Roastopus La Sierrita Kolumbia kávékóstoló

Nyomtatás

A Roastopus 2018 tavaszán indult útjára, ekkor láttunk hozzá modern pörkölőüzemünk megvalósításához. Kínálatunk magas minőségi elvárások szerint gondosan szelektált, így csak a legjobb tételek jutnak el a kávéfogyasztókhoz, méghozzá frissen pörkölve. A minőség egyik alappillérének az állandóságot tartjuk, ehhez pedig a kávépörkölés teljes folyamatának alapos és folyamatos ellenőrzése szükséges. Ezért a zöldkávé beszerzéstől a pörkölésen át a csomagolásig minden egyes fázist magunk végzünk, a zöldkávé hűtött raktárban pihen, pörkölést követően kézzel válogatjuk át a szemeket, mindezzel biztosítva az állandó minőséget és kiszámíthatóságot. A kolumbiai Giraldo régióból származó, nedves feldolgozású kávénk már nem az ismerkedésről szól. Ez már egy kimondottan karakteres, izgalmas tétel. Ismerős lehet a név, ugyanis nem is oly rég volt, hogy erről a feldolgozó állomásról származó kávét kóstolhattatok tőlünk. Gondos munkájuknak köszönhetően a legutóbbi szüret is fantasztikusan sikerült, így nem volt kérdés, hogy ismét elhozzuk nektek - tudtuk meg a forgalmazótól.

Tisztelt Olvasó!

Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől,  mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.

Roastopus kávék hazai forgalmazójától kaptuk a lehetőséget a tesztelésre.

Pontozás:

Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pont
Íz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!


Roastopus La Sierrita Kolumbia szemeskávé teszt csomagolásKávé típusa: Roastopus La Sierrita Kolumbia

Pörkölés ideje: , Lejárat ideje: 2022.08.10 , Csomagolás: 250g-os szelepes csomagolás
Ár: 13980.-Ft/kg (3590/250g), Forgalmazó adatai


Rocketeer:

Soron következő tesztalanyunk igényes, szelepes, simítózáras csomagolásban érkezett, a feliratok szerint nedves eljárású, kolumbiai single origint találunk a zacskóban. Bontáskor az illatok nagyon csábítóak voltak, a babok pörkölési szintje nagyjából közepes, méretük enyhén változó, töredezettség, égettség nem jellemezte. A zacskón megjelölt ízjegyek nálam egybevágóak voltak: egy nagyon finom őszibarackos ízjeggyel nyitott a kávé, azonnal érezhető karamellás édesség kíséretében, közepes savasság mellett, éreztem még egy kis meggyes, cseresznyés vonalat, végül mogyorót, enyhe csokisságot. Ez azért eléggé rendben van, remek újhullámos vonal, azonban azt meg kell említenem, hogy az előbb felsorolt ízprofil igen illékony, ha nem porciózzuk szét bontás után azonnal az anyagot és hagyjuk a saját zacskójában, néhány csapolás után már sokkal szegényesebb lesz az ízélmény. A kávé krémje mintázódott, arabikához mérten elég vastag is volt, kellő olajossággal. Koffeintartalmát nem éreztem jelentősnek, testessége közepesnél jobb volt. Az elkészítése nem volt különösebben nehéz: viszonylag magas, 19-20 g-os dózis (dupla esetén), közepes vagy magasabb csapolási hőmérséklet, 28-32 másodperces lefolyási idő és nagyjából risztrettónyi kimenet stabilan jó eredményeket hozott. De bátran kísérletezhetünk, én elrontani nem igazán tudtam. Tejben kicsivel többet vártam tőle, inkább macchiato vagy cortado az ital, ahol még szépen megmarad a kávé karaktere. Ajánlom a kávét az újhullámos vonal kedvelőinek.

Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 9 / Testesség: 3,5 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 24,5

 

SicTransit:

