Az előző tesztben hiába ugyanolyan PID beállítást használtam, de nem győződtem meg arról, hogy a kifolyó víz hőmérséklete valójában milyen az adott beállításnál, így elég félrevezető lehet az eredmény. Továbbá nem vizsgáltam meg a gépek vízhozamát, ami szintén bele tud szólni a dolgokba.
A kapott teljesen jogos kritikákat meghallgatva úgy döntöttem, hogy akkor járjunk végére a dolgoknak és megmérek mindent, amit csak lehet.
Kérem szépen, igaz, hogy ráment a vasárnap reggelem, de azt hiszem megérte a fáradozást, mert most már tisztult a kép sokat. Mértem mindent, amit így hirtelen lehet és elég érdekes dolgok derültek ki.
Ehhez egy IKEA által forgalmazott hőmérőt használtam.
Kezdtem magával a szűrőtartó karokkal, mert az előző tesztnél az feltűnt, hogy a Gaggiáé sütött, míg a Catleré csak meleg volt, de simán állta a kezem. Ez most is így volt a bőséges bemelegedés ellenére. A Catler szűrőtartója a gép üzemkész jelzése ellenére éppen, hogy csak meleg, ezért kávékészítés előtt nagyon ajánlatos némi forró vizet átengedni rajta, hogy felmelegedjen. Ennek ellenére a Catler szűrőtartója nem marad hőstabil hiába van fejfűtés és egyebek (gondolom az leginkább arra jó, hogy viszonylag gyorsan üzemkész legyen a gép), mert ahogy a vizet leállítom abban a pillanatban kezd visszahűlni. Ezért mindenképpen érdemes csapolás előtt felforrósítani, ráadásul így a csészét is fel lehet melegíteni.
A Catlernél 90 fokos PID beállításnál 88 fok volt a kilépő víz hőmérséklete, és ez stabilan maradt is a csapolásnál. De kíváncsi voltam, hogy ez hogyan változik magasabb értéken. 96 fokra felvéve, ami a maximum hőfok, vagyis nem lehet feljebb állítani a PID-et, a kifolyó víz hőfoka 92 fok volt, ami egy hőigényes kávénál már okozhat szűk keresztmetszetet.
Ugyanezt a játékot eljátszva a Gaggiánál volt először is a meglepődés, hogy 90-es PID beállításnál 94-95 fokos volt a vízhőmérséklet. Ebből azonnal ki is derült, hogy az előző tesztnél a Gaggia sokkal melegebb vízhőmérsékleten dolgozott, így teljesen fals végeredmény született. A következő lépésben itt is megemeltem a PID beállítást 95 fokra, de itt kereken 100 fokos volt a kilépő víz hőmérséklete. Ez volt a második meglepődés, hogy itt nem esett semmit a hőmérséklet, hanem halál pontosan annyival volt több mint az előző értéknél. A szűrőtartókar hőmérséklete semmit sem esett, sőt mivel már 1 órája volt bekapcsolva ez felment 82 fokra. (20 perces bekapcsolás után ez az érték 77-78 fok volt.)
Ezek után, az biztos, hogy a Gaggia ezekkel a tuningokkal atom hőstabil lett, hiába engedtem ugyanannyi vizet ki rajta mint a Catleren, (1 kapus csésze) simán tartotta, semmit nem esett a hőfok.
Megmértem mindkét gép vízhozamát, ami mondhatni teljesen azonos 60-65ml 10 másodperc alatt, így ebből nem adódott különbség.
Ennek ellenére nekem a Gaggiával készített kávé mindig jobban ízlett (ami ugye szubjektív dolog). Hiába emeltem a Catlernél a PID hőfokon. Mondjuk 96-ig nem vettem fel sosem csak 94-ig, nem lett olyan számomra, mint a Gaggiával.
Azt gondolom, hogy így sikerült is végére járni a dolgoknak, és nem hinném, hogy sok nyitott kérdés maradt ezek után. A Catler duál bojleres gépe egy kezesbárány, szép, jó, és élvezet vele dolgozni, de esetlegesen problémás lehet magasabb hőigényű kávéknál, míg a Gaggia sokkal szélesebb szinten állítható és hőstabilabb volt, bár jóval fapadosabb a Catlernél.
A különbség így már csak minimális és simán előfordulhat, hogy valaki észre sem veszi, vagy, lehet hogy neki éppen a Catler produktuma ízlik jobban.
CatlerES 9010
előnyök:
- modern dizájn
- gyors rendelkezésre állás
- dual bojler (azonnal rendelkezésre álló gőz, a kávékészítéstől függetlenül is)
- egyszerű kezelhetőség
- rengeteg átgondolt és okos ötlet
- PID vezérlés
- tejes italok könnyű elkészítése
hátrányok:
- szűrőtartó kevésbé hőtartó
- PID beállítások korlátozottak (magasabb hőigényű kávéknál lehet probléma)
Gaggia Classic régi verzió
előnyök:
- ipari alkatrészek
- kiforrott tuning lehetőségek
- jó hőstabilitás
- széles tartományban használható
- nagyon jó kávéminőség
hátrányok:
- a régebbi típus már csak használtan elérhető
- a szuper eredmények eléréséhez tuningolni kell (PID, rézscsövezés, szűkítő, ...stb)
- tejes italok készítése macerás
Még egy fontos tanulság a végére, hogy akinek PID-es gépe van, az mérjen rá a kifolyó vízre, hogy képben legyen, hogy valójában milyen a kilépő víz hőmérséklete az adott PID beállítás mellett. Ezzel sok kellemetlenségtől megkímélheti magát, ráadásul tisztában lesz a beállított értékek valóságtartalmával.