Sok aktív kávés (magyarul home barista) kedveli a régi időket idéző, hangulatos, dekoratív karos gépeket. Ezeknek jellemzően kis méretű (49-51mm) a szűrője, mert így elfogadható nagyságú erő adódik a 9bar körüli nyomás létrehozásához. Ma is szinte változatlan formában gyártják a legendás modelleket: La Pavoni Europiccola, Olympia Cremina, Elektra Micro Casa a Leva stb.De az utóbbi pár évben nagyot ugrott a pumpás gépek világában a technikai színvonal. Általánossá vált a PID szabályozás, és a dual bojler, a kazánnal egy vízterű fej (saturated group), a közvetlen fejfűtés (T3 technológia) széleskörűvé válása mind a pontosan beállítható, stabil hőháztartást biztosítja, lehetővé téve a kényesebb, hőérzékeny kávék optimális elkészítését is.
Ebből a trendből a kis karosok, (talán mert nehezen illeszthető a hagyományos formavilágba), valahogy kimaradtak. Létezik valami újdonság ezen a fronton, ami tudja azt, amit a korszerű nagyok? Úgy tűnik, igen, az a neve hogy Strietman CT1.
A vásárlás előzményei
A kávés világ híreiben, újdonságaiban naprakészen tájékozott barátom hívta fel a figyelmemet már 3 évvel ezelőtt egy holland kávémanufaktúrára. Szerinte innovatív dolgok készülnek itt, érdemes foglalkozni velük. Megnéztem a honlapot, (Strietman.net), ahol egy érdekes, szokatlan formájú karos gépet találtam, ami ráadásul nem is talpon állt, hanem a falra volt szerelve. Mivel nálam ez a megoldás szóba sem jöhetett, a dolog annyiban maradt, nem néztem utána a részleteknek.Pedig nem ártott volna, mert így belevágtam kicsit találomra, kicsit a külföldi fórumokban olvasottakra hagyatkozva egy klasszikus, bevált típus, egy (használt) Elektra Micro Casa a Leva rugós karos kávégép megvásárlásába. A csicsás dizájnja ugyan nem az én világom, de másodgépnek (munkahelyre) azért bőven jó lesz alapon nem hagytam ki a lehetőséget. A kávégép tartós használata végül is azt az érdekes eredményt hozta, hogy néha nagyon elkaptam vele a presszót, jobban ízlett ebből ugyanaz a kávé, mint az otthoni E61 fejes nagygépből. Szerettem ezt a kiskarost, mégis zavart az a tény, hogy a fej hőmérséklete csak tág határok között tartható. Márpedig a sacc per kábé beállítás nem kedvez a hőre kényesebb kávéknak, a stopperes, “indítsuk de azonnal a csapolást” pedig elég stresszes üzemmódnak számít.
Mégis a kedvező ízélmények eredményeképpen idővel megérett bennem az elhatározás, hogy az 58mm-es szűrőjű nagygépek világát elhagyva váltsak egy olyan kiskaros gépre, amivel tartósan tudom hozni azt, amit az Elektra néha produkált.
Mivel időközben a Strietmannak megjelent a talpra helyezett változata, most már vettem a fáradságot, hogy jobban utána nézzek ennek a készüléknek. Az olvasott sok pozitív, kedvező felhasználói visszajelzés, no meg az a tény, hogy ez a kávégép volt a legszimpatikusabb az elérhető választékból, azt eredményezte, hogy látatlanban belevágtam a vásárlásba. Nyilván komoly kockázata van ennek, és csak utólag derül ki, hogyan sül el a dolog, de már abból a tényből is látszik, hogy nekem bejött, hogy örömmel bevállaltam ennek a bemutató cikknek a megírását.
A Strietman CT1 felépítése
A tervező – gyártó Wouter Strietman, aki eredeti szakmáját tekintve művészeti (dizájner) iskolát végzett, egy általa felállított koncepció szerint lényegében újragondolta a régi klasszikus készülékek felépítését. Ez a konstrukciós alapvetés pedig az, hogy leszükítette a gép működését egy funkcióra. Ez a kávégép egy dolgot tud, de azt nagyon: a szimpla eszpresszó elkészítését.Első kisérleti modelljében még a gőz funkciót is próbálta tartani.
De rájött, hogy ezt elhagyva egyszerüsítheti a klasszikus karos kávégépek amúgy sem bonyolult szerkezetét. Sőt egy olyan elrendezést tudott így kialakítani, ami jelentősen javítja a kisgépek fej egységének bizonytalan hőtartását.
