Menu

Caffé Culture Show 2012 – London

caffé culture show london 2012 4 héttel ezelőtt felhívott egy cimborám: - Szia Gábor! 15 másodperced van, hogy eldöntsd, jössz-e velünk Londonba a Caffé Culture Show-ra! Most 8 ezer Ft-ba kerül a fapad oda-vissza, de percenként emelkedik az ára!!! Indulás május 16-án reggel 6-kor. Vissza Ferihegyre aznap 23.55-kor érkezünk.



- Uff. Izé….. Ácsi-ácsi-ácsi! 3 perc múlva visszahívlak!

Másfél perccel később csörögtem: - Ennél többe kerülne, ha aznap itthon maradnék! Foglald le nekem is a jegyet!

Az ángliusok nem mondhatók kávé-ínyencnek, de gondoltam, hol máshol, ha nem Londonban találjuk meg Anglia legjobb kávézóit. A kiállítástól úgyis mérgezést kapunk 4-5 óra elteltével, utána irány a város. Olyan helyeket kerestem a neten, ahol helyben pörkölnek, és rokonszenves az üzlet. Az fix volt, hogy a D.R. Wakefield-hez (zöld kávé kereskedő) beugrunk mintákért, úgyhogy nem halmoztam a címeket, kikötöttem a Monmouth-nál.

A cimbik rutinos londoni túristák, két héttel később le volt szervezve az egész napos taxink 4 csík Marlboroért :). A reptéri transzferek és a városban tervezett csavargásaink ezzel ki voltak pipálva.

Május 16-án hajnalban kitántorogtunk a nyugdíjba vonuló egyes terminálra, majd eseménytelen (se turbulencia, sekaja, sepia), alig több mint 2 órás repülőút után landoltunk Lutonon. A reptérről kilépve az első kávés bódénál egy 4 karos La Marzocco monstrum előtt álltak sorban türelmesen a kávéra szomjazók. Fel nem tudom fogni, hogy az az egy ember, aki akkor éppen kiszolgált, hány kart tudott egyidejűleg kezelni. De nem is volt időm tanulmányozni. Rohantunk tovább a találkahelyre. Tibor, az alkalmi sofőrünk, pontosan érkezett.

Az út nekem egy kicsit hézagosan dereng, állítólag bealudtam a külvárosban. Pár perccel a 9.30-as nyitást követően mindenesetre bent voltunk a régi olimpiai csarnokban.

A Caffé Culture Show nem egy klasszikus kávé kiállítás. Alapvetően és elsősorban a kávézó, kávéház tulajdonosoknak szól. Ez eleve meghatározta a kiállítókat (pl. kávépörkölő gyártót hiába kerestünk volna), valamint tükröződött a kiállítást látgatók számában is (4 662 a két nap alatt). Ezt, mint látogatók nem különösebben bántuk: nem tapossuk le egymás lábát.

kávézás a Matthew Algie-nál A csarnok bejáratánál rögtön az első standon lehorgonyoztunk. A hajnali 02.45-ös ébresztőt is figyelembe véve azt hiszem, nem kell részletezzem, mire szomjaztunk. A Matthew Algie-nál (a sziget legnagyobb független pörkölő üzeme) a logo volt, ami engem elsőre megfogott. Az ugyanis már bennem is megfogalmazódott korábban, hogy az emberi agy komoly hasonlóságot mutat a kávészemmel (és itt nem a méretre, a keménységre vagy a barázdáltságára gondolok).

Nos, ők ezt tették a brandjükké. Néhány évvel beelőztek engem… A következő meglepetés - miután a szoborszerű Faemán elkezdte készíteni a lattémat -, hogy magyar volt a második ember (is), akibe belebotlottunk. Piros, aki trénerként dolgozik az üzemnek már néhány éve, rettenetesen élvezi, amit csinál. Jót beszélgettünk az angol kávékultúráról, a Matthew Algie-ról, valamint arról, hogy miért és hol érdemes/érdemes-e kávézót nyitni Londonban. Az nyilvánvaló, hogy London nem a kávé Mekkája, de az angolok attitűdje a kávéhoz az elmúlt 15-20 évben rengeteget változott. Igaz, leülni továbbra is inkább a sör mellé hajlandóak, de London mára elképzelhetetlen a „coffee to go” (fedett pohárkában szürcsölve metrón, séta vagy vezetés közben stb.) nélkül.

kézműves torták és sütik Gondoltuk, nem akarunk mindjárt az elején kávémérgezést kapni, ezért a kézműves torták, sütik és kekszek felé orientálódtunk. Óriási meglepetés ezeken a standokon nem ért bennünket, lévén „csoportunk” hölgy tagja a cukrászatot meglehetősen magas fokon űzi. Az ángliusok itt nem járnak mérföldekkel előttünk. Alapanyagokban, ízekben, minőségben a kontinensen túl is azt kapjuk, amit az itthoni cukrászok „krémje” nyújt az igényes vásárlóknak.

