Szotyi egy pincsi és egy foxi keveréke. Egész napját játékkal tölti – már amikor nem kávézik! Kávézás után általában az udvaron harapdálja a gumijátékait, vagy focizik a gyerekekkel, de remekül elfoglalja magát egy vécépumpával is. Első kávézása azonban örök emlék marad gazdája számára.
– Éppen anyukámmal kávéztunk a teraszon – idézte fel a Borsnak Czipóth Katalin. – Szotyi odaült a lábamhoz, és szomorú ugatásba kezdett. A csészémben már csak pár csepp maradt, gondoltam, megkínálom, ha ennyire szeretné. Felvettem az ölembe, és a szája elé tettem a csészét. Ízlett neki. Azóta a kávémból az utolsó korty mindig az övé.
A kutyus megismeri a kávéfőző hangját. Amint meghallja, rohan a konyhába. Alig várja, hogy Katalin az áhított utolsó kortyhoz érjen, hiszen még a kávé illatáért is rajong.
A gazdi naponta többször is kávézik, így aztán összességében a kutyának is jut egy csészényi. Az állatorvos szerint ennyi nem árt neki, de nem szabad túlzásba vinnie szenvedélyét. Szotyi decemberben fogja ünnepelni első születésnapját, amire gazdája egy különleges kávéspecialitással készül.
– Megérdemli, hiszen még a fogyókúrámban is segít – mosolyog Katalin. – Az ebédem egy részét ugyanis szívesen elfogyasztja helyettem.
Forrás: Bors
Kedvencekhez
Cikk küldése E-mailben
Találatok: 286
Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!



Oszd meg másokkal is:








Ismerje meg részletesen kávé és kávéház tesztelési rendszerünket.