A hazai piacon elterjedt, teljesen műanyag csomagolásban érkezett következő tesztalanyunk, a kaposvári Roastopus pörkölő Seahorse “kategóriájú” kávéja, ami most épp egy mosott kolumbiai tétel, 100% arabica, ahogy tőlük megszokhattuk. A csomagolás gyönyörű, a kávéval kapcsolatos infó viszonylag kevés van rajta (ez nem baj, a kevesebb néha több :) ), de elhelyeztek egy QR kódot a weboldalra mutató linkkel, azok számára, akik tovább olvasgatnának. A kávészemek kb. közepes méretűek, egységesen épek, töröttet nem láttam közöttük, a pörkölés színe közepes - világos: 9-10/16. A külső színből persze nem vonhatunk le egyértelmű következtetést, lássuk mit rejtenek a szemek! A korábbi kávéhoz képest nekem a finomabb tartomány felé kellett állítanom az őrlőt, az ekkora méretű szemeknél megszokott állás környékére. A kávé csapoláskor normál vastagsággal, vagy annál picit bővebben, sűrűn indult meg, a kremája bőséges mennyiségű: vastag, olajos réteget képez a csészében. Ez természetesen később csökken valamelyest, de bőven kitart a kávé fogyasztása közben. Az elkészült kávét kóstolva egy meglehetősen harmonikus kép rajzolódik ki: Nem túlzó, de izgalmas, valóban a fehérhúsú őszibarackra emlékeztető fanyar savak, ezt a hangsúlyos, melaszos-grillázsos édessége és a masszív csokis jegyei zárnak kerek egésszé. Önmagában, feketén fogyasztva is kellemes ízvilágú, egyetértek a kávé pozícionálásával: nyit a világra azoknak, akik most fedezik fel a kávé valódi ízeit, ugyanakkor azok sem fognak csalódni, akik már az egyedi, izgalmas ízeket keresik a csészéjükben. Tejes italokban is nagyon jól működik, mert nincs átütően keserű íze, a fent leírt jegyek jól harmonizálnak a felgőzölt tej természetes édességével.

Kávégép: Rancilio Silvia PID / Kávéőrlő: Mahlkönig K30/Niche Zero
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 25,5

 

Szabiakos:

Mostani teszt mintánk egy mosott feldolgozású kolumbiai kávé volt, ami dizájnos szelepes, visszazárható csomagolásban érkezett. A zacskót kibontva nagyon kellemes gyümölcsös illat áradt a babokból. Az adagolás nálam a szokásos világos pörkölésű kávék adagjával működött a legjobban, ami a normáltól +2 grammot jelent. A kivonatolási arány az 1:2 és a 1:2.5-el volt a legoptimálisabb. A darálót a finomabb irányba tekerve tudtam beállítani a kívánt picit hosszabb, 30 másodperc körüli lefolyási időt. Pár másodperc előázatás is jót tett a lefolyásnak a magasabb dózis és a közepesen magas hőfok mellett. A kapott crema a műfajt tekintve nagyon jó, bőséges és hajlamos a mintázódásra. A kávé testessége az átlagostól valamivel jobb volt. Az ital savassága a bontás követő napokban elég intenzív citrusos, narancsos volt. A feltüntetett ízeket sajnos csak nagyon halványan éreztem, akárhogyan is variáltam a beállításokat. Leginkább nálam a karamellás, citrusos, narancsos és bogyós gyümölcsös ízek voltak előtérben. Ettől eltekintve kellemes harmonikus az édes-keserű-savas ízek kombinációja. Utóíze csokis, bogyósgyümölcsös. Kapucsínóként készítve egy nagyon kellemes karamellás ízvilágú italt kaptam. Az újhullámos kávé kedvelőinek ajánlanám leginkább ezt a tételt.

Kávégép: Gaggia Classic Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 3,5 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 24,5

 

Lorien:

Ezúttal egy kolumbiai single origint fogtunk vallatóra, a Roastopus jóvoltából. A csomagolás a tőlük megszokott, jellegzetes dizájnú, szelepes, simítózáras zacskó, bontáskor kellemes illatot áraszt. A szemek épek, nagyjából hasonló méretűek, pörkülésük közepesnél egy kicsit sötétebb árnyalatú. Őrlése joker környéken megfelelő, a dózist illetően nem kell szűkmarkúnak bánni vele, 21 grammot minden gond nélkül elnyelt a dupla szűrő, még talán többet is elbírna. Hőfok szempontjából nem kényes, a normál arabika tartományban azonban biztosra mehetünk vele. Lefolyása egyenletes, krémje mind mennyiség, mind állag tekintetében jónak mondható, enyhén mintázódik, a fogyasztás végéig kitart. A csomagoláson feltüntetett ízjegyek mind megvoltak, diszkrét meggyes-őszibarackos gyümölcsösséggel indít, ám hamar a karamellás, csokoládés, kakaós és fás-fűszeres jegyek kerekednek felül, majd ezek végig uralják a korty további részét, valamint az utóízét is. Természetes édessége szintén nagyon jó. Tejes italban szépen megmarad a karaktere, rövidebb és hosszabb műfajokhoz egyaránt megfelelő alapanyag. Összességében egy szép átmenet az észak-olasz és az újhullámos iskola között.

Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 7,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 23,5

 

Weinmaker:

Igényes, kellemes dizájnú, szeleppel és simítózárral ellátott tasakban érkezett a Roastopus mintája, ami ezúttal egy nedves feldolgozású kolumbiai mintát rejtett. A zacskót felbontva finom illat fogadott. A kávébabok viszonylag egységes méretűek voltak, közepesnek mondható pörköléssel, töredezett, sérült szemet egyáltalán nem láttam. Az őrlőt finomabb irányba kellett állítanom, hogy tankönyvi, vagy annál picit lassabb lefolyást kapjak. Hőfok tekintetében az átlagos arabika tartomány tökéletesen bevált. A kávé lefolyása szép, a krém kellően vastag, állaga és olajossága is nagyon jó. Mintázódásra hajlamos, és kitart a fogyasztás végéig. Ízek tekintetében hozza a csomagoláson feltüntetett aromákat. Finom gyümölcsösséggel nyit a kávé, melyben leginkább az őszibarackot lehet elsőre kiszúrni, de némi meggy is felbukkan. Ezt követi a karamell, és csokoládé, pici fűszerességgel a háttérben. Egész kellemes kombináció, melyhez jó test és hosszan tartó utóíz párosul. Koffeintartalmát nem éreztem jelentősnek és simán ittam késő délután is belőle. Elsősorban eszpresszónak fogyasztottam, de tökéletes flatwhite-ot vagy kapucsínót is készítettem belőle, mert a tejben is szépen megmaradt a kávé karaktere. Leginkább az újhullámos vonal kedvelőinek ajánlom.

Kávégép: Gaggia Classic Full tuning/ Kávéőrlő: Mazzer Super Jolly+Fiorenzato F64 Evo kés/ Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 24,5

 

Név Krém Íz Test Ár Össz:
Rocketeer 4 9 3,5 8 24,5
SicTransit 4,5 8,5 4,5 8 25,5
Szabiakos 4,5 8,5 3,5 8 24,5
Lorien 4 7,5 4 8 23,5
Weinmaker 4 8,5 4 8 24,5

Roastopus La Sierrita Kolumbia szemeskávé teszt kávébabokRoastopus La Sierrita Kolumbia szemeskávé teszt csapolásRoastopus La Sierrita Kolumbia szemeskávé teszt eszpresszó
Roastopus La Sierrita Kolumbia szemeskávé teszt nyitottszűrőRoastopus La Sierrita Kolumbia szemeskávé teszt krémRoastopus La Sierrita Kolumbia szemeskávé teszt csésze

Összegzés:

Minőségi, dizájnos csomagolásban érkezett a Roastopus mintája, amely szelepet és simítózárat is tartalmazott. A tasakon minden fontos információ megtalálható, de aki bővebben olvasna, az egy QR kód segítségével megteheti a forgalmazó weboldalán. Bontáskor finom illatot árasztott. A kávébabok közepes, egyenletes pörkölésűek, sérül, töredezett szemet nem látni. A legjobb eredmény érdekében az őrlőt úgy érdemes beállítani, hogy tankönyvi vagy picit lassabb lefolyást kapjunk. Hőmérséklet tekintetében az átlagos arabika tartományban érdemes próbálkozni. A lefolyás szép, a krém mennyisége a kategóriához mérten bőséges, mintázódásra hajlamos, állaga és olajossága is jó. Kitart a fogyasztás végéig, megfestve a csésze oldalát. Ízek tekintetében a csomagoláson is feltüntetett fő ízjegyek mind felfedezhetők. Őszibarackos-meggyes felütéssel indít, majd jön a karamellás vonal, csokoládé-kakaó, csipet mogyoró és fűszeresség. Sajnos a kávé öregedésre hajlamos és az idő múlásával picit visszafogottabbá válnak az aromák. A testessége jó, utóíze kellemes. A koffeintartalmát nem éreztük jelentősnek, így szinte bármikor fogyasztható, ha valaki nem érzékeny rá. Akár eszpresszónak, akár tejes italnak készítjük jó választás, mert a tejben is megmarad a kávé karaktere. Elsősorban az újhullámos kávékat kedvelőknek ajánljuk.

Jellemzők
Pörkölés: közepes pörkölésű
Összetétel:100% arabika
Ajánlott kávékészítési eszköz
Karos gép:
Automata:
Filter:
Ajánlott kávéital
Risztrettó:
Eszpresszó:
Tejes ital:

A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.

Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!
A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!