámos és a szezonalitásra szakosodott pörkölők tételeiből választanak. Az előbb említett okok miatt a kávét én picit más profillal pörkölöm mintha 100%-ban a fajtára és termő területre jellemző ízjegyeket próbálnám előcsalni. Mindamellett hogy ezek markánsan jelen vannak, hangsúly van azon is hogy ne kelljen a készítés közben "esőtáncot járnia" a fogyasztónak. Így talán kicsit könnyebben elkészíthető otthon a tétel, az ízvilágban jobban jelen vannak a hagyományos kávés-mokkás jegyek, de semmiképp sem annyira hogy túlságosan "ráüljenek" a fajtajellegre. Jelen esetben ezek édes, virágos/jázmin/, trópusi gyümölcsökre, piros bogyósokra és fekete teára emlékeztető komplexitást mutatnak. Remélem hogy valamennyire ez megjelenik a tesztelő csapat csészéjében is - tudtuk meg a forgalmazótól.
Tisztelt Olvasó!
Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől, mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.
Pontozás:
Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pontÍz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont
A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!
Kávé típusa: Pall & Yotz Ethiop Yirgacheffe Aramo
Pörkölés ideje: 2023.02.07, Lejárat ideje: , Csomagolás: 250g-os szelepes csomagolás
Ár: Nincs kilós kiszerelés -Ft/kg (3560/250g) , Forgalmazó adatai
Rocketeer:
Jelöletlen zacskóban érkezett aktuális tesztkávénk, tehát újabb “vakteszt” következett. Megbontva a csomagolást az illatok fenségesek voltak, aszalt szamóca, sült kenyérhéj, csokoládé. A kávébabok pörkölése nagyjából közepes, elég egységes, a méretük is, töredezett, égett szemek nem jellemezték. Elég izgatott lettem a zacskó bontása után, mert minden arra utalt, hogy egy etióp anyaggal lesz dolgom. Szerencsére a kávé is nagyon izgalmas volt, már rég vágytam egy ennyire kezes és minden tekintetben csúcs kávéélményt adó anyagra! A babok őrlése után (meglehetősen durva őrlést igényelt), tovább erősödött bennem a gyanú, hogy ez egy etióp SO lesz. Frenetikus ízorgiával nyitott már az első kortynál: erdei bogyósok, szamóca, áfonya, muskotályos szőllő (ez az ízjegy főleg eleinte volt jellemző, alacsonyabb hőfokon, de ott nagyon), aztán jött is a kávé édessége mézes formában, éreztem még egy kis virágosságot is, majd lezárásként némi tejcsokoládé és mogyoró. Elképesztően komplex és finom! Utóíze mogyorós volt, viszonylag hosszan tartott. Testességét közepesnél kicsivel jobbnak, koffeintartalmát az alacsonynál kicsivel magasabbnak éreztem. Az elkészült eszpresszó krémje szintén átlagon felüli volt, mintázódott is. Fentebb említettem, hogy meglehetősen kezes volt a kávé, ami az elkészítését illeti, tehát bátran kísérletezhetünk hőfokokkal, lefolyási idővel, arányokkal. Nálam leginkább a viszonylag magas, 19-20 g-os dózis (dupla esetén) vált be, standardnál hosszabb lefolyási idővel, közepes hőfokon (~ 91-92 fok), risztrettó és eszpresszó közti kimeneti mennyiséggel. Természetesen tejben is remekelt, cappuccinoban is nagyon érződött a finom, gyümölcsös karaktere. Szívem szerint mindenkinek ajánlanám a kávét, de a klasszikus vonalat (eszpresszó) kedvelőknek nem biztos, hogy ez lesz a kedvencük. Engem elvarázsolt!
Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 10 / Testesség: 3,5 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 26,5
SicTransit:
Ismét egy “zsákbamacska” kávé érkezett: Egy kókuszos szaloncukor kinézetű (kívül pompás kék, belül ezüst, fémgőzölt műanyag zacskó) csomagot kaptunk bármiféle információ nélkül, aromazáró szelep nem volt rajta. A csomagolás így alaposan felfúvódva landolt, a frissen pörkölt kávé még javában eresztett ki szén-dioxidot. A szemek alakja, mérete alapján etióp vagy egyéb kelet-afrikai kávéra tippeltem, be is állítottam az őrlőt a durvább irányba. A szemek egységesen kis méretűek voltak, szemre közepes-sötét pörköléssel (11/16), töröttet nem láttam közöttük. A kávé beállításához most nem kellett túl sok kört próbálkozni, a jó lefolyáshoz nálam az etióp kávék kb. sztenderd állása, valamint a 16g-os kosárba 16,9g körüli mennyiség volt szükséges. A csapolások már induláskor szuper vöröses - mogyoróbarna színekkel indultak meg, a végére is csak minimálisan világosodtak. A crema nálam bőséges, vastag, olajos gyűrűként ölelte körbe a csészét, jellemzően mintázódott is, nagyobb buborékok nélkül. Kóstolva egy szerintem jól eltalált, balanszos presszókávét kaptunk: Érezhető, de nem tolakodó savak, jellemző édesség, szintén pont amennyi illik., selymes-közepes test melyet a kesernyés lecsengés zár kerek egésszé. Halvány citrusos jellegű ízjegyei hamar fordulnak át étcsokoládévá, hosszú lecsengéssel. Tejes italként is inkább a balanszos tulajdonsága dominált, jól harmonizált a tej édességével.
Kávégép: Rancilio Silvia PID / Kávéőrlő: Mahlkönig K30/Niche Zero
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 7 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 23
Szabiakos:
Jelen minta egy jelöletlen csomagolásban érkezett. A babok mérete és íze alapján valószínűleg egy etióp tétellel lehetett dolgunk. A babok pörkölését közepesnek mondanám, annyira nem egységes mert voltak közte viszonylag sötétebb darabok is. A darálót a durvább irányba kellett tekernem, a dupla kosárba pedig bőven lehetett pakolni a megfelelő eredmény végett. 1:2 körüli aránnyal a pidet a középső 91-93 fok körüli tartományban állítva kaptam a legideálisabb eredményt 30 másodperc körüli lefolyási idővel. Az ital testességét, krémjét ahogyan a savasságát is közepesnek mondanám. Ízek tekintetében a citrusok, grapefruit, citromfű dominált teás lecsengéssel, némi kesernyés utóízzel. Finomak az ízek, de egy halvány kesernyés vonal nekem mindig ott volt a háttérben, amin szerintem egy fokkal világosabb pörkölés segített volna. Tejes italként készítve a gyümölcsök háttérbe szorultak, így én inkább dupla eszpresszóként ajánlom.
Kávégép: Gaggia Classic Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 3,5 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 3 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 22,5
Lorien:
Legújabb tesztalanyunk inkognitóban érkezett. Simítózáras, egyszerű, fényesen kék műanyag zacskó a csomagolása, és mire oda jutottam, hogy foglalkozzam fele, fel volt fúvódva, akár a Michelin baba. Bontáskor egészséges, ép szemek fogadtak, változatos, de átlagban közepes méretű, a közepesnél egy fokkal sötétebb, nem teljesen egyenletes pörkölésű szemek, némelyik kisebb-nagyobb fokú égésnyommal. Ennek megfelelően dupla szűrőben 20 gramm körül alakult az optimális dózisa, az őrlőt joker környékén lehetett hagyni. Hőfok tekintetében végül jó egy-másfél fokkal a megszokottnál hűvösebb beállítás bizonyult jónak, ahol már a nem robuszta túlsúlyos keverékek is jól érzik magukat. Lefolyás vékonyan meginduló, de végig egyenletes, nem szőkül. A krém mennyisége és minősége igen jónak mondható, mintázódik, mind az állaga, mind az olajossága rendben van. Nagyon sokat küzdöttem, hogy valóban megmutassa, ízekben is mit tud, eleinte csak a csokoládés, kakaós, nugátos-mogyorós vonulat jelentkezett be, némi fás fűszerességgel, a korty végén szinte végtelen citromhéjas-grépfrútos kesernyésséggel. Aztán mivel elutaztunk, pihent néhány napot, majd hazaérve egy egészen más kávé fogadott, pedig mindent onnan folytattam, ahol abbahagytam. Valahogy életre kelt, megjelentek gyümölcsös jegyek, úgymint a piros bogyósok – főként szamóca, illetve csipkebogyó – és fehér húsú barack, amelyet szépen kiegészített az étcsokoládé és némi pörkölt mogyoró, a korty vége pedig hosszan tartóan étcsokoládés. Sajnos a feltámadás csak két napig tartott, harmadnapra ugyanazokkal a beállításokkal már nem sikerült ennyire jót húzni belőle, de sokat már nem volt módom újítani, mert végül elfogyott a minta. Tejes italban csak első körben tudtam kipróbálni, akkor jól működött benne.
Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 7 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 7,5 / Összpontszám: 23
Weinmaker:
Csodálatos, fényes kék tasakban érkezett legújabb titokzatos tesztkávénk. Persze én tudtam, hogy honnan jött, de ez egyáltalán nem zavart az objektív ítéletalkotásban. A többieknek, meg a leghalványabb fogalmuk sem volt (volt, aki azt gondolta, hogy egy újabb Casino Mocca trükk). A tasak iszonyatosan felfúvódott, mivel nem volt rajta szelep, és nagyon friss pörkölés volt. A szemek viszonylag egységes, közepesnél egy fokkal sötétebb pörkölést kaptak, sérült, töredezett szemmel nem találkoztam. Nagy bűvészkedést nem igényelt az elkészítése, mivel eléggé „user” barát kávéval volt dolgom. Egyedül az őrlőt kellett a durvább irányba állítani, a hőfok az átlagos arabika beállításon is teljesen jó volt. A lefolyás szép, a krém mennyisége nagyon jó, mintázódásra hajlamos, állagára és olajosságára egy rossz szavam sem lehetett. Szépen megfestette a csésze oldalát, és kitartott a fogyasztás végéig. Bogyósgyümölcsök, szamóca, (talán barack) jegyek és csokoládé alkot komplex egységet, a háttérben pedig virágos-mézes, mogyorós aromákat fedezhetünk fel, egy kis citrusos lecsengéssel. Testessége jó, koffeintartalmát nem éreztem vészesnek. Leginkább eszpresszónak fogyasztottam, de nagyon jól működött tejes italban is.
Kávégép: Gaggia Classic Full tuning/ Kávéőrlő: Mazzer Major+Mazzer C151 kés/ Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 24,5
Név | Krém | Íz | Test | Ár | Össz: |
Rocketeer | 4 | 10 | 3,5 | 9 | 26,5 |
SicTransit | 4 | 7 | 4 | 8 | 23 |
Szabiakos | 3,5 | 8 | 3 | 8 | 22,5 |
Lorien | 4,5 | 7 | 4 | 7,5 | 23 |
Weinmaker | 4 | 8,5 | 4 | 8 | 24,5 |
Összegzés:
A csomagolásról most nincs értelme nyilatkozni, mert az eredeti nem ilyen, hanem normális, a korábbi tesztünkben megismert Pall & Yotz féle tasak. Ez most a teszt (zsákbamacska) jellege miatt érkezett ebben a csodakék zacskóban. A szemek nagyjából egységes, a közepesnél picit sötétebb pörkölést kaptak, egy-két sötétebb vagy világosabb szem akadt csak. Sérült, töredezett szemekkel nem találkoztunk. A legjobb eredmény érdekében az őrlőt az átlagosnál durvább irányba kell tekerni, úgy, hogy tankönyvi, vagy picit lassabb lefolyást kapjunk. Hőfok tekintetében az átlagos arabika beállítás teljesen jó, de nyugodtan lehet próbálkozni, mert nagyon felhasználóbarát tétel. A lefolyás szép, a krém mennyisége bőséges, állaga és olajossága is teljesen rendben van. Mintázódásra hajlamos és kitart a fogyasztás végéig. Ízek tekintetében a gyümölcsök kerülnek előtérbe. Bogyósgyümölcsök, citrusok, szamóca, amit tejcsokoládé tesz komplexé. Háttérben feltűnnek mézes, virágos, mogyorós jegyek. Savassága átlagos, míg természetes édessége nagyon jónak mondható. Testessége jó, utóíze hosszan tart, halvány citromhéjas lecsengéssel. Mind eszpresszónak, mind pedig tejes italnak tökéletesen használható alapanyag. Elsősorban a gyümölcsösebb vonal kedvelőinek ajánljuk.
A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.
A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!