A nagy trükk két összetevőből adódik:
Az első, hogy a túlnyomásos zárt kazán helyett a nyitott verzió a lehető legegyszerűbb szerkezetet adja: a kávégép fejét felfele megnyújtva és egy tölcsérrel kiegészítve egy egységgé, lényegében egy csővé gyúrja a fejet és a kazánt.
Hogy ez működjön, az a megoldandó feladat adódik, hogya felső víztérből a kávé készítése során a dugattyú alá kell juttatni a vizet. Erre a magától értetődő, egyszerű megoldás az, hogy a dugattyúszárat bevezeti a kikönnyített dugattyúba, és a végére egy emelő szelepet tesz.
Így ha a működtető karhoz nem nyúlunk, az az alsó nyugalmi helyzetében zárva tartja a szelepet, tehát feltölthetjük a “csövet” vízzel, indulhat a fűtés. Ha viszont megemeljük a kart és vele a dugattyút, nyit a szelep, a víz a dugattyún keresztül jut az alsó térbe, a kávépogácsára. Ha elértük a felső holtponti pozíciót, újra lenyomva a kart ismét zár a szelep, lehet izomból kipréselni a kávét.
A másik összetevő, hogy a fűtést közvetlen a fejre, a szűrőtartó fölé teszi oly módon, hogy a rézcső palástra egy réz tömböt hegeszt, és az ebben kialakított két furat tartalmaz 2 fűtőpatront.
Ezzel a két részlettel a kávégép feje egyszerre direkt fejfűtésűvé és a kazánvízzel egyterűvé válik, aminek hatékonysága, pontossága összevethető a komoly ipari gépeknél alkalmazott technikákkal. (Saturated group a La Marzocco, Slayer, Kees Van der Vesten, Synesso stb. gépeknél, direkt fejfűtés a Nuova Simonelli gépeknél.)
A kávégép szerkezete a hagyományos kiskarosokhoz hasonlóan nagyon puritán. Egy hálózati kapcsoló, egy termosztát a beállító potméterével, 2 fűtőpatron, egy biztonsági hőkioldó és egy kontroll lámpa az aktív alkatrész leltár.
A szűrőtartó egy egyedi kialakítású, “kifordított” bajonettel rögzíthető a fejen. Jól működik, és a többféle felhelyezhetősége révén még kezesebb is, mint a hagyományos standard kivitel.
Strietman gyakorlott felhasználókat céloz meg a géppel, ami abból is látszik, hogy csak nyitott (bottomless, naked) szűrőtartó kart ad, márpedig ennek problémamentes használatához kell némi rutin.
A kávégép a 49mm-es szűrő- és tamper méret osztályba tartozik. Egyféle szűrőt mellékel a gyártó, de azt 3 példányban. (Én egy korai vásárló vagyok, nem tudom, így van-e ez még most is. Mikor megkaptam a csomagot, azt hittem Wouter elvétette a dolgot, és a többféle méret helyett véletlenül egyformákat pakolt be. De egy levélváltás után kiderült, ez így van rendben, és azért kell 3 db, hogy például a vendégeknek gyorsan lehessen több kávét egymás után készíteni.)Nincs a szűrőtartónak rugója, tehát az előkészítést a karból kivett szűrővel lehet (érdemes) végezni, és csak a fejre helyezés előtt berakni a szűrőtartóba.
Strietman ajánlása szerint 15g (körüli) mennyiség az optimális ebbe a szűrőbe, és nem, vagy csak alig kell tamperelni. Ez a koncepció látszik is a tamper kialakításán. Bár nem kötelező ezt betartani, de szerintem működik a dolog, én így használom a gépet. Ha valaki mégis szeretne nagyobb szűrőt, az Elektra karos kávégép duplaszűrője használható, ebbe 20g kávé is belefér.
A kávégép nem egy szokványos formájú szerkezet. Elég megosztó a dizájnja, és fénykép alapján azt gondolnánk, a szilárdsága is hagyhat kívánnivalót maga után. De ez nem így van.
Nekem bejön ez a modern kialakítás. Igényesek a felhasznált anyagok, minden alkatrésze rozsdamentes acélból, rézből, nemesfából készül. Átgondolt a szerkezet, ami 2 részletben is megnyilvánul: a látszat ellenére azok a filigránnak tűnő tartó elemek nagyon erősek, lehetetlen deformálni azokat. Másrészt nincs meg a kiskarosok jellemző stabilitási hibája. A hosszan előrenyúló talp azt eredményezi, hogy nem tud előre bukni a gép, bármilyen erősen nyomjuk a kart.
