Egykoron, az irodalmi kávéházak fénykorában az írók, publicisták fél életüket a kávéházak márványasztalai mellett töltötték, s rótták buzgón a sorokat dohányfüstbe és kávéillatba burkolózva. Bár ez a korszak sajnos már soha nem tér vissza, az Illy mégis megkísérli újjáéleszteni a kávézás és a művészi írott szó kapcsolatát. 2005 óta minden év őszén kiadnak egy füzetecskét, melyben fiatal európai írók kapnak lehetőséget arra, hogy új dimenziókkal gazdagítsák a kávézás élményét: a novella koncentrált, néhány oldalas műfajában kell elmesélniük egy történetet, amit aztán egy kávé mellett könnyedén elolvashat az ember. A kiadványok ingyen elérhetőek az olasz kávézókban, sőt a szerzők nyilvános felolvasást is tartanak műveikből. Tavasszal aztán a cég ismert írók műveiből válogat, melyekben az alkotók a kávézás világához kapcsolódó történeteket mesélnek el.
Az Illycaffe a legjobb olasz hagyományokat követi azzal is, hogy az esztétikummal, a művészettel üzenetet közvetít. A cég óriási elkötelezettséggel karolja fel a kortárs művészeteket. Nevük minduntalan felbukkan a nagy, nemzetközi művészeti kiállítások és rendezvények támogatói között, és számos kezdeményezéssel segítik a fiatal művészeket. 1992-ben létrehozták az Illy Art Collection kávéskészletet, melynek darabjait olyan nemzetközi hírű kortárs művészek alkottak, mint Michelangelo Pistoletto, Marina Abramović, Sandro Chia, Bob Rauschenberg vagy Jeff Koons, sőt Federico Fellini és Francis Ford Coppola neve is ott van azok között, akik terveztek a kollekció számára. A limitált kiadású, számozott darabokra ma már gyűjtők vadásznak. A Matteo Thun által megálmodott csésze legújabb mintája Pedro Almodóvar új filmjéhez (Los Abrozos Rotos) kapcsolódik: a szintén limitált kiadású csészéken Almodóvar aláírása mellett a film főszereplőjének, Penelope Cruznak Warhol-stílusú képe lesz látható. Ezen kívül maga Almodóvar is tervez majd egy hatdarabos készletet, melyen legismertebb filmjeiből származó, emblematikus jelenetek szerepelnek majd.
A kedvencem az Illy művészetpártoló kezdeményezései közül, az In Principio fotósorozat. Sebastiao Salgado, a zseniális humanista fotóművész azokba az országokba kalauzol el minket fényképezőgépe segítségével, ahol a nyerskávé terem. 2002-ben készült az első sorozat Brazíliáról, Salgado szülőhazájáról, ahol a világon a legtöbb kávét termelik, s azóta minden évben újabb országot mutatnak be a megejtően gyönyörű, fekete-fehér fotók. Mesélnek a táj, a föld szépségéről, ezzel tisztelegve a kávéért dolgozók és minden emberi lény méltósága előtt.
A bűbájos-varázsos fekete italnak lehet valami titka: hatása alatt versek, novellák, vezércikkek sokasága született hajdanán. Vagy talán így van ez ma is? Harry Potter is egy edinburghi kávéház asztala mellől indult el a világot elvarázsolni, s lám mennyi ötlet, szépség, művészet fonódik össze még ma is a kávéval. E nemes nedűnek tehát tisztelet, idő és odafigyelés jár. Kávézni csakis így érdemes…
Ezzel a találmánnyal kezdődött az eszpresszó és a trieszti székhelyű Illycaffe sikere. A kávé nagyszerűsége iránti szenvedély a család harmadik generációjából sem hiányzik: missziójuknak tekintik, hogy hozzájáruljanak az olasz eszpresszó és a kávézási kultúra elterjesztéséhez a teljes és tökéletes kávéélmény létrehozásával – meséli büszkén Riccardo Illy, az alapító unokája, a cég alelnöke.
De vajon hogyan jön létre ilyen kivételes kávé? Igazán jó minőséget csak kiváló alapanyagból lehet előállítani, ezért különös gondot fordítanak arra, hogy csakis a legkitűnőbb nyerskávéval dolgozzanak. Kétféle kávécserjéből lehet kávét készíteni: az egyik a robusta, mely igen ellenálló fajta, de termése kevesebb aromát és több koffeint tartalmaz. A másik az arabica, ami jóval érzékenyebb növény, termesztése munkaigényesebb, viszont jóval több aromaanyagot és kevesebb koffeint tartalmaz. Az arabicának intenzív és gyümölcsös aromája van, kiegyensúlyozott benne a kesernyés és a savanykás íz. A legfinomabb kávékat arabicából készítik. Az olasz eszpresszót sokáig arabica és robusta keverékéből állították elő, de ma már inkább az a tendencia, hogy kizárólag arabica kávé legyen benne.
