A McCafé ötlete Ausztráliából indult el, és a sikeres startot követően Európában is kedvező fogadtatásra talált. A kávéházi hagyományaira méltán büszke Magyarország a bevezetésben pedig úttörő szerepet játszott, hiszen 2003-ban a világon hatodikként, Közép-Európában pedig elsőként Budapesten nyitott McCafé-t a McDonald’s.
Építészetileg és vendéglátás szempontjából is érdekes kísérletnek számított a McDonald’s éttermeken belül létesített McCafé. A kávézókban - úgynevezett "shop in shop" rendszerben - eltérő berendezésű és színvilágú helységekkel találkozhatnak a vendégek. Választási lehetőségüket - és így az étteremlánc reményei szerint az éttermi élményt is - növeli, hogy a McDonald’s védjegyének számító gyors és barátságos kiszolgálás mellett a kávéházi miliőre jellemző hagyományos étkezés mellett is letehetik voksukat a betérők. Őket olyan személyzet fogadja, akik speciális tréningen sajátítják el a kávéházi kiszolgálás fortélyait, az éttermi résztől elkülönülve, külön kasszánál, saját McCafé-s munkaruhában dolgoznak.
A hagyományok mellett a felkészült személyzetnek, a gondosan kialakított miliőnek és nem utolsó sorban a termékválasztéknak köszönhető, hogy a McCafé itthon is kedvelt kávézólánccá vált.
A mára közel 30 étteremben kialakított McCafé prémium minőségű kávéitalai és gazdag sütemény kínálata azok számára kínál alternatívát, akik étkezésükhöz a kávéházi miliőt, a nyugodt kikapcsolódást és a kellemes beszélgetés lehetőségét részesítik előnyben. A kényelmes fotelekben ülve porcelán csészéből vagy üvegpohárból kortyolhatnak bécsi kávét, hosszú kávét, cappuccino-t vagy akár latte macchiato-t a McCafé-ba betérők.
A kávézólánc kiemelkedő minőségű, Arabica típusú, frissen őrölt babkávéból készült hagyományos és különleges kávékészítményeket, édes és sós sütemények széles választékát kínálja. A kávé mellé a legfinomabb magyar, amerikai és olasz ízvilágú süteményekből rendelhetnek, a frissen facsart narancslé mellé ropogós meleg szendvicset fogyaszthatnak a vendégek. A minőségi kávékülönlegességekhez egyedi szervírozás jár: a kávézólánc tehetséges kollégái művészi alkotásokat rajzolnak a helyben őrölt kávéból készült cappuccino habjára.
Forrás: Kávéházak