Azt mondják, hogy a puding próbája az evés. Nosza, nekünk sem kellett több, és egy fiatal, a kávézás iránt érdeklődő, de teljesen tapasztalatlan hölgyet elküldtünk egy barista tanfolyamra. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mennyire hatékony, és célratörő ismereteket lehet így megszerezni. A Best Mixer volt olyan bátor, hogy felvegye a kesztyűt, és mi (illetve Lili) pedig beszámolunk folyamatosan a fejleményekről. Innentől át is adjuk a stafétát Lilinek.
Azzal kezdeném először is, hogy köszönöm ezt a fantasztikus lehetőséget, hogy részt vehetek ezen a tanfolyamon. A Best Mixer cég 15 éve van jelen, és nyújt értékes és hasznos tudást tanulóik számára. Számomra azért volt kecsegtető ez a lehetőség, mert az itt megszerzett ismereteket és bizonyítványt a világ bármely pontján használhatjuk. Értékes munkaerő válik belőlünk, és a megszerzett tudásunk által könnyen el lehet ezzel a szakmával helyezkedni.
Mint azt már a legelején megtudtam, ez egy 6 alkalmas tanfolyam lesz, tele izgalmas dolgokkal. Már a kezdetektől szuper kedvesek voltak velem, minden információt pontosan megkaptam.
Nem sokkal később pedig eljött az első óra időpontja. Izgatott voltam, és kicsit tartottam tőle, mert hát teljesen új dolog ez számomra, és fogalmam sem volt, hogy mi fog majd történni a tanfolyamon. Így utólag már tudom, hogy a legkevésbé sem kellett volna aggódnom, mert nagyon kedvesek voltak. Ráadásul az oktató is szuper, nagyon közvetlen, jól felkészült és barátságos volt. Gyorsan feloldódtam és éreztem, hogy nem lesz itt probléma.
Először kötetlenül beszélgettünk, majd áttekintettük a barista tanfolyam elméleti anyagát. Ez a 3 óra, hipp-hopp elrepült ebben a jó társaságban. Megismerkedtünk a kávé mítoszával, hogy milyen típusú kávék vannak (világos, közepes, sötét pörkölésű stb.), és szót ejtettünk a fő származási helyekről, mint például Etiópia vagy Brazília. Továbbá, hogy milyen módon is készülnek el a finomabbnál finomabb kávék, hogyan pörkölik meg őket.
Megnéztük milyen fajta kávék vannak, milyeneket kell majd a jövőbeli vizsgán elkészíteni. A kávézás eszközei is bemutatásra kerültek. Megcsodáltuk azt a kávégépet, ami ritkaságnak számít még az országban is, illetve minden eszközt, amire csak szüksége lehet egy baristának. A Best Mixernél minden IS megtalálható.
Beszélgettünk a tej gőzöléséről, hogyan kell majd ezt a gyakorlatban kivitelezni. Milyen típusú tej alternatívák vannak, mennyiben működnek másképp, mint az igazi tehéntej (itt ugye a különböző féle növényi tejekről volt szó). Ami nagyon új volt számomra, és erről is volt szó, hogy nem mindegy milyen minőségű víz kerül a kávégépekbe. Többnyire BWT szűrt vizet használnak, amitől nem vízkövesedik be a kávéfőző, és a kapott végeredmény is finomabb lesz.
Maga a hely pedig belülről elképesztő, minden apró részletre figyeltek, nagyon szép és letisztult, és a falfestés is nagyon ötletes és kreatív.
Összegezve nagyon jól érzetem magam, és úgy gondolom, hogy nagyon jól el fogom tudni sajátítani az itt kapott tudást és anyagot. Már alig várom a következő órát, ahol remélhetőleg már kávét is fogunk készíteni.
Barista oktatás, tanfolyamok bemutatása, tesztelése
- Lili
- Barista oktatás