A négy meghirdetett kategóriában (kávé, kávépörkölő, kávézó és barista) a legtöbb szavazatot és egyben legmagasabb támogató létszámot magáénak tudható vihette el a „pálmát” vagyis a győztest megillető serleget.
Fontos leszögezni, hogy ez továbbra sem arról szólt, hogy ki a legjobb, mert ez ezen a szinten eléggé meghatározhatatlan és szubjektív dolog. Aki bekerült, az kétséget kizáróan valamit nagyon jól tud, és az a valami nem más mint, hogy hogyan kell a vendéggel bánni. Talán ez az egyik legfontosabb dolog a vendéglátásban. Irányt mutatni lehet és kell is, de elsősorban a vendég elvárásainak kell megfelelni.
Engedjétek meg, hogy beidézem Nagy Krisztián posztját a díjátadó utánról, mert ennél jobbam magam sem tudtam volna összefoglalni, hogy miről is szól ez az egész:
„2013-ban amikor elkezdtem ' komolyabban ' foglalkozni a kávéval akkor elhatároztam, hogy a kávé mellett a vendég véleménye lesz a legfontosabb a számomra. :) A kommunikáció a Vendég és a Barista között szerintem nagyon fontos és erre mindig kell időt szánni! Lehet nem kommunikálok angolul a fb-on magyar barátaimmal, nem olvasok ki 100 könyvet a kávé világáról és nem tudok sajnos eljárni ültetvényekre meg táborokba, de úgy gondolom, hogy attól még jó az amit csinálok, emellett pedig maradok az aki voltam, nem feledve hol kezdtem. Nagyon köszönöm, hogy 3 éve megkaphatom ezt az Oklevelet emellett pedig idén a kávézó is kiérdemelte :) ”
Az idei díjátadónak a Prosit Buda Bisztró volt olyan kedves, hogy biztosította a helyszínt, amely úgy gondolom, hogy tökéletes választásnak bizonyult (parkolni nem a legegyszerűbb a közelben, de azért mindenki megoldotta). Az érkező vendégek kellemesen el tudtak helyezkedni, beszélgetni, miközben csipegethettek a nagyon finom Magda Cukrászdás sós és édes sütikből (hatalmas köszönet Magda Attilának érte), vagy kávézhattak a várakozás alatt.
Itt köszönném meg a magam és a díjazottak nevében is a sok támogatónak a hozzájárulást, akik nélkül lehetetlen lenne megrendezni egy ilyen eseményt!
Az ünnepély már laza, oldott hangulatban kezdődött, bár azért sokan izgultak, hogy kik lesznek azok, akik az első helyeket megszerzik. Elég sok fotó készült, de sajnos Bakay Sanyi, kedvenc barista fotósunk nem tudott eljönni, így a képek nem lettek annyira profik mintha ő csinálta volna. Ráadásul a díjazottak sem könnyítették meg a helyzetet, amikor a díjat átvéve egyből mentek a helyükre.
A díjátadó végén még többen maradtak beszélgetni, ismerkedni a többiekkel. Remélem, hogy mindenki kellemesen érezte magát és a megérdemelt és megszerzett elismerések a jövőben arra ösztönzik, hogy hasonlóan jó és eredményes munkát végezzen a vásárlók és fogyasztók legnagyobb örömére.
Végezetül, de nem utolsó sorban álljon itt a végleges lista:
Kávé TOP 10: Pascucci Golden Sack
Pellini Top, Lucky Cap Panama, Molinari Bio 100% Arabica, Casino Mocca Kiambu, Kapucziner Specialitás, Carraro Don Cortez, AVX KV Mix Gold, Omnia, Gardelli Kenya Gakuyuni
Kávézó TOP 10: Black Cat
Coffee Boutique, Pascucci Caffé Győr, A Kávé Háza, 4 Street Coffee, Caffe Memories, One Cup, Kávélabor, Molinari Váci Greens, Tűztorony Kávézó
Barista TOP 10: Gyalog Edina
Csóka Richárd, Hegedűs László, Hirtling Gergely, Víg Attila Olivér, Tarcsai Kitti, Radics Gábor, Kis- Baranyai Enikő, Nagy Krisztián, Erdélyi Regina
Pörkölő TOP 5: Lucky Cap
Black Sheep, Casino Mocca, Kapucziner, Contador
A 2016-os év meglepetése: Pacificaffé Costa Rica Tarazzu La Pastorale
A legtöbbet tette 2016-ban a kávékultúráért: Kántor Enikő (Győrffy Enikő)
Az összes fotót itt találjátok!