Budapest egyik patinás, nagy múltú kávéháza a Centrál. Gondoltuk, betérünk, megnézzük hogy mit sikerült a múltból megőrizni és a felújítás visszahozta-e a régi idők szépségét, dicsőségét. Már most előrebocsátom (lehet, hogy túlzott elvárásokkal léptem be a kávézóba), hogy nekem csalódást okozott. Mielőtt a felszolgált eszpresszót jellemezném, és bemutatnám, úgy érzem, megérdemel ez a neves, nagy múltú kávéház egy rövid bemutatást.

Az épületről:

1887-ben nyílt meg Erényi Ullmann Lajos által építtetett és Quittner Zsigmond tervezte, Centrál Központi Kávéház. A kávéház valóban központi helyen állt, kulturális intézmények, újságszerkesztőségek, nyomdák környezetében és az ide betérő emberek lelkében is. Már ez is arra predesztinálta, hogy Budapest szellemi életének központja legyen. A régi Centrál Kávéház belsőépítészeti kialakítását a század első évtizedeiben a historizáló eklektika jellemezte. A berendezésben szerepet kaptak a thonet székek, öntöttvas lábakon álló márvány asztalok, perzsaszőnyegen plüssfotelek, angol klub bőrgarnitúra néhány pálma társaságában, a falon városfotók, grafikák és tükrök, az asztalokon nemes vonalú kerámiák.
1949. július 2.-án - az államosítás évében - végleg bezárt a Centrál, és elkezdődött az egykori híres kávéházhoz méltatlan, hányatott sorsa. A Kávéház fénykora után a hely előbb a metróépítő munkások étkezdéje, majd az ELTE Eötvös Klubja lett. Az 1990-es években, mint játékterem üzemelt, miközben állaga egyre romlott.
Végül több mint 50 év után Dr. Somody Imrének köszönhetően ismét a régi fényében ragyoghat ez a páratlan hangulatú hely.

A kávéház múltjáról:

Számos történet és legenda övezi a Centrált. Neves magyar költők és írók vallomásai alapján nézzünk a múlt tükrébe:
„Akik akkor,... beszoktunk a Centrálba, többet egészen nem váltunk el tőle, atmoszféráját más hely nem pótolhatta. Közelében volt a Belvárosi kávéház, de a két hely élete és látogatói úgy viszonyultak egymáshoz, mint egy porosz város és Nápoly tája. A Belvárosiba pénzszagot hoztak, a Centrálba szellemi kíváncsiságot. Így lett az egyik parádés, a másik szerény és nagyvonalú.” (Bohuniczky Szefi)
A régi Centrál Kávéház egyik legfontosabb hagyománya a híres vendéglátáson túl a kávéház intellektuális jellege, a pezsgő kávéházi szellemi élet volt, hisz egykor éjjel-nappali nyitva tartás mellett festők, építészek, szobrászok, újságírók, színházi emberek, fotósok, muzsikusok, művészettörténészek, orvosok, egyetemi tanárok otthona, törzskávéháza volt. A Centrál – mai kifejezéssel élve – saját korának tudás- és információs központja volt.
„Centrál, modern Akadémia pezsgett, forrt. A költők törzsasztala rég befogadott.” (Szabó Lőrincz)

1905-től Mészáros Győző vette át a kávéház vezetését, aki nagy súlyt fektetett a kávéház szellemi életére. Ekkor élte a kávéház a fénykorát. A Centrál Kávéház Tudósasztala körül vitázott többek között Gombócz Zoltán nyelvész, Eckhardt Sándor művészettörténész, Szekfű Gyula és Hóman Bálint történészek. A Centrál Kávéház nevezetes Kerek Asztala körül szerkesztette Kiss József a Hét című újságot, innen indult el, majd ide tért vissza 1920-ban a New York Kávéházból a Nyugat.

Törzsvendég volt itt Ady, Karinthy, Móricz, Babits, Osvát, Kosztolányi, Krúdy, Ignotus, Szabó Lőrincz, Tóth Árpád, Kaffka Margit, később Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter - hogy csak néhányat említsünk az akkori szellemi életének nagyjai közül. 1940 és 1944 között a Centrálban működött a Bólyai Akadémia irodalmi és társadalomtudományi baráti kör Püski Sándorral, Féja Gézával.

„A Centrál egyedülálló intézmény volt a maga nemében, szabadegyetemféle, de annál több, mert eredményesebb....Egyszóval a magyar szellemi élet elite krémje gyűlt itt össze...” (Kolozsvári Grandpierre Emil)

A második világháború után a Centrálban szerkesztették az első irodalmi folyóiratot - az Újholdat - így lettek a kávéház törzsvendégei Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky, Szabó Magda, Mándy Iván, Örkény, Ottlik, Hubay, Devecseri Gábor, Somlyó György.

A kávéház jelenéről:

Vegyes érzéseim vannak, amikor erről kell írnom. A múlt ragyogásából csak néhány fényes szikra maradt… Úgy tűnik, „hiába” újították fel ezt a szép kávéházat, a régi időket nem sikerült visszahozni.
A patinás kávéház tágas, átlátható és nem szeparált terei békebeli hangulatot árasztanak. A pasztell színek, bőr karosszékek és márványasztalok barátságosak. A termek hatalmas üvegablakai kitűnő kilátást nyújtanak a város forgatagára, ugyanakkor nem engedik be a forgalom zaját, így teremtve békés-nyugodt környezetet, bár a nyílt belső tér túlzottan zajossá teszi ezt a kávézót, véleményem szerint olyannyira, hogy alkalmatlan a meghitt beszélgetésekhez, olvasáshoz, alkotáshoz.
A kávézó nyitva tartása hosszú, ebben a régi idők tűnnek fel: mindennap 7.00 – 24.00 óráig tartanak nyitva. A berendezést jellemezve elmondható, hogy 4-8 fős márvány asztalok, kényelmes bőr karosszékek és kanapék, nagy üvegfelületek, nappal sok természetes fény, este kellemes mennyezeti és helyi világítás van a kávézóban. Nagyon sok napi és hetilap áll a vendégek rendelkezésére.

A felszolgálásról és a felszolgált kávéról:

Segafredo kávéból készítik az eszpresszót, és a többi kávéitalt is, de vannak egyéb, fajtánként pörkölt kávéik is a különlegesebb kávéitalokhoz. Az itallapon nagyon bőséges kávéválasztékot találunk, nem csak eszpresszót és kapucsínót.
A rendelésfelvétel viszonylag gyorsan megtörtént, a kiszolgálás gyors volt.
A pincérek elegáns, klasszikus egyenruhában szolgálnak fel.
Az eszpresszót nem Segafredo csészében szolgálják fel, hanem egy szép, saját gyártású, a kávéház nevével jelzett porceláncsészében, amely a szokásos eszpresszós csészéknél kissé nagyobb űrtartalmú. A kávé mellé nagy pohár vizet, csak fehércukrot és kis kancsó tejet, kis süteményt adnak. Papíralátét nincs a kávéscsésze alatt, csak szalvéta. Sajnálatos, hogy a porcelán tejeskancsó oldala koszos volt, és amint a fényképen is látszik, a tányér két helyen is el volt törve, ki volt csorbulva.
A kávét 50 ml-re készült, nagyon világos, vékony cremával, az eszpresszó ízvilág teljes mértékben hiányzott! Olyan volt a kávé, mintha németes, jellegtelen hosszúkávét szolgