Moak Forte - a klasszikus

Nyomtatás

Moak Forte szemeskávé teszt A Moak történetével a kávékorzón megjelent korábbi cikkekben már felszínesen foglalkoztunk. A családi vállalkozás Modica történelmi belvárosának kis két szintes üzlethelyiségéből indult, ahol -- sok száz, ha épp nem több ezer -- hasonló olasz pörkölőhöz, elsősorban a helyi lakosság igényeit elégítették ki. A korábbi évtizedek fejlődése és fejlesztései elsősorban a HoReCa-vonalat érintették, csak az utóbbi években jelentek meg újra a lakossági felhasználóknak szánt kisebb kiszerelésű, bár sajnos őrölt kivitelű kávék (vákuumcsomagolt és fém dobozos kivitelben egyaránt). A lakossági vonal további fejlesztésének első lépéseként a négy „prémium”, fém dobozos kávékeveréket készítették el szemes változatban is. A négy féle változat az Aromatik (tiszta arabika), az Arabica (csekély robusztatartalommal), a Forte (klasszikus 20 százalék körüli robusztatartalmú) és a Decaffeinato, vagyis a koffeinmentes - tudtuk meg a forgalmazótól.

Tisztelt Olvasó!

Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől,  mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.

A Moak kávé hivatalos forgalmazójától, a Caffé Moak Magyarország Kft. -től kaptuk a lehetőséget a tesztelésre.

Pontozás:

Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pont
Íz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!


Moak Forte szemeskávé teszt csomagolásKávé típusa: Moak Forte

Pörkölés ideje: , Lejárat ideje: , Csomagolás: 250g-os szelepes csomagolás
Ár: 9.560 - Ft/kg, Forgalmazó adatai


Paljoc:

Az újabb Moak minta is a profi "konzervdobozos" csomagolásban érkezett, ez továbbra is nagyon tetszett. Közepesen sötét, különböző méretű, töredezett babokat is tartalmazó blendet öntöttem az őrlőbe. Egyes szemek csúcsain apró fekete pöttyök illetve gombostűfejnyi olaj kiválások is láthatóak voltak, jelezvén hogy egy újabb tipikus olasz várja a vallatást. Finom őrlést kért, de nem extrém módon, a jokertől csak picit kellett ilyen irányba mozdulni. Hőfokkal játszadoztam fel s alá, 88-90 között, tehát nem különösebben alacsonyan jó eredményt kaptam. Lefolyással a 25 mp körüli optimumot céloztam. A blend fő ízvonala intenzív, markáns nugátos-kakaós, ezt a kávét egy hamisítatlan, ütős olasz produktumnak tervezhették, de elegánsan ütős, a szó jó értelmében. Kapucsínóban is ízlett, különösebb izgalmaktól mentes, stabil termék, szépen csapolható, cremája ugyan nem különösebben mintázódott, de teljesen megfelelő volt. Aki nem a háttérben megbúvó finomságokat keresi egy kávéban ízvilág terén, hanem szereti az egyértelmű dolgokat, nem fog csalódni ha megkóstolja.

Kávégép: Catler ES9010 / Kávéőrlő: Catler CG8010
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 6,5 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 6 / Összpontszám: 21,5

 

Monyesz:

Ez a Moak kávé is egy egy szép fémdobozban érkezett, negyedkilós csomagolásban. A tető ennél sem zár "hermetikusan", így nem tartom ideális megoldásnak a tárolásra. A robuszta nem érezte meg annyira az öregedést, így a közepesről nem kellett finomítani a darálást. Viszonylag nagy dózissal, 18.5 grammal tölöttem a duplaszűrőt. Azt figyeltem meg, hogy a lassú lefolyás nem tett jót a kávénak, így nem erőltettem a végig egérfarkas lefolyást. Az igaz, hogy így viszont szőkült a csapolás végére a crema, de ez az állagán nem hagyott nyomot, vastag volt és végig kitartott, a keverést is jól állta. Ami még érdekes volt, hogy a hőfok függvényében nagyon hektikusan változott a kávé, már kis eltérésre is keseredésbe fordult, az amúgy kellemesen csokis íz (pides géppel rendelkezők előnyben!). Nagy ízspektrumot nem találtam ennél a blendnél, pedig elfogyott a minta. A testessége jó volt, de a csokis ízen kívül én nem találtam rá másra, ezért közepes pontszámot kapott. Tejes italnak megfelelő volt, de én azért eszpresszónak készítve élveztem inkább.

