Szinte már a szokásos érzésekkel indultam el ma is a tanfolyam harmadik órájára, tele izgalommal. Mi újat fogok ma tanulni, hiszen tudtam, hogy a mai óra már teljesen a gyakorlatról fog szólni.
A megszokott megérkezés Budapestre, továbbá néhány kihívás sikeres leküzdésével, mert ugyebár mindig van valami (jelen esetben a tömegközlekedés, és tüntetések), de sikeresen megérkeztem. A jó kis csapat lassan összeállt, beszélgettünk kicsit, aztán bele is csaptunk a közepébe.
Orsi elmondta, és utána meg is mutatta, hogy miket fogunk ma készíteni. Ezek pedig a ristretto, espresso, doppio, espresso lungo, illetve americano. Részletezésre kerültek a tökéletes elkészítésük.
Megnéztük, hogy milyen csészékbe kell elkészíteni ezeket a kávékat. Ismételten nem okozott meglepetést, hogy a Best Mixernél minden a legjobb, és minden IS megtalálható.
Elsősorban mennyiségileg különböznek egymástól, a ristretto a legkevesebb, mindösszesen 15 ml kávé, a tökéletes espresso 25 ml, míg az espresso lungohoz körülbelül 50-80 ml forró vizet adunk, az americanohoz pedig 100-150 ml forró víz hozzáadására van szükség.
Kiválasztottuk a számunkra szimpatikus kávé gépet, és hozzá is láttunk a gyakorláshoz. Az első feladat a kávéőrlő pontos beállítása, hogy az "arany szabály" szerint, 25 másodperc alatt jöjjön le 25 ml kávé. Ez kicsit még időigényesebb feladat volt számomra, tudni kell pontosan, hogy is lesz megfelelő minden.
Miután ezt abszolváltuk, csapatmunkában mindenki lefőzött egy-egy espressot. Majd elkészítettük felváltva a három fajta víz nélküli kávénkat, miközben Orsi folyamatosan ellenőrzött minket, a tömörítésünket, hogy mindent szépen sorrendben csinálunk-e stb. Tehát megcsináltunk egy ristrettot, espressot és egy doppiot. Segítettük egymást ha szükséges volt, illetve Orsi is mindig nagyon figyelt az emberekre, mindent gondosan elmagyarázott ha kellett.
A következő feladatunk a két forróvízzel készülő kávé elkészítése. Az espresso lungo és az americano, nem jelentettek ezek nagy kihívást számunkra, mert csak forró vízzel kellet összekeverni, és már kész is van. Miután végeztünk meg is kóstoltuk a végeredményt, és konstatáltuk, hogy ez egy vizes kávé, de ízlések és pofonok, ki mit szeret.
Ismételten megnéztük őket, a hibák kijavítására kerültek, a többiekkel hasonlítgattuk össze a kávéinkat, hogy kié milyen lett, miben különbözik. A legújabb és legizgalmasabb dolog, amit ma elkezdtünk elsajátítani az tejhabosítást.
Ezúttal is a kedvenc Barista oktatónk, Orsi által be lett mutatva a tökéletes tejhabositás, és tejhab elkészítése. Megmutatta a kiöntőket, hogy ő hogyan szokta és hogyan érdemes csinálnunk majd a továbbiakban. Nagyon szép fényes tejhabot készített, majd ezután öntött nekünk egy gyönyörű tulipánt az általunk előre elkészített espresso alapokra.
Az első magyarázat után elkezdtük a gyakorlatba is átültetni mindezt. Egyesével szépen a hibákat kijavítva gőzöltünk tejet, és próbálkoztunk a mintaöntéssel, kinek mi sikerült így első próbálkozásra. Meglepő módon egészen szép fényes tejhabok készültek és próbálkoztunk valami mintát kialakítani. Ez úgy-ahogy sikerült. Van bőven hova fejlődni mindenben, de úgy gondolom, hogy a legjobb helyen vagyunk a Best Mixernél.
Összességében a mai óra is nagyon jó hangulatban telt el, és ismét pillanatok alatt elrepült az idő. A kávégépek takarításával és a hely rendbetételével zárult az óra, de itt még ez is élvezet. A mai napon is nagyon sokat tanultam. Tisztában vagyok vele, hogy sokat kell még fejlődni, tanulni, de megéri minden pillanata, mert nagyon élvezem, és alig várom már a következő órát.
Barista oktatás, tanfolyamok bemutatása, tesztelése
- Lili
- Barista oktatás