KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Egy jó kávé, sose rossz

magyar kávé egyesület2012. november 23-24-én az év egyik meghatározó szakmai rendezvénye kerül megrendezésre Szekszárdon.


Mindenki számára jól látható, hogy a Magyarországi Baristák, Kávéforgalmazók és Kávéházak Egyesületének első éve komoly eredményeket hozott. Új köntösben és rendkívüli színvonalon az egyesület támogatásával a Grand Hotel Corinthia-ban lezajlott Kreatív Kávé Fórum, valamint Magyar Barista Bajnokság szépen indította az évet.

Az egyesület tagjai közös standon jelentek meg a Budai Gourmet rendezvényén, Bécsben rengetegen szurkoltak a válogatott négy tagjának és Cezve/Ibrik kategóriában Kiss Zoltán személyében világbajnokot ünnepelhettünk úgy, hogy a többi versenyzőnk is rendkívül szépen szerepelt. Rövid nyaralást követően idén először a Cafe&Bar magazinnal közösen a Nu Bisztróban megtartottuk a Kávé Világnapja rendezvényt, ahol több mint négyszáz látogatónk volt a könnyed délutánon. Az elmúlt napokban pedig a barista válogatott kettő tagja Szöulban képviselte hazánkat és nagy örömünkre Coffee in Good Spirits kategóriában Orosz Ákos újabb világbajnoki címet szerzett és Latte art versenyzőnk is tisztességgel helyt állt. A világversenyek hat kategóriájából egy nagyszámú és erős nemzetközi mezőnyben kettőből világbajnoki címet szereztünk. Ez minden tervünket felülmúlta, és meggyőződésünk, hogy ebben az egyesületi nagy összefogásnak rendkívüli szerepe van.

magyar aeropress bajnokságEzen eredményeken felbuzdulva az Aeropress magyarországi forgalmazója, a Lucky Cap micros roastery – A KÁVÉ HÁZA, valamint a Magyar Kávé Egyesület, az év utolsó kávés eseményének a KÁVÉKORZÓ által megrendezésre kerülő „A KÁVÉS SZAKMA LEGJOBBJAI 2012” eredményhirdetése előtt, egy kétnapos rendezvényt szervez, melynek programjai a következők:

2012. november 23.

10 00 – tól 13 00 –óráig Szekszárd - Bormúzeum

A Magyar Baristák, Kávéforgalmazók és Kávéházak Egyesülete éves közgyűlése (zártkörű, csak egyesületi tagoknak)

14 00 –tól 17 00 óráig Szekszárd – Bormúzeum

„EGY JÓ KÁVÉ SOSE ROSSZ” KONFERENCIA

14 00 – 14 20 –ig Köszöntő és beszámoló a 2012 év kávészakmai eseményeiről

Előadó: Tóth Sándor a Magyar Kávéegyesület elnöke

14 20 – 14 50 – ig A Q.E.P. és a Q.C.P. kávéházi minősítési rendszerének bemutatása, melyet a magyarországi vendéglátó üzletek részére 2013-tól kíván az egyesület bevezetni.

14 50 – 15 10 –ig Kávészünet

15 10 – 15 30 –ig A hazai (Kávéegyesület) és nemzetközi (S.C.A.E) kávés szakmai szervezetek szerepe és jelentősége a mai kávépiac szempontjából a forgalmazók, felhasználók és szakemberek számára.

Előadó: Hajcsunk Tibor az S.C.A.E. regionális koordinátora, a Magyar Kávéegyesület alelnöke.

15 30 – 15 50 – ig Nemzetközi kitekintés a kávéházak a kávéházak világában. Nemzetközi trendek, milyek kihívások várnak a hazai kávéházakra.

Előadó: Molnár Attila négyszeres Magyar Barista Bajnok

15 50 – 16 10 –ig Kávészünet

16 10 – 17 00- ig Fórum. Kérdések és válaszok, melyre a szakma képviselői próbálnak válaszokat adni.

Előadók:

  • Hajcsunk Tibor az S.C.A.E. regionális koordinátora, a Magyar Kávéegyesület alelnöke.
  • Molnár Attila négyszeres Magyar Barista Bajnok.
  • Tóth Sándor a Magyar Kávéegyesület elnöke.
  • Hegedűs Andrea Magyar Kávéegyesület – SCAE


A rendezvény ideje alatt büfé üzemel, ahol természetesen kávéitalok és üdítőitalok vásárolhatóak.

A belépés 400 Ft.-os támogató jeggyel lehetséges, mely a helyszínen a Magyar Kávéegyesület pultjánál váltható, ahol az egyesületi tagságról is részletes információkkal szolgálunk.

19 30 – 23 00 - ig BARISTA PARTY nem csak baristáknak. (REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT)

Helyszín: A KÁVÉ HÁZA, Szekszárd, Csatári u 16/a. - AZ ÉV KÁVÉHÁZA 2011.

Belépő: 2.500 Ft. / fő, mely tartalmaz egy könnyed vacsorát és kóstolót.

A partyn megkóstolható Orosz Ákos Coffee in Good Spirits világbajnokunk versenyitala. Kötetlen beszélgetés a válogatott tagjaival és a résztvevőkkel, italozás a kultúrált szórakozás jegyében.

2012. november 24.

10 00 – tól 14 00 –óráig Szekszárd - Bormúzeum

I. MAGYAR AEROPRESS BAJNOKSÁG

A versenyzőket érintő részletes kiírás és versenyszabályzat külön kiírásban található meg.

Részvételi díj látogatóknak: 400 Ft.-os támogató jeggyel lehetséges, mely a helyszínen a Magyar Kávéegyesület pultjánál váltható.

A rendezvény ideje alatt büfé üzemel, ahol természetesen kávéitalok és üdítőitalok, szendvicsek vásárolhatóak.

Eredményhirdetés tervezett időpontja: 14 00.

Mindazoknak, akiknek látogatóként, vagy versenyzőként szállásigényük van, az alábbi lehetőségeket tudjuk biztosítani jelezve, hogy a korlátozott szálláskapacitás miatt a mielőbbi foglalás javasolt.

Pécs Tudományegyetem Illyés Gyula kar kollégiumában

  • 20 db. 3 ágyas szoba (zuhanyzó a folyosón) 5.700 Ft./szoba + 250 Ft. IFA/fő.
  • 10 db. 2 ágyas felújított szoba (mosdóval-zuhanyzó a folyosón) 6.000 Ft./szoba + 250 Ft. IFA/fő.
  • 5 db. 2 ágyas felújított zuhanyzós vendégszoba 7.200 Ft./szoba + 250 Ft. IFA/fő.

Nádasdi Fogadó

  • 3 db. 2 ágyas zuhanyzós szoba 11.200 Ft./szoba.

Hotel Zodiaco

  • 10 db. 1, vagy 2 ágyas zuhanyzós szoba
  • 1 ágyas igény esetén 10.350 Ft. reggelivel.
  • 2 ágyas igény esetén 13.475 Ft. reggelivel.

A szállások foglalásával kapcsolatban az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 06-70-9300-955-ös telefonszámon lehet jelentkezni.

Támogatóink: Lucky Cap, Aerobie Kft., Magyar Kávé Egyesület, Kávékorzó Független Kávémagazin


lucky capmagyar kávé egyesület