Csorgattuk a nyálunkat a presszógép gyártók/forgalmazók (La Cimbali, La Spaziale, Wega, Rancilio, San Remo, Astoria a teljesség igénye nélkül) standjai előtt is, de amint testközelbe kerültünk, hervadozni kezdett a mosolyunk. Tisztelet a kevés kivételnek, de úgy tűnik, hogy:

a) vagy a controllerek a megmondó emberek ebben a szektorban is, mert a gépek közelről már messze nem olyan kidolgozottságúak, masszívak mint amit 5-10 méterről sugallnak (lásd autóipar 70-80-as versus 90-es és későbbi évek).

b) vagy a gyártók elsősorban a kávét fogyasztókra, a vendégekre, és nem a barisztákra koncentrálnak (egymásra licitálnak a színes ledsorok, krómozott műanyagok és társaik), a tapintható minőség visszaszorulóban.

Amikor megfogdostuk a gépeket, az volt a benyomásunk, hogy egy-egy háromkaros legfeljebb a mérete (nem a súlya) miatt igényelne 2 embert az odébb rakásához. Azért az a Latte Art Cappucino, amit a la spaziale-s csajok belém erőszakoltak, az 'perfetto' volt.

Lenyűgöző volt még a komplett büfé-autó is, ami egy transzformerszhez foghatóan alakult át egy Opel Vivaro-ból egy komplett büfévé. A kiállítóval roppant kedélyesen eldumálgattunk. Jó humorral megáldott angol úriember volt. Amikor arról kezdtem faggatni, hogy a büfé hány másodpercen belül gyorsul 60 mérföld/órára, vagy hogy mennyi a körideje Silverstone-ban, nem jött zavarba. Azt válaszolta, hogy még nem tudták eldönteni, hogy Button vagy Hamilton legyen a szerencsés tesztsofőr.

mini kávépörkölő És igen, ha nem is a center court-on, de a hátsó sorok egyikén, a kisebb kiállítók közt mégis belebotlottunk egy kávépörkölő gépbe (Ikawa) is. Alig vettük észre. Az aprócska szerkezet 50g max. kapacitással és a minta pörkölők között egyedülállóan szofisztikált vezérléssel bír. A kiforrott prototípus egy hónapja került bemutatásra, és kétezer egynéhányszáz Euroba kerül. USB-n keresztül csatlakozik a laptophoz, amin az előre programozott, valamint a tényleges profil látható. A profil a pörkölés tetszőleges pontján húzkodható az egérrel, mégpedig úgy, hogy ha épp a folyamat 8. percében járunk 160 Celsius foknál, és azt szeretnénk, hogy 12-dikben 185 legyen, akkor azt lineárisan emelkedve a kívánt időpontban éri el.

A két holland srácnak rögtön csillogni kezdett a szeme, amikor elkezdtem érdeklődni. Előkerült a megrendelőlap is, de mondtam, hogy nem tudnám cash leperkálni az előleget, inkább mutassák meg, mit tud a gép. Gyönyörűen dolgozott, pörögtek a magok, a reccsenések is jól hallhatók voltak – igaz nem mentünk el a másodikig – a pernyét is mintaszerűen leválasztotta. Emlékül megkaptam a teljes(!) megpörkölt mennyiséget, ami nekünk otthon egy napi fogyasztásunkat sem fedezné :).

Közben befutott a D.R. Wakefield-es kapcsolatunk is a mintákkal. A törékeny csajszi kb. 3-4 kg-os szortimenttel állított be. Respect! Óriási lelkesedéssel nyilatkozott a kiállításról valamint a kávébiznicről általánosan. Közben félpercenként vállat váltott a mintakávék súlya miatt. Amikor már vagy húsz perce társalogtunk, elkezdtem aggódni, hogy ki sem adja a kezéből, úgyhogy megszántam, és felajánlottam, hogy tartom a terhet. No, ettől még jobban megoldódott a nyelve…. Hogy valami lezárás felé jussunk, mondtuk neki, hogy délután a Monmouth pörkölő üzemébe várnak bennünket, de igazán felsorolhatná londoni kedvenc kávézóit, ahol helyben pörkölnek. Az újabb 10 perces, egy levegővel elmondott beszámolóból az Allpress és az Ozone neve vésődött be. Jó vásárlátogatást kívánva neki kimenekültünk a csarnokból.

Állati sűrűnek ígérkezett a délután. A muszáj shopping után még bele kellett férjen a legjobb beigel/bagel-es büfé, a Monmouth előtt pedig legalább az egyik, az Allpress és az Ozone közül. Az Allpress mellett döntöttünk. Mint utóbb kiderült szerencsés választás volt.

beigel bagel A Westfieldre és a shoppingra nem érdemes sok szót vesztegetni. Kipipáltuk. A bagel/beigel viszont hosszabb beszámolót is megérdemelne, de mást nem tudok mondani, mint hogy a fél liter délelőtti kávé, és sütike után délután fél négykor felülmúlhatatlan volt. Egy marhahúsos és egy lazacos csúszott le gyors egymásutánban a Marlboroval szponzorált taxiban az Allpress felé tartva.