A híres, kilenc fajta arabicát tartalmazó keverékhez a világ különböző tájairól, Dél- és Közép-Amerikából, Indiából és Afrikából származó kávét használnak, hogy elérjék azt az intenzív, kiegyensúlyozott, összetéveszthetetlen aromát, melybe már sokan beleszerettek a világon. Az évek során kísérleteztek más kombinációkkal is, de végül mindig arra jutottak, hogy nincs jobb Francesco nagypapa eredeti kilencesénél.
A kávékonferenciát az Olasz Fesztivál rendezvénysorozat részeként, Gian B. Campagnola, Olaszország nagykövetének védnöksége alatt, az Olasz Külkereskedelmi Intézet, az Olasz Kultúrintézet és a Gruppo Illy közreműködésével rendezték meg május 26-án a Corinthia Hotelban. A fesztivál két hónapja alatt a művészet, a technológia, a gazdaság és a tudomány néhány kiemelkedő olasz képviselőjét mutatják be a magyar közönségnek. A rendezvény célja, hogy erősítse a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi, tudományos és kulturális kapcsolatokat.
Forrás: Netriport - Szabó Helga


Oszd meg másokkal is:




Ismerje meg részletesen kávé és kávéház tesztelési rendszerünket.
Hozzászólások
Tényleg, vajon kizárólag ez a (kívánatos) tendencia? Ez egy orbitális marhaság, köze sincs a valósághoz, sőt, majdnem az ellenkezője igaz...
Volt kis időm, utánanéztem: azt tudjuk, hogy a Bristot, vagy éppen a sokak kedvence, a MoKambo sok nagyon jó minőségű eszpresszó-keve réke nagymennyiségű robusztát tartalmaz, sok esetben 50% felett, vagy akár 80% felett is (ld. pl. Bristot Bar Classico, vagy MoKambo Buon Gusto). Vagy éppen a közelmúltban itt is tárgyalt Mokarico Rossa, ami szintúgy egy (nagyon jó minőségű) zömmel robusta-fajtákb ól összeállított eszpresso kávékeverék.
Az eszpresszót világszinvonalo n képviselő neves olasz gyártóknak is a honlapját érdemes megnézni, (ill. a magyar importőrök honlapját is), és bizony itt is ledől az a dogma, hogy feltételnül kell az arabica-"többsé g" a jó olasz eszpresszóhoz.
Az előbbieken túl, érdemes megnézni, hogy a Bar vonalon (HoReCa) vonalon terjesztett és eszpresszóhoz gyártott Bravi, Il Moretto, Varesina vagy Corsini neves, nagy hagyományokkal rendelkező pörkölők többen is használnak akár 80%-os robusztás eszpresszókávét is! Nem ár/érték arányról van szó (csak), mert pl. a Varesina forgalmazója is beismeri, hogy az olcsóbb, és igen gazdag robuszta-tartla mú kávéja (Platta) "ez a típus örvend a legnagyobb népszerűségnek vásárlóink körében. A 60% Arabica és a 40% Robusta keverék kiváló, karakteres és krémes espresso-t eredményez."
Azért írom le mindezeket, mert sokan még mindig azt hiszik, hogy ha egy kávéban túl sok a robuszta, az szinte "automatikusan" azt jelenti, hogy túl testes, erős, szinte ihatatlan keverék, ami azért "olcsó" vagy "olcsóbb", merthát' ugye' mégsem "nemes arabicából" van...
Sorolhatnánk a kitűnő -- az Illy kávéit mind ízben, mind minőségben messze-messze meghaladó -- nagy robusta-tartalm ú kávékat szinte vég nélkül, pl. VERGNANO 600, MANUEL SOLAROMA, ZICAFFE CINQUANTENARIO, MOKARICO ROSSA, BRISTOT BAR CLASSICO, MOKAMBO BOUN GUSTO/ARGENTO/R OSSA vagy éppen lásssátok alább:
Jöjjenek a további konkrét példák annak "bizonyítására" , hogy egyáltalán nem "fehér holló" a hagyományos, nagymúltú olasz pörkölők között az, aki mer jó minőségű robuszta-gazdag kávét pörkölni és firgalmazni... Sőt! Márpedig ők jónéhány évtizede kotyvasztják e nemes nedűt, tehát csak tudják, mit és miért kevernek össze!
Bárhogy vitatjuk is az arányokat és "százalék-miszt ikázunk", a finom kávé titka a jól eltalált, megfelelő arányban (Arabica/Robust a) összeállított, megfelelő helyről szállított és megfelelően pörkölt és tárolt keverében van.
Bravi Caffé
http://www.bravicaffe.hu/
Caffé Tradizione 20% Arabica, 80% Robusta
Caffé Crema 30% Arabica 70% Robusta
Caffé Grani D'Oro 50% Arabica, 50% Robusta
Il Moretto
http://www.ilmoretto.hu/index.php?menu=kave
Superbar - 50% Arabica, 50% Robusta
Family - 20% Arabica, 80% Robusta
Varesina
http://www.varesinacaffe.eu/druhy-kavy-hu.htm
Platta - 60% Arabica és a 40% Robusta
Corsini
http://www.nerovero.hu/
Espresso in grani - Arabica 30%, Robusta 70%
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.