Kávégép: Gaggia Baby '80 / Kávéőrlő: Compak K6
Pontszám: Krém: 5 / Íz, harmónia: 6 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 5 / Összpontszám: 20

 

Parci:

Forte. Újabb Moak, újabb fémdoboz. Mák, mert nem kell mókolni, kényelmes és szép. Ez ráadásul még remekül is zár, a korábban tesztelt Arabicáé érezhetően lazább volt. Forte, amiből nem nehéz megtippelni, hogy egy erősebb, robusztahangsúlyos blendről van szó. A pörkölés elég homogén, égett csücskök és szemek is vannak, de a nagyját szép, gesztenyebarna babok alkotják. Sok viszont a törött darab, a Moak Arabica egyértelműen egy magasabb ligában játszott ilyen téren. Orrban sajnos nem kápráztat, semmi igazán kellemetlenre sem kell gondolni, de a füst mögött "nagyítóval kell keresni" az egyéb jegyeket. Ha őszinte akarok lenni, végül nem is nagyon találtam. A kóstoló sem okozott meglepetést, épp azt hozza a kávé, amit várna tőle az ember: füst, dohány, csokoládé. A rum és a nugát most nem volt meghatározó, pedig jó lett volna, vagy legalább egy kicsit több sav, kicsit több fűszeresség, valami... de ez a blend nem az izgalomról szól, ő a gyalog a sakktáblán, a nagy kunsztokat csak elvétve várhatjuk tőle. Nem kis szó, hogy cserébe csalódnunk sem kellett! A krém remek, a cukrot tartja, bírja és azon ritka kávék egyike, ahol talán nem is bántam, hogy tettem bele picit. Cappuccino alapként sem volt vele gond, sőt, talán jót is tett neki a tej, kerekedett, besimult. Kísérletezzünk vele bátran, elég univerzális alany hozzá. Mindent végiggondolva, igazából egy baja van szegény Fortének, ez pedig az ár/érték aránya, méghozzá a házon belüli versenytárshoz, a nagytestvérhez, az Arabicához képest. Kicsit több pénzért sokkal többet kapunk, illatban is, ízben is, izgalmakban is, mindezt úgy, hogy - meglepő módon - még a krémről sem kell lemondani legkevésbé sem. Sajnos semmilyen olyan helyzetet nem tudok elképzelni, amikor ne az Arabicát választanám.

Kávégép: Dalla Corte Mni/ Kávéőrlő: Mazzer Mini Electronic
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 6 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 5 / Összpontszám: 19

 

Lorien:

Eheti mintánk közepesen sötét, kissé egyenetlen pörkölésű, mattos fényű szemekből áll, közöttük sok a törött. Hamar megtalálni az ideális készítési paramétereit, habár azért érdemes megjegyezni, hogy akár csak egy kis tömörítésbeli különbséggel is igen más végeredményt kaphatunk. Közel joker állásban, a szokásosnál épp csak egy picit nagyobb dózissal kellett őrölni, és az átlagosnál hűvösebb hőmérsékletet kedveli. Akkor volt a legjobb, amikor a sztenderd 25 másodpercnél épp csak 1-2 másodperccel rövidebben lett meg az eszpresszónyi mennyiség- Krémje bőséges és kiváló szerkezetű - mintázódik, a cukrot könnyedén tartja, a csésze falára szeret felkúszni. Amikor tehát minden jól ment, akkor egy minden robusztás felhang nélküli, elegáns étcsokoládés vonal dominált, némi pörkölt mogyoróval, mandulával, és még egy kis medvecukros flashbacket is kiérezni véltem. Egy kis cukor még inkább rátett az étcsokoládés érzésre. Egyébként a dózis növelésével el lehetett húzni egy szikárabb kakaós világba, vagy a szabványos körüli csapolásokkal egy kissé édeskés, robusztás, marcipános felhangot is kaphatott. A több arculat között nagyon vékony volt az átmenet határa. Tejes italban jól vizsgázott, finom kapucsínót és macchiátot készítettem belőle. Koffeintartalma nem veszélyes, de azért már érezhető.

Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 5 / Íz, harmónia: 7 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 6,5 / Összpontszám: 22,5

 

Weinmaker:

A Moak mintája a már korábban megismert "konzerv" csomagolásban érkezett, ami személy szerint nekem nagyon tetszik. A kávébabok közepesen sötét pörkölésűek, kissé vegyes színezetben. Viszonylag könnyen elkészíthető ez a blend, nem nagyon lehet vele mellényúlni. Az átlagos őrlési beállítás teljesen megfelelt neki. Egy picit nagyobb dózis jót tesz a végerednémynek, amit azért úgy érdemes belőni, hogy a tankönyvit megközelítő lefolyás hosszúságot kapjunk. Hőfok tekintetében az átlagos, vagy annál egy picit alacsonyabb érték bizonyult a legjobbnak. A magas hőfokkal nem érdemes játszadozni, mert könnyen kesernyésbe fordulnak ízek. A lefolyás szép, a krém mennyisége bőséges. A cukrot könnyedén tartja, szerkezete, állaga kiváló. Kitart a fogyasztás végéig. Ízében egy egyszerűbb ízvilág tűnik fel, de ettől még teljesen szerethető. A vezérvonal étcsokoládés, amit nugátos, és egy kis pörkölt mogyorós, mandulás jegyek egészítenek ki. Gyakorlatilag a klasszikus olasz stílust hozza, különösebb izgalmak nélkül, viszont teljesen korrekten. Testessége jó. Leginkább eszpresszónak fogyasztottam, de kellemes volt kapucsínónak is.

Kávégép: 2elle Eletta (Bezzera Giulia) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64E / Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 5 / Íz, harmónia: 6,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 6 / Összpontszám: 21,5

 

Név Krém Íz Test Ár Össz:
Paljoc 4,5 6,5 4,5 6 21,5
Monyesz 5 6 4 5 20
Parci 4 6 4 5 19
Lorien 5 7 4 6,5 22,5
Weinmaker 5 6,5 4 6 21,5

Moak Forte szemeskávé teszt  kávébabokMoak Forte szemeskávé teszt kifolyásMoak Forte szemeskávé teszt csapolás
Moak Forte szemeskávé teszt cukorMoak Forte szemeskávé teszt krémMoak Forte szemeskávé teszt eszpresszó

Összegzés: Közepesen sötét, nem teljesen egységes pörkölésű, jónéhány törött szemet tartalmazó kávébabok, ízléses fémhengerbe zárva. A legjobb eredmény érdekében úgy érdemes az őrlőt beállítani, hogy normál lefolyást kapjunk, ami jelen esetben az átlagos, vagy annál egy nagyon picit finomabb értéket jelent. Hőmérséklet tekintetében az átlagos alá érdemes belőni a gépet, mert magasabb hőfokon hajlamos a megégésre, és akkor az ízek kesernyésbe fordulnak. Ha mindent jól csinálunk, akkor a lefolyás szép, a krém mennyisége bőséges, vastag, jó szerkezetű. A cukrot könnyedén tartja, mintázódásra hajlamos, és kitart a fogyasztás végéig. Ízében ne várjunk világmegváltó dolgokat. A klasszikus olasz blendek ízvilágát hozza, azt viszont hibamentesen, stabilan. Kakaós-étcsokoládés alapon nugátos, pörkölt mogyorós, mandulás jegyek teszik kerekké a képet, halvány fűszerességgel a háttérben. A hozzáadott cukor jótékonyan hat az összképre. Testessége jó. Leginkább eszpresszónak, és tejes ital alapjaként érdemes kipróbálni.

 

Jellemzők
Pörkölés: közepes pörkölésű
Összetétel: 80% arabika - 20% robuszta
Ajánlott kávékészítési eszköz
Karos gép:
Automata:
Filter:
Ajánlott kávéital
Risztrettó:
Eszpresszó:
Tejes ital:

A teszthez használt 2elle kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.

 

Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!
A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!