KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Best Mixer Barista tanfolyam közvetlen közelről - 6 rész

Elérkezett az utolsó alkalom, és egy izgalmas utazás véget ér. Minden egyes pillanatát imádtam, új embereket ismertem meg, és persze a legfontosabb, hogy számomra egy hasznos dolgot tanulhattam meg. Minden a szokásos mederben folyt, megérkeztünk, beszélgettünk kicsit és aztán az óra is elkezdődött.

Orsi kiadta az utasítást, hogy mindenki azt gyakorolhat az órán, amiben bizonytalan vagy esetleg kevesebbszer készítettünk el. Személy szerint én a Café Latte-t, cortadot és a latte macchiatot gyakoroltam a legtöbbet az utolsó órán, számomra mindig is nehezebb volt a vastag tejhab után egy vékony tejhabot készíteni. Természetesen, azért minden kávét, amit barista tanulmányaim során magtanultam gondosan elkészítettem. Ha kérdésem volt vagy valamiben bizonytalan voltam, Orsi mindig rendelkezésre állt és segített, vagy ha még nem is kérdeztem, de észrevett valami hibát, szólt és próbáltam javítani.

barista6 00003
Az óra vége felé csináltunk egy mini vizsgát. Ugyanúgy, mint az igazin 8 perc állt rendelkezésre, hogy 4 darab kávét elkészítsünk. Mondhatni én ettől is már eléggé stresszes állapotba kerültem, remegett a kezem, ami nem jött túl jól és még nem is az igazi vizsga volt. Amiket el kellett készítenem az egy espresso macchiato, lungo, flat white és egy café latte. A kézremegés ellenére jól sikerültek a kávék. Ezzel a mini vizsgával véget is ért az utolsó óra, már csak az elpakolás és a takarítás maradt hátra, illetve beszélgettünk még az elméleti és a gyakorlati vizsgáról. Végül elköszöntünk egymástól, hogy majd a vizsgán találkozunk.

barista6 00001
Számomra a vizsga sajnos 2 héttel későbbre sikeredett, mint az utolsó óra, így eléggé féltem, hogy hogyan is fog majd sikerülni mennyire estem ki a gyakorlatból. A vizsga napján nagyon izgultam, miután megérkeztem a Best Mixerhez várakozunk egy kicsit a többi vizsgázóval, míg minden elő lett készítve, tájékoztattak minket a vizsga menetéről, hogyan fog ez az egész zajlani. Egyszerre 3 vizsgázó tartózkodhatott bent a teremben, mivel 3 kávégép volt, persze mindenki maga választotta ki, hogy melyik gépnél szeretne lenni. Ezután ki kellett húzni egy tételt és azon állt, hogy mi az a 4 kávé, amit el kell készíteni. Én 2 darab latte macchiatot húztam, egy americanot és egy espressot. Az idegesség és az izgulás nagyon előjött és persze remegett a kezem is, de azért próbáltam a helyzethez képest higgadt maradni, és a lehető legjobban teljesíteni a feladatot. Hibáztam persze, mint mindenki, de ezeknek a hibáknak az ellenére szerencsére sikeres lett a vizsgám.

barista6 00002

Miután mindenki végzett, a bizonyítványok kiosztásra kerültek és ez a kis utazás tényleg véget ért.

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki ezt lehetővé tette nekem, és azoknak, akik támogattak, természetesen az oktatómnak, Orsinak is, hogy a lehető legjobbtól tanultam. Mindenkinek ajánlom szeretettel a Bestmixer tanfolyamait, mert itt a legjobb kezekben van.