A kávés szakma legjobbjai 2022 előzetes eredmények

Nyomtatás
Kedves Olvasóink! Először is szeretnénk megköszönni, hogy ilyen sokan szavaztatok a kedvenceitekre. Mint minden évben, idén is szoros verseny volt. Sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet igencsak megnehezíti a kávés szektorban szereplők életét (na persze másokét is), így ezt lehetett érezni a kávézók, és baristák nevezéseinél is. Megtörtént a szavazatok kiértékelése. Megszületett a végeredmény, amit szándékosan összekevertünk, mivel a kategória győzteseit csak a helyszíni díjátadó ünnepályen szeretnénk megnevezni.


Akik a listában vannak már mind győztesek, hiszen a vásárlók, fogyasztók szavazták meg őket. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez nem szakmai, hanem elsősorban szimpátia szavazás. A listában szereplők mindannyian kiváló munkát végeznek, és méltán büszkék lehetnek a teljesítményükre. Igazából nem is nagyon lehetne sorrendet felállítani, és a legtöbb szavazatot kapó, kategória győzteseken kívül nem is hozzuk nyilvánosságra a további sorrendet.

A díjkiosztó ünnepség helyszíne és időpontja még szervezés alatt van. Hamarosan kiírjuk az időpontot és a helyszínt.

Akik megjelenésére feltétlen számítunk! A lenti lista NEM A VÉGSŐ SORREND!


Top 10 Kávé:
BLCKEST Blend
Café Perla Rosso
Kapucziner El Salvador Santa Cristina kávé
Umami Roastery Sanremo Blend
Lucky Cap Bányai Csokis Kuglóf
Black Sheep Colombia
Pacificaffe Blassius
Pascucci Extra Bar Mild
Cracker Jack Ethiopia
Pall & Yotz Choco Madness

Top 5 kávézó:
Kék Elefánt Kávézó Szeged
A Kávé Háza
Wake Cup Békéscsaba
Apátsági Rege Cukrászda Tihany
Segafredo Kávézó- Árkád Győr

Top 5 barista:
Kovács Henriett
Járfás Miklós
Kurcz Ivett
Nagy Gabriella
Jarjabka Zoltán

Top 5 kávépörkölő
Roastopus
Casino Mocca
Pacificaffe
Kapucziner Kézműves Kávépörkölő
Lucky Cap Micro Roastery

Akik nélkül nem jöhetett volna létre:

Mindig KV

Pasco logo 2018

sage logo nagy


Köszönjük a támogatást!