El kell mondjam, hogy most, ahogy a tesztet írom is mosolyra húzódik a szám, visszaemlékezve, amikor és ahogyan a csomagot kibontottam. Önmagában már a doboz súlya is meglepő volt, sokkal könnyebbre számítottam, de a lényeg, a szabvány karton doboz alatt egy igényes fémdobozban rejtőzött. Tisztára mintha Karácsony lenne, olyan érzés keríti hatalmába az embert (legalábbis engem teljesen). Egyszerűen levett a lábamról ez az átgondolt igényesség, amely már a csomagolásnál megmutatkozott, hogy semmit nem bíztak a véletlenre.
A fémdobozból kiemelve egy további zsugorfólia volt hivatott védeni a készüléket, amit lebontva, végre teljes pompájában is megcsodálhattam ezt a kis műremeket. Avatatlan szem számára valószínűleg hamarabb asszociálna bárki valami modern műalkotásra, mint egy kávékészítési alkalmatosságra. Itt még nem ért véget a dolog, gyakorlatilag ötletes megoldások garmadája fogadott, ahogy bontogattam tovább a dolgokat.
A tejes italok kedvelőire is külön gondoltak, és egy kis papír hengerbe rejtve, egy kézi tejhabosító szerkezetet is kap a kedves vásárló. Az adagoló kanál maga a tamper (tömörítő) is, amelynél még az ujjunknak kis mélyedést is alakítottak ki a tervezők. A hosszú távú örömködés érdekében némi pótalkatrészről is gondoskodott a gyártó (tényleg - kell ennél több?).
Térjünk azonban vissza magára a készülékre, ami kézbe fogva maga a tökély. Sehol egy érdes rész, sorja, semmi. Gyönyörűen megmunkált hűvös fém, amit jó végigsimítani. Ennél a pontnál már nagyjából az államat alig tudtam a helyére visszatuszkolni, teljesen el lettem varázsolva.
Mint tudjuk, a ROK készüléke valójában egy kávéfőző, így nekiláttam ezt az oldalát is körbejárni.
A korábban megnézett Youtube videókból már úgy gondoltam, hogy kellő ismeretekkel ugorhatok neki kávét készíteni, és itt kellett gyorsan rájönnöm, hogy nem is olyan egyszerű „jó” kávét készíteni vele. Persze ugye ez is relatív, mert egy átlagos felhasználónak már az első próbálkozások is valószínűleg bőven megfeleltek volna, de én szeretem kihozni a maximumot, és rendesen körbejárni a dolgokat mielőtt véleményt nyilvánítanék róla. Illetve olyan kávékkal próbálkoztam, amikkel még, a HX-es géppel is el kell játszani, hogy nagyon jó végeredményt kapjak.
Mielőtt bárki megijedne, hogy akkor ugye nehéz ezt a kis kávéfőzőt használni, gyorsan meg kell nyugtatnom egy hangos NEM-el. Egy nem single origin, vagy 100% arabika kávéból, vagyis egy átlagos olasz blendből, amiket általában amúgy is könnyebb elkészíteni, azonnal tökéletes eredményt tudtam produkálni, és még a crema is teljesen rendben volt. Egyszerűen csak érdemes betartani pár szabályt, hogy a lehető legjobbat hozhassuk ki a kávénkból.
Ahogyan én csináltam:
- Vízforraló bekapcsol, majd amikor elérte a hőfokot szépen teleöntöm a kis tartályt úgy, hogy közben a kar fel van téve, és benne van a szűrő.
- Aláteszek egy kapucsínós csészét, és a karokat annyira emelem csak meg, hogy lassan egyenletesen lecsurogjon a forró víz a csészébe, a készülék előmelegítése céljából. Ezt, ha ráérünk, akár meg is ismételhetjük, nem sok idő.
- Újra indítjuk a forralót, és közben elkezdhetünk kávét darálni.
- A szűrőt érdemes tele tölteni (ez kb. 14g kávéfajtától függően), amiből egy duplát, vagy két eszpresszót készíthetünk. Persze simán lehet, csak egy eszpresszót is készíteni vele (én így használtam leginkább).
- Őrlési finomságra ugyanaz felelt meg neki, mint amit az E61-es HX-es gépen is használtam (magyarul mondva eszpresszó finomságú őrleményre van szükségünk).
- Az adagoló kanál alját tömörítőnek alkalmazva, letömörítem a kávét, miközben a vízforraló is újra lekapcsolt.
- Szépen felöntöttem a tartályt újra úgy, hogy ne legyen teli (nagyjából 3-4cm-re a tetejéig). Atom precízek akár hőmérőzhetik is, akkor indítva a készítést, amikor a legideálisabbnak ítélik meg a vízhőfokot.
- A karokat lassan, de határozottan felhúztam teljesen, hogy a víz szépen lemenjen az alsó részre, majd lenyomtam addig, amíg érezhető ellenállásba nem ütköztem (ilyenkor halk szisszentéssel üdvözöl bennünket).
- Itt hagytam 4-5 másodpercig (előáztatási fázis), majd újra teljesen felhúztam, és lenyomtam teljesen a karokat (gyakorlatilag összefogva a készülék „testével”).
- Hagytam, amíg lefolyik a kávé, amennyiben szükséges a karokat újra felemelve és lenyomva tudjuk elérni a kívánt mennyiséget.
- Ha mindent jól csináltunk, akkor gyakorlatilag eszpresszógépes szintű kávét kell, hogy kapjunk (nekem jobban ízlett, mint ugyanaz a kávé automatával készítve). Egyedül talán csak a crema mennyisége az, amiben elmarad a pumpás gépektől.
Természetesen, mint minden más eszköznél itt is érdemes minőségi, frissen őrölt kávét használni (meglepetések helyett), és a siker nem marad el. A teszt folyamán gyakorlatilag 4-5 féle kávéval próbáltam, és mindegyiknél szépen hozta azokat a jegyeket, amiket a „nagyvassal” megtapasztaltam.
Egy extra trükk még a végére maradt, hogy érdemes kipróbálni durvább (Aeropress) szemcseméretű őrleménnyel is, úgy, mintha AeroPress-es kávét készítenénk. Meg fog mindenki lepődni, hogy milyen kellemes filterkávét is lehet készíteni ezzel a kis trükkel.
Teljesen objektíven nézve a készüléket a maga cirka 56 ezres végfelhasználói árával (megvásárolható a Lucky Cap-nél) nagyon jó alternatíva lehet azoknak, akik belépő szintű kávégépet keresnek, amit egyszerű használni, tartós, sokoldalú, és még ráadásul szép is. Végezetül már nem is hab a tortán, hanem cseresznye a habon, hogy a berendezésre a gyártó 10 év (nem elírás) garanciát vállal.
Megvásárolható: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. telefon: 06-70-9300-953