Ami a külcsín részleteit illeti, ez egy “ikeásan” letisztult formavilág ízléssel, szakértelemmel tervezve. (Lásd például a fa elemek összhangját a karon, a szűrőtartón és a tampernyélen.)
A Strietman CT1 használata
A kávégép gyakorlati bemutatóját úgy próbálom az alábbiakban áttekinthetővé tenni, hogy felsorolom pontokba szedve az általam előnynek, hátránynak tartott jellemzőit, és ezekhez kötve fejtem ki a felmerülő részleteket.
Előnyök:
1., Nincs zárt kazánban pangó víz, mindig friss vízből főzhetjük a kávét.
Körülbelül 5dl víz fér a tartályába. Ebből kb. 3 szimplát főzhetünk vízpótlás nélkül. Bár nem kötelező, de én ha csak 1 kávét készítek, akkor is kiürítem a tartályt a gép kikapcsolása után, hiszen ennyi vizet feltölteni, kiengedni 1 -2 percig tart csupán.
2., Gyors és stabil üzemkész állapot.
17 – 20 perc alatt bemelegszik a gép. (Víz + fej együtt.) A szűrőtartó kar nyitott, de azért van benne anyag rendesen, ezért ezt mindenképpen érdemes a melegedés idejére feltenni a fejre, hogy csapolás alatt ne húzza le a beállított vízhőfokot.
Ha több kávét készítünk sorozatban, a víz utántöltését követően gyorsan beáll az egyensúly, a visszamelegedésre elég 4 – 5 perc, alig több, mint amíg az újabb adaghoz az előkészítés zajlik. Mivel ennél a gépnél nincs fej túlhevülés (lásd ennek kifejtését később), akárhány kávét készíthetünk egymás után, mindenféle (hő)bűvészkedés nélkül.
3., A nyitott “kazán” miatt egyszerűen tuningolható a kávégép.
Ha a felhasználó a gyári kialakítást meghaladó kezelési pontosságot akar, könnyen megteheti, hiszen a nyitott tölcsérbe (felülről) hőmérőt vagy pid érzékelőt lógathat be a vízbe. Így ez utóbbi nem is nő össze a készülékkel, bármikor lebontható, eltávolítható, továbbá a gép eredetisége (garanciája) sem sérül.4., Korrektül tartható kávékészítés közben a 9 bar.
A trükkös vízbeeresztés révén légmentes tud lenni a vízoszlop a dugattyú alatt, ami azt eredményezi, hogy jól detektálható a nyomóerő a lenyomásnál. Kis gyakorlat után “benne lesz a karunkban”, mikor gyors, túl csöpögős, vagy éppen optimális a lefolyás. Egyébként meglepően nagy erő, kb 20 kiló kell a 9 bar produkálásához. (Ez amúgy minden kiskaros gépre igaz.) Ez a direkt működtetés bő teret hagy a mentésekre, vagyis ha új kávénál eleinte nem trafáltuk még el a jó szemcseméretet, a nyomóerőt a lefolyáshoz igazítva megmenthetjük a shotot.A légmentes vízoszlop biztosításához elegendően lassan kell felemelni a kart, hogy végig működjön az átfolyás a felső víztérből az alsóba, ne csináljunk a gyors emeléssel vákuumot a kávépogácsa fölött. Ezt az emelési sebességet jól lehet detektálni (és így begyakorolni), ha kávé nélkül eresztjük a vizet a csepptálcába. Ha túl gyorsak vagyunk, rögtön megáll a kifolyás, tehát látjuk, mennyi lehet maximum az emelés sebessége.
Ha valaki a jónál is többre vágyik, akár full tuningos verziót is összehozhat, ha benevez Kávékalmár (Laczkó Gábor) nyomásmérő szettjére, amit már a Creminák, La Pavonik után a Strietmanhoz is elérhetővé tesz. Ezzel a kiegészítéssel akár nyomásprofilozni is lehet.
5., A nyitott kazán miatt nincs túlnyomás, a szűrőtartó kar a kávékészítés után rögtön lekapható a fejről zacc-spricc nélkül.
