KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Tilos lesz a dohányzás a horvát kávéházakban is

tilos lesz a dohányzás a horvát kávézókbanPénteken a zágrábi törvényhozás is elfogadta a kormány szigorú dohányzás elleni törvényét. A jogszabály megtiltja a cigarettázást minden zárt közösségi helyen. Ez alól egyedül a pszichiátriai intézmények kivételek. A tervek szerint az éttermeknek, bároknak és kávézóknak, valamint a dohányiparnak fél évük lesz arra, hogy alkalmazkodjanak az előírásokhoz. A többi helyen pedig hamarosan életbe lép a tiltás. Amint a közlönyben is megjelenik a jogszabály, 8 napon belül hatályba is lép déli szomszédunknál.

A kormánypárt helyettes vezetője azt mondta, hogy a törvény életbe lépésével évente 3000 nemdohányzó életét óvják meg. Andrija Hebrang hozzátette: egyetlen más előírás sem véd meg egyszerre ennyi embert.

Az éttermek, kávézók és bárok 2009 májusáig kaptak moratóriumot. Ezután csak a teraszokon lehet rágyújtani. Illetve a vendéglátóhelyek kialakíthatnak külön dohányzó helyiséget, ám abban sem ételt sem italt nem lehet fölszolgálni. Aki nem tartja be az előírásokat, komoly büntetésre is számíthat. Ha egy vendég rágyújt, akkor 1000 kunára (körülbelül 35 ezer forint) büntethetik majd őket, de a vendéglátósok sem ússzák meg olcsón: 10 és 20 ezer kuna ( 350 ezertől 700 ezer forint) közti büntetésre számíthatnak ha mégis engedélyezik a dohányzást.

A munkahelyeken a munkaadónak kell gondoskodnia arról, hogy a dohányzó alkalmazottainak legyen hol rágyújtaniuk. Hogy mekkora helyiség kell ehhez, azt a füstölgők számától tennék függővé.

A törvény egyúttal azt is előírja, hogy cigarettásdobozokon fel kell hívni a vásárlók figyelmét a dohányzás ártalmaira. A felmérések szerint a horvátok mintegy 30 százaléka füstöl rendszeresen.

Forrás: FH