
A megkérdezettek 75%-a fogyaszt kávét, sőt, előnyben részesíti a fekete italt, a sokak által egészségesebbnek tartott teával szemben. A fiatalok többsége, 38,4%-a naponta többször is iszik kávét, ami ha nem lépi túl a 3 csészét, akkor táplálkozás-élettan jeles képviselői szerint is egészségesnek mondható. Meglepő eredmény, hogy bár a női fogyasztók kevesebb számban voltak, mégis a kávé naponta többszöri fogyasztásának gyakorisága jóval magasabb náluk, mint a férfiak körében.
Szintén magas arányban, 25%-ban válaszoltak azok, akik napi egyszer élnek a kávéval, hetente 3-4 alkalommal a 18-25 évesek 13,4%-a, hetente 1-2 alkalommal pedig a 11,2%-a fogyaszt kávét. Elenyésző volt azok aránya, akik csak havonta, vagy ennél ritkábban innának kávét.
Káosz és ismeretlenség.
A felmérésben résztvevők 50,7% ismeri, 49,3% pedig nem ismeri, sőt nem is hallott a nyerskávé fajtáiról. Pedig tényleg léteznek. A Coffea Robusta kávé savasabb, magasabb koffeintartalmú, gyengéd ízűnek jóindulattal sem nevezhető kávé. Ez az, amit a magyar ember tudat alatt mint a kávék kávéját ismer, mert sok éven keresztül egyrészt nem is lehetett kapni mást a hazai piacon, másrészt pénzük sem lett volna az embereknek a jobb minőségű kávéra.
Rendkívül megnehezítette a kávéfajták közti választást az a tény, hogy a kávécsomagolásokon, (tisztelet a kivételnek) nem tüntetik fel a csomagban lévő kávé fajtáját, így nem meglepő, hogy a fiatalok sem tudják, hogy melyik kerül a csészéjükbe.
A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy a fiatalok hogy melyik elkészítési módú kávét kedvelik.

A vizsgálat során kiderült, hogy a fiatalok leginkább (81,8%) otthon fogyasztanak kávét, ez a reggeli órák ébredési szakaszára tehető leginkább. Tehát az eredményeket tekintve az összes kávéfogyasztási helyszín (szórakozóhely, étterem, szálloda és egyetem) háttérbe szorul az otthoni kávéfogyasztáshoz képest. Jelentősen magas 56,0% volt azok aránya is, akik a feketéjüket kávézóban fogyasztják el. A válaszadók 40,9%-a baráti összejöveteleken él a kávé fogyasztásának lehetőségével, mely az együtt töltött időt magasabb szintre tudja emelni.
Soós Mihály
Kaposvári Egyetem, GTK
Marketing és Kereskedelem Tanszék