6., A logikusan tervezett, igényes, de egyszerű kialakításból fakadó előnyök:
a) Könnyen, gyorsan takarítható a kávégép, egyszerű a tisztán tartása. (Rendszeres, bár nem túl sűrűn elvégzendő (citromsavas) vízkőmentesítésre azért itt is szükség van a dugattyúban elhelyezett szelep megfelelő működésének biztosításához.)
A réz elemek hajlamosak a patinásodásra. Ha valakit ez zavar, fémtisztító szerekkel (pl. Sidol) ez eltávolítható. Ide kapcsolható, (mármint ahhoz, hogy valakit zavar a patina), hogy a tölcséres víztartály már koracél béléssel is rendelhető a gyártótól.
b) A kevés alkatrésznél kicsi a meghibásodás valószínűsége, tehát hosszú távú, megbízható, tartós működés prognosztizálható.
c) De ha mégis adódik valami galiba, az átlátható, egyszerű szerkezet javítása is egyszerű.
7., “Saturated group” és közvetlen fejfűtés egyben: ez a komoly kunszt a Strietmanban, és ez ad lehetőséget arra, hogy kategória társaihoz képest jelentősen javítani lehet a hőviszonyain.
A gyárilag kapott termosztát kb. +- 3 fokos tartományban ingázva tartja a víz hőmérsékletét. Ez nem egy acélosan kihegyezett érték. Amit tovább nehezít, hogy az állító potmétert egy nagyon szűk tartományban lehet tekerni, tehát a skálája sem ad sok információt a valódi vízhőfokról. Az egyszerűbb (tuning) esetben is célszerű tehát egy vízhőmérőt belógatni a tartályba, hogy képben legyünk, mi merre.
De ha igazán ki akarjuk használni az ebben a konstrukcióban rejlő potenciált, érdemes egy pidre bízni a gép ki – be kapcsolgatását, ami ráadásul nem is bonyolult, hiszen az érzékelőt a vízbe lógatva ez egy tök külön egység lehet.
Persze vitatható, szükség van-e erre, és fórumokat olvasva sokak szerint nincs. (A fő érv az, hogy a fej réztömegének hőtehetetlensége miatt a vízhőfok gyorsabb ingadozása nem befolyásolja (nem viszi el) a kávéra jutó vízhőfokot.) De szerintem piddel egyrészt tudjuk, mennyi az annyi, vagyis hogy hány fokos vízzel csapolunk, másrészt a gép precízsége, stabilitása, mozgékonysága (tehát hogy változtatva a hőmérsékleten a gép pár perc után beáll az új értékre), egyenértékű lesz például a címben említett La Marzocco gépek ezen képességeivel.
Érdemes megnézni azt a melegedési görbét, amit Kávékalmár vett fel a piddel ellátott gépről, egyszerre mérve a víz és a réz fej hőmérsékletét.
Eszerint 1 -2 tizedfok pontossággal beállnak a beállított értékre, másrészt a víz- és a réz hőfoka egyensúlyi állapotban megegyezik. Ami persze azt is jelenti, hogy a fej túlmelegedése itt szóba sem jöhet, nincs időhöz kötve, mikor indítjuk a kávé készítését. Továbbá itt tényleg akkora vízhőfokkal csapolunk, amekkorát beállítunk a piden. A csapolás közbeni hőfok kitérés is minimális. Figyelembe véve a vízpótlást követő gyors visszamelegedést is, ez a gép kényelmesen használható még vendégek kiszolgálásánál is.
8., Pár szó az ízvilágról
Hogy ez a pont az előny vagy hátrány rovatba sorolandó, azt magam sem tudom, mivel nehéz ügy ez a kinek mi ízlik kérdés. Ezért hangsúlyozottan írom, hogy csak nálam, de az elektrás és strietmanos tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy a kisfejű gépek egy lágyabb, kiegyenlítettebb ízvilágot képviselnek, bár kétségtelen, ez egy homogénabb spektrum, kevésbé szálazza szét az íz összetevőket, és így sokszor kevesebb izgalmat takar. De nekem mégis az erényei jönnek be jobban. Az előtte használt nagygépekkel akárhogy csűrtem – csavartam, mindig egy kicsit nyomulós, karcos jelleg adódott. Most nagyobb a béke, továbbá toleránsabb is a hibákkal szemben. Ha nagyon nem megy félre a beállítás, (márpedig ezzel a géppel nagyon kézben tartható), bőven vállalható az eredmény. A korrekt hőviszonyok számlájára írható az is, hogy mindenevő a kávégép, jól kezeli a világos pörkölésű, újhullámos kávékat is.
