Egész Amerika együtt kávézik

Nyomtatás

egész amerika együtt kávézikNovember negyedike nem csak arról lesz emlékezetes, hogy ezen a napon tartották a 2008-as amerikai elnökválasztást, valamint, hogy a jelenlegi first ladynek, Laura Bushnak ezen a napon van a születésnapja. Hanem arról is, hogy ez volt az a nap, amikor egész Amerika együtt kávézott. A Starbucks kávéházlánc ugyanis minden szavazónak ingyen kávét ígér legújabb reklámfilmjében.

Bár eleinte csak azoknak az amerikai állampolgároknak szeretett volna ingyen kávét adni kedden a Starbucks, akik szavaztak is, hétfőn a cég módosította a játékszabályokat. Hogy a választási törvény szellemében járjanak el, kiterjesztették az akciót azokra is, akik nem kívánnak élni szavazati jogukkal a választás napján. Vagy csak egyszerűen Laura Bush egészségére szeretnének koccintani a papírpoharakkal.

Azoknak pedig, akik erőt gyűjtöttek ahhoz, hogy elmenjenek ma reggel szavazni, duplán jól fog jönni a forró kávé. Az amerikai hírtelevíziók tudósításai szerint ugyanis számos szavazóhely előtt már a hivatalos nyitás előtt hatalmas sorok kígyóztak.

Forrás: Index