KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Az égig érő fa, avagy specialty kávé olasz módra

Cupping Rubens Gardellivel a Mantra Kávézó szervezésébenAz elmúlt hetek bővelkedtek kávés rendezvényekben, melyeken a Kávékóstoló csapata is képviseltette magát. Ezek egyike volt az a kóstolás, melyet személyesen az olasz kávéguru, a Gardelli specialty coffees alapító tulajdonosa Rubens Gardelli vezetett.




A Mantra Specialty Coffee Minibar által szervezett programnak a nagy érdeklődésre való tekintettel végül a Ciclo Nudo Galéria és Kerékpárbolt adott helyett.

Mr Gardelli első körben rövid bemutatkozásában elmondta, hogy 37 éves, sokáig orvosi pályára készült, melyhez tanulmányokat folytatott Amerikában is, hogy a szüleinek (mint minden 2. olasz családnak) van egy kis kávézója, melynek életében ő tevékenyen sosem vett részt, de a 2008-ban kialakult gazdasági válság családjukat is érzékenyen érintette.

Ez volt az a pillanat, amikor úgy érezte, hogy szülei mellé kell állnia és ki kell segíteni őket a bajból.

És ekkor indult el a kávés karrier, ami a mai napig töretlenül ível felfelé.

Rubens 2008 óta rengeteget tanult a kávéról, számos hazai és nemzetközi versenyen mérette meg magát nagy sikerrel (többszörös olasz bajnok, világbajnok 2. helyezett brewers kategóriában), és megalapította saját pörkölő cégét is.

Elmesélte, hogy a legutóbbi világversenyre valami nagyon egyedi koncepció alapján szeretett volna felkészülni. Ez lett az ún. „single-tree project”.

Mit is takar ez valójában? Egy különleges ötletet, mely alapján Rubens 2015.02.17-én elutazott Mexikóba egy kedves ismerőse kávéfarmjára, és ott kiválasztott 1+2 (egy nagy és két kisebb) azonos fajtájú kávécserjét (melyek termése megítélése szerint különleges, apró és szuperédes volt), és ezekről a fákról egy helyi segítővel 4 óra alatt 400 gr érett kávécseresznyét szüreteltek, amiből feldolgozás után 200 gr zöld kávé, és 200 gr cascara(kávéhús) lett.

És a koncepció „bejött”, hiszen Rubens a világversenyen az ebből készített kávéval 2. helyezést ért el.

A beszámoló után már mindenki izgatottan várta a cuppingot, mely 3 részből állt.

Az első és második körben 5-5 mosott ill. natural eljárással feldolgozott afrikai és közép-amerikai kávét kóstoltunk, a harmadik körben pedig különböző vizekkel (ásványvizek, csapvíz) készítettük el ugyanazt a kávét.

Meghökkentő dolgokat tapasztalhattunk. Sokan nem is gondolják, hogy a kávékészítéshez használt víz milyen óriási hatást gyakorol a végeredményre. (de erről hosszabban majd egy külön cikkben számolunk be…)

Kóstolgatás közben volt alkalmunk a szervezőkkel is hosszabban beszélgetni, így az is kiderült, hogy másnap a Kávé Napja rendezvényen Rubens lesz a meglepetés vendég.

Így a következő napon újból „összefutottunk” egy új helyszínen, új és régi ismerősök társaságában.

A kávé szenvedély összeköt, a vonzás törvénye pedig működik, ezért már el sem csodálkoztunk, amikor a hétvége zárásaként a Pesti Vigadóban véletlenül egymás mellé szólt a jegyünk, és így együtt lehettünk részesei egy fantasztikus zenei élménynek, melyet Bartóknak, a Zuglói Filharmonikusoknak és a Magyar Rádió Énekkarának köszönhettünk.

Rubens kávé különlegességei folyamatosan kóstolhatók és megvásárolhatók a Mantra Kávézóban!

Közkívánatra blogunk tartalmaz egy fotóalbumot is, ahol jobb felbontásban több képet is megnézhettek (katt ide!):

Forrás: http://kavekostolo.blogger.hu