Hátrányok:
1., Nincs gőz funkció. De a gép ár/tudás indexe alapján lehet, hogy jobban kijövünk, ha külön veszünk egy tej gőzölőt, mint ha egy mindent tudó high–end masina high-end árát költjük el.
2., Dupla eszpresszó (2 csészébe) nem igazán készíthető vele.
Ugyanis ebből a gépből legjobb esetben is 40ml kávét nyerhetünk ki egy húzásra, ami még nem igazi dupla. Növelni a mennyiséget újabb ráhúzással ezzel a vízátvezetéssel nem nagyon lehet (ezt hívják a szakzsargonban fellinizésnek). Kínál ugyan a gyártó egy dupla kifolyót a géphez, de ez, ellentétben az összes többi részlettel, nem vehető igazán komolynak. Lehet, hogy működik, de én ki sem próbáltam. (Beraktam a szűrőtartó kar erre a célra kialakított nútjába, de utána alig tudtam kibányászni. Ezért még próbára sem ajánlom.) Kell két szimplát készíteni, és minden probléma elfelejtve.3., Kicsi a fej és a csepptálca közötti távolság, csak eszpresszós pohár fér alá. Gondolom, a gép túlzott magasságát akarta ezzel a tervező csökkenteni, de nekem azért hiányzik pár centi. Ha már nyitott a szűrőtartó, csak jó néha benézni alá, de még a presszós pohár is úgy rálóg, hogy nem sokat látni a szűrőből. Mérleg a pohár alá a csapolás mennyiségének pontosítására szóba sem jöhet.
Ezért én, hogy javítsak a helyzeten, egy lapos kis üvegtálkába készítem a kávét, és átöntöm az előmelegített csészébe.
4., Nehéz a felsőszűrő lepattintása, de főleg a tömítőgumi kiszerelése úgy, hogy ezek épek maradjanak.Konklúzió:
A Strietman kávégép egy manufaktúrális kisvállalkozás terméke. Nagy valószínűség szerint nem túl nagy darabszámban készül. Ennek megfelelően az ára nem kevés, de ha azt nézzük, hogy innovatív kialakítása révén stabilan, gyorsan, minden erőlködés, bűvészkedés nélkül tudunk elsőrangú kávét készíteni bármilyen kávéból, akár sorozatban is, (márpedig erre csak a kellően felszerelt, komolyabb pumpás gépek képesek jóval magasabb árszinten), akkor már nem is annyira sok ez az egyszeri befektetés.Van-e ennél feljebb? Nálam biztos nem, egyenlőre nincs tervbe véve váltás másfelé. De azért egy egyenlőre kivitelezhetetlen “oldalpillantás” ötlete felmerült bennem egy friss géppróba apropóján:
Most éppen kölcsönben van a Strietman készülékem Kávékalmárnál, mert felkerül a CT1-re a nyomásmérő. Hogy ne maradjak kávé nélkül, kaptam helyette egy monstrumot, egy 35kg-os rugós karos Profitec Pro 800-as kávégépet. A változatosság gyönyörködtet alapon egyenlőre élvezem ennek a technikának a kiismerését, de hosszú távra tuti nem ezt választanám. Egy anyahajó a cirkálóhoz képest a 40 perc bemelegedésével, a kimozdíthatatlan fejhőjével. De azért jó kávékat csinál ez is. Nem véletlenül divat ez a kategória, sok gyártó termékpalettáján szerepel. (Londinium, Quick Mill, Bezzera stb.)
Így ugrott be az ötlet, mit próbálnék még ki szívesen: összehozni a két technikát. Vagyis egy olyan 58mm-es szűrővel rendelkező rugós karos gépet, aminek a fejkialakítása nagyobb átmérővel, de szerkezetében a jelenlegi Strietman géppel egyező maradna, hogy megtartsuk annak minden hőtani előnyét. (A rugós mechanizmus a működtető karral mindenképpen külön egység kell legyen hátul, a tartály mögött, hogy megmaradhasson a fej jelenlegi konstrukciója.)
Íme egy lehetőség a cég termékpalettájának bővítésére.
De addig is marad a CT1, most már piddel, nyomásmérővel kicsicsázva, megadva a lehetőséget, hogy bármilyen kávéból kihozhassam a maximumot.
