Szombaton 35 fő indulóval, csaknem egész napot betöltően zajlott a magyar AeroPress Bajnokság. Ennek keretében minden versenyző a rendelkezésére álló 8 perc alatt kellett, hogy elkészítse a Lucky Cap Micro Roastery & Coffee Conception által felajánlásként speciálisan erre az alkalomra pörkölt„Kenya Kegwa AA Plus” alapanyagból, saját AeroPress eszközével, a 3 fős zsűri tetszését leginkább elnyerő harmonikus préselt italt. (Az AeroPress egy egyszerű, de nagyszerű, és kimondottan olcsó alternatív kávékészítő eszköz.)
A sok ismerős és ismeretlen „hivatásos és amatőr” lelkes barista szereplésével végig nagy izgalomban tartotta a mosdóba is szinte csak észrevétlenül kisuhanó, semmiről lemaradni nem akaró, székéhez makacsul ragaszkodó szurkoló tábort.
Számunkra az esemény csúcspontja nem is a döntőben, hanem az azt megelőző „körben” érkezett el, mivel az utolsó 4 versenyzőből 2 barista – Horváth Gergő és Schubert Szabolcs – az általunk nagyon kedvelt budapesti Madal Kávézó „színeiben indult”.
Aztán a sors, az élet úgy hozta, hogy a döntőben Gergő és Szabolcs álltak „egymással szemben” vagy inkább egymást támogatva. Végül a zsűri úgy döntött, hogy Szabolcs legyen az, aki a 100.000,- Ft-os csekket hazaviheti, és az áprilisi Seattle-ben megrendezendő világbajnokságon országunkat képviselheti.
A vasárnapi program sem volt izgalomtól mentes, hiszen 16 lelkes „tejmester”nevezett a „2. Latte Art Throwdown” tudáspróbára. A szintén 3 fős – civilben dizájn vonalon tevékenykedő – zsűri nem volt könnyű helyzetben. A döntőben Tóth Gábor (Cut and Coffee Debrecen) és Nica Marius (Olivo Caffe Kolozsvár) mérkőzött meg, melyből egyetlen külföldi indulóként Nica került ki győztesen.
A „gyakorlaton” kívül természetesen az „elméleti” részből is gazdag ízelítőt kaptunk.
A teljesség igénye nélkül említünk meg néhány emlékezetes előadást.
Kiss Zoltán – török KV világbajnok – a Casino Mocca mikro pörkölő egyik alapítója arról mesélt, hogy bár sokan nem is gondolnánk, de mennyire fontos a víz minősége/milyensége a KV készítésnél. Ezt alátámasztandó meg is kóstolhattuk ugyanazt a KV őrleményt 5 különböző vízzel filter kávéként elkészítve. Az eredmény megdöbbentő volt! Erre szokták azt mondani, hogy a„különbséget zongorázni lehetne”.
Ezen kívül az egyik legnagyobb olasz pörkölő és forgalmazó cég, az Illy képviselője beszélt a tökéletes eszpresszó készítéséről, melyhez azonnali illusztrációt is nyújtott barista trénerük, aki bemutatta a hibás elkészítési módokat is. (alul- ill. túlextraktált KV)
(Itt kell megjegyeznünk, hogy az országban történő barangolásaink és kóstolásaink alkalmával sajnosmég mindig sok ilyennel találkozunk.)
Különleges bemutató/kóstolót tartott Szántó Tibor csoki mester és Pálvölgyi Krisztián a Mantra kávézó tulajdonos baristája.
Egy eddig sokak számára ismeretlen területet mutattak be, úgymint a legkiválóbb minőségű kakaó és KV babok héjából készült italokat.
Fantasztikus ízorgiában volt részünk és nem hagyhatjuk ki a számunkra legkülönlegesebb ital említését sem, ami kakaóbab héjából készült tea össze turmixolva narancs szeletekkel és trópusi(datolya) szilvával. Isteni finom, és mivel nem tartalmaz cukrot/édesítőszert, ezért az egészség tudatos ínyencek nagy kedvence lehet!
És még egy felejthetetlen élmény! A Costa Ricából frissen érkezett harsogó piros színű ropogós KV cseresznye, melyből saját kezünkkel varázsoltuk elő a 2 apró zöld színű „gyöngyszemet”.
Köszönet érte a Kávékalmár kézműves pörkölőnek!
Felejthetetlen élmény volt ez a 2 nap sok nevetéssel, izgalommal, kóstolással, fotózással, régi és új ismerősökkel!
Képek itt!!! ( A teljes rendezvényről )
A képeket mindenki saját céljára használhatja fel, azokat publikálni csak a készítő hozzájárulásával lehet.
Amennyiben jobb felbontású képekre lenne szükségetek, kérlek benneteket, keressetek bizalommal.
Találkozunk jövőre Veletek ugyanitt!
Forrás: http://kavekostolo.blogger.hu