Ethicoffe Yirgacheffe Bukisa kávékóstoló

Nyomtatás

Az Ethicoffee kft-t 2020ban alapítottuk. Lemma Benjámin és Zewde András, mind a ketten félig etióp, félig magyar kávéimádóként azt szerettük volna elérni, hogy a kávén keresztül közelebb hozzuk a kávé hazájának kultúráját, a magyar kávékedvelők szívéhez. Az alapítás előtt is, de az óta még sűrűbben, járunk Etiópia kávéföldjeire. Az utazások során megismertük a termelés módszereit a termelők kultúráját, életvitelét, és a kihívásait, amelyekkel nap mint nap szembe néznek. Létjogosultságunkat az is alátámasztotta, hogy az etióp kávéipar az elmúlt években liberalizálódott oly módon, hogy akár egy kiszemelt farmer kávéját teljesen lekövethetően tudjuk beszerezni anélkül, hogy az összekeveredne mások kávéjával. A pörkölt kávéinkat, azzal a vízióval kezdtük el pörkölni és csomagolni, hogy bemutassuk a különböző régiók nyújtotta legeltérőbb etióp kávékat. Az Yirgacheffe Bukisakávénk mosott eljárással készült. A fő ízjegyei a csokoládé és jázmin. Ezt a kávét elsősorban eszpresszónakajánljuk, de omni-roast pörkölése miatt filterben is megállja a helyét - tudtuk meg a forgalmazótól.

Tisztelt Olvasó!

Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől,  mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.

Ethicoffee kávék hazai forgalmazójától kaptuk a lehetőséget a tesztelésre.

Pontozás:

Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pont
Íz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!


Ethicoffe Yirgacheffe Bukisa szemeskávé teszt csomagolásKávé típusa: Ethicoffe Yirgacheffe Bukisa

Pörkölés ideje: 2021.11.15, Lejárat ideje: , Csomagolás: 250g-os szelepes csomagolás
Ár: 12000.-Ft/kg (4000/250g), Forgalmazó adatai


Rocketeer:

Csakúgy, mint előző mintánk, az aktuális is igényes, simítózáras, szelepes zacskóban érkezett, a leírás szerint ez is etióp, de ezúttal Yirgacheffe régióból származó single origint tartalmaz a csomagolás, és ugyancsak specialty minősítéssel rendelkezik. A szemek egységesen közepes pörkölésűek, méretre sincs túl nagy szórás. Égett, töredezett babok nem jellemezték. A zacskóból áradó illatok egészen különlegesek, virágos/parfümös és csokis/mogyorós egyveleg. Ilyenkor azt szoktam “kívánni”, hogy ezek az illatjegyek transzformálódjanak ízjegyekké, és akkor frenetikus kávé lesz a végeredmény. Esetünkben ez majdnem így volt... Amikor elkezdtem a kávé tesztelését, egészen megdöbbentett az a virágos (a csomag leírása szerint jázminos) ízjegy, amit éreztem, nagyon különleges volt számomra. Ezt még kiegészítette egy finom, édeskés fűszeresség, némi mogyoró, citrusos savasság, majd a végén étcsokoládé. Az utóíze is csokis, mogyorós volt. A problémám mindössze annyi volt, hogy ez a különleges ízjegy mindössze csak 2-3 csapolás alkalmával volt érezhető, rendkívül illékony volt. Kár, mert igazán egyedi volt! Ezek alapján sejthető, hogy kötelező az adagonkénti porciózás, amennyiben a teljes ízspektrumra vágyunk. A kávé krémje kb. közepes volt, mintázódott is, az olajossága hamar csökkent a tesztidőszak alatt, ez “vizesedést” eredményezett a csapoláskor. Testességét közepesnek, koffeintartalmát alacsonynak éreztem. Magas, legalább 20 g-os dózist (dupla esetén) igényelt a jó eredményhez, közepes hőmérséklet, 30-35 másodperces lefolyási idő és risztrettónyi kimenet mellett. Tejes italként is jó volt, bár cappuccinoban azért már halványult a kávé karaktere. A haladó, újhullámos kávékért rajongó home baristáknak ajánlom elsősorban.

Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 3 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 3 / Ár-érték arány: 7 / Összpontszám: 21,5

 

SicTransit:

Soron következő kávénk is az Ethicoffee-s srácoktól érkezett, ezúttal egy másik - ha lehet, még híresebb - kávétermő régióból, Yirgacheffe, Bukisa eredetű. A csomagolás, dizájn a legutóbb megismert volt, ezúttal egy másik fajta, kívül papírborítású belül műanyag, aromazáró szeleppel ellátott zacsiba csomagolták az arabica kávét. A szemek mérete kb. egységes, világosabb színük, és a szemek középen még megbúvó hártyamaradvány világosabb pörkölést ígért. Szerencsére a múltkori kávéban megjelenő zavaros füstös ízjegy ebben nem mutatkozott, szépen jöttek viszont a virágos ízjegyek: rózsa, jázmin. Az őrlőt nálam az etióp kávék jellemző (durvább) állásán hagytam, szuper lefolyást adott. A kapott kávé krémessége nem kiemelkedő, de bőven megfelelő, szép tigrismintázódásra is hajlamos. Fogyasztás közben szépen megjelentek az etióp kávékra jellemző összetett, izgalmas citrusos ízjegyek, háttérben a jelentős édesség és a virágos akkordok zárták kerek egésszé az ízt. Lecsengésében markáns kakaós íz dominált nálam. Tejes italokban szépen összecsengett az izgalmas íze a tej édességével. Javaslom eszpresszónak vagy akár filterkávénak is, akár tejjel, akár anélkül.

Kávégép: Rancilio Silvia PID / Kávéőrlő: Mahlkönig K30/Niche Zero
Pontszám: Krém: 4/ Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 6  / Összpontszám: 22,5

 

Szabiakos:

A jelenlegi Etióp Yirgacheffe mintát a világosabb pörkölésű tételek közé sorolnám. Az előző csomaghoz hasonlóan ez is simítózáras csomagolásban érkezett. A dupla kosárba a normál dózist elég volt tölteni, amiből 1:2 arányú presszókat készítettem. A lefolyási időt normál tartomány fölé lőttem be, ami 30-35 másodperc körül volt. A világosabb pörkölésnek megfelelően, inkább a magasabb hőmérsékleti tartományban működött jól a kávé. A krémet a műfajt tekintve is csak közepesnek mondanám, nem minden esetben tartott ki a fogyasztás végéig. A kávé testessége is inkább csak az átlagos kategória. Ízek tekintetében megjelentek a citrusok, ribizli, áfonya, teás lecsengéssel és csokoládés utóízzel. A kávé savasságát intenzívnek mondanám, az édességét pedig megfelelőnek. Érdemes hamar elfogyasztani, mert hajlamos az öregedésre, amikor is egy kesernyés ízjegy tűnik fel az elkészített italban. Én leginkább eszpresszóként ajánlom, mert tejben sokat veszít a karakteréből.

Kávégép: Gaggia Classic Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 3 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 3 / Ár-érték arány: 7 / Összpontszám: 21,5

 

Lorien:

Ezúttal újabb Ethicoffe mintát vallattunk. Csomagolása az előzőhöz hasonlóan dizájnos, szelepes, simítózáras visszazárható tasak, a hátoldalon rengeteg információval látják el a fogyasztót. Illata bontáskor nagyon kellemes, a szemek nagyjából hasonló méretosztályúak, a pörkölés a közepestől egy picit sötétebb, és nem teljesen egyenletes. A dupla szűrőtől nem kell sajnálni a dózist, 21 grammot gond nélkül belepakoltam. Az őrlőt kb. joker állásban lehet hagyni, hőfok tekintetében nem volt kényes, a normál arabica tartomány megfelelő. Lefolyása cseppekre szakadóan indul meg, majd bébiegérfarkas, egyenletes. Krémje a műfajban megszokott mennyiségű és állagú, a fogyasztás végéig épp kitart, nálam nem mintázódott. Bár az információk között jelezték, hogy csokoládés, jázminos ízekre kell számítani, talán egy kicsit mégis mást vártam, de az ígéret szép szó, be is tartották. Szerencsére nem maradunk teljesen gyümölcsösség nélkül, egy halvány meggyes-cseresznyés vonalat felfedezni véltem benne, némi brandys beütéssel. Utóízében hosszasan megmarad az étcsokoládé. Természetes édessége jó, így magában is kerek egész, de tejes italban felhasználva egészen jól megmarad a karaktere, így kapucsínóban is teljes értékű alapanyag. Akár a klasszikus iskola rajongóinak is ajánlható.

Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 3,5 / Íz, harmónia: 7 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 7,5 / Összpontszám:22

 

Weinmaker:

A következő Ethicoffee is hasonló csomagolásban van, mint az előző, csak a szín változott. Szerencsére a szelep és simítózár maradt. Bontáskor finom illat fogadott. A kávébabok mérete közel egyforma, nagyjából közepes pörkölés mellett. Sérült, töredezett babot nem láttam, és a pörkölés is elég egységes volt. A lefolyást úgy lőttem be, hogy a tankönyvinél picit lassabb legyen. Átlagos, vagy picit magasabb hőfokon működött a legjobban. A lefolyás jó, a krém mennyisége kategóriájában szintén jónak mondható, és szépen mintázódott, kitartott a fogyasztás végéig. Ízében hozta a csomagoláson feltüntetett jázmin és csokoládé ízjegyeket, de mellette felfedezhető volt halvány piros bogyós gyümölcsösség, mogyoró, némi fűszer, és nektáros édesség. Testessége jó, utóíze hosszan tart, melyben a kakaós-étcsokoládés ízjegyek dominálnak. Koffeintertalmát nem éreztem jelentősnek, így nálam akár késő délután is lecsúszott belőle egy-egy eszpresszó. Elsősorban eszpresszónak fogyasztottam, de kapucsínónak is nagyon finom volt.

Kávégép: Gaggia Classic Full tuning/ Kávéőrlő: Mazzer Super Jolly+Fiorenzato F64 Evo kés/ Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 3,5 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 3,5 / Ár-érték arány: 7 / Összpontszám: 21,5

 

Név Krém Íz Test Ár Össz:
Rocketeer 3 8,5 3 7 21,5
SicTransit 4 8,5 4 6 22,5
Szabiakos 3 8,5 3 7 21,5
Lorien 3,5 7 4 7,5 22
Weinmaker 3,5 8 3,5 7 21,5

Ethicoffe Yirgacheffe Bukisa szemeskávé teszt kávébabokEthicoffe Yirgacheffe Bukisa szemeskávé teszt csapolásEthicoffe Yirgacheffe Bukisa szemeskávé teszt eszpresszó
Ethicoffe Yirgacheffe Bukisa szemeskávé teszt shotEthicoffe Yirgacheffe Bukisa szemeskávé teszt krémEthicoffe Yirgacheffe Bukisa szemeskávé teszt csésze

Összegzés:

A korábban már megismert csomagolás köszönt vissza, csak más színkombinációban. Ezúttal is minden fontos információt tartalmazott a tasak, amely természetesen simítózárral és szeleppel is el volt látva. Bontáskor nagyon finom illat fogadja a kóstolót. A legjobb eredmény érdekében az őrlőt úgy érdemes beállítani, hogy a tankönyvinél kicsit lassabb, nagyjából 30-35 másodperces lefolyást kapjunk. Hőmérséklet tekintetében az átlagos arabika tartományban, vagy picit fölötte érdemes próbálkozni. A lefolyás szép, a krém mennyisége jó, állaga és olajossága is rendben van, mintázódásra hajlamos, és kitart a fogyasztás végéig. Ízjegyek tekintetében valóban szépen jött a csomagoláson feltüntetett csokoládé és jázmin, mellette azonban citrusok, cseresznye, ribizli, mogyoró is felfedezhető egy csipet fűszeresség kíséretében. A kávé természetes édessége jó. Testességére sem lehet panasz. Utóíze hosszan tart, melyben szépen megmarad a kakaós-csokoládés karakter. Elsősorban eszpresszónak ajánljuk, de bátran lehet próbálkozni tejes italokkal is, mert abban is egész jól működik. Érdemes mielőbb elfogyasztani, mert öregedésre hajlamos.

.

.

Jellemzők
Pörkölés: közepes pörkölésű
Összetétel:100% arabika
Ajánlott kávékészítési eszköz
Karos gép:
Automata:
Filter:
Ajánlott kávéital
Risztrettó:
Eszpresszó:
Tejes ital:

A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.

A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!