marhahúsos, lazacos bagel Az Allpress egy új-zélandi cég, akik mindössze 2 évvel ezelőtt nyitották meg londoni üzletüket. Sajnos sok időt nem tölthettünk náluk sem, 20 percünk maradt monmouth-os üzemlátogatásunkig. Beszívtuk a hely szellemét, kiválogattam 5 szép jutazsákot a bejárat mellett felhalmozottakból, fizettem és „magyarosan” távoztunk. Ide még vissza jövünk egyszer kávézni is...

monmouth kávépörkölő Fél öt előtt pár perccel szálltunk ki a Monmouth előtt. A pörkölő üzemnek is helyet adó üzlet csak szombaton van nyitva a vendégeknek. Előző éjjel küldött levelünk viszont annyira meghatotta őket, hogy hármunk kedvéért kivételt tettek. Flori fogadott bennünket, aki a pörkölésért és a 2+1 shopból álló lánc adminisztrációjáért felel. Flori costa ricai születésű, nem mellesleg ő az, aki a termelőket is látogatja. A Monmouth ugyanis zöld kávéik nagy részét közvetlenül a termelőktől szerzi be. Nevetve mesélte, hogy véletlenül (by accident) ültetvénytulajdonos is. Ugyanis, amikor pár éve azon kesergett, hogy a londoni ingatlanárak mellett soha nem lesz lakása munkahelye közelében, édesanyja spontán javaslatára ültetvénykeresésbe fogott. Mivel ezekből a „ködös Albionban” kevés kedvező fekvésű eladóra akadt (ha lett is volna, az is nyilvánvalóan rettenet drágán), ezért aztán második (talán szerencsésebb) alternatívaként szülőhazájában invesztált. Visszatérő mulatságos téma volt az is, hogy a Monmouth a törpék közé tartozik Londonban, ami a kávét illeti. Heti mindössze 3 tonnát pörkölnek…. Ebből 2 tonna fogy a saját üzleteikben (szemesként és lefőzve), egy tonnát független kávézóknak adnak el. Ezt a mennyiséget egy 60 és egy 15 kg kapacitású gépen produkálják, amiket még egy mellettük kis ékszernek tűnő Probat gázos (!) mintapörkölő támogat. Mondta, hogy nyugodtan fotózhatunk, de egyidejűleg megkért bennünket, hogy a képeket ne hozzuk nyilvánosságra, úgyhogy ezzel az egy bent készített fotóval kell beérjétek (az eszpresszógépen tréning "folyt", filterkávét kaptunk):


monmouth kávézó monmouth filterkávé kóstolás A cég más tekintetben is a konzervatív politikát folytat. 1978-ban alapították, tudatosan akarnak „kicsik” maradni, értéket közvetíteni. Interneten nem, kizárólag hazai piacon értékesítenek. Florin látszott, hogy a kávé az élete. Másként elképzelhetetlen lett volna, hogy több mint egy órán keresztül ilyen élvezetes és informatív beszámolót tartson 3 magyar addiktnak. Le voltunk nyűgözve, és nagyon hálásak voltunk ezért neki. Csendben jegyzem meg: nekem ez a látogatás tette fel a napra a koronát. Búcsúzóul még kaptunk egy-egy tasak kívánság szerinti pörkölt kávét és nádcukrot, amit természetesen ők maguk importálnak közvetlenül Costa Ricából. A feldolgozóra Flori bukkant ültetvénykeresés közben… Időztünk volna még szívesen, de indulnunk kellett Lutonba.

A koraesti csúcsforgalom elmaradt a prognózistól, így a reptér előtt egy hangulatos útszéli kocsmában egy langyos ale is belefért. A hazaút hasonlóan eseménytelenül (no kaja, no pia, még turbulencia sem) telt. Éjfél előtt landoltunk Ferihegyen. Londonba persze vissza kell mennünk. Kimaradt az Ozone, innék egy lattét az Allpressben (nem mellesleg ismét válogatnék a jutazsákjaik közt). Természetesen a Monmouth-ba is betérnénk, hiszen lógnak nekünk egy a házi blendjükből készített igazi eszpresszóval. Egy biztos, nem várunk a come back-kel a 2013-as Caffé Culture Show-ig!

Hozzászólások:

Hozzászólások   

 
#2 attilio 2012-05-30 14:55
Csatlakozom az előttem szólóhoz! Remek hangvételű írás!
 
 
#1 blaze 2012-05-26 10:32
Nagyon jó cikk, jó a stílusa is : gratula !
 

Csak a regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Támogató partnereink

althaus teaavx kávékbristot kávébwt vízkezelési technológiákcarraro kávécellini kávécorso veronaexpolygon kávégép alkatrészek, kávéfőzők, kávédarálókgaggia momentigoppion caffeilly caffe Kávébár Bazár - KávéfórumKapucziner Kávémanufaktúraluckycap kávémaromas kávémahlkönig kávédarálók    molinari kávénaturalmix Nespresso pacificaffe kávé pallyotz kávé pannon kávépasco kávépascucci kávépellinisaeco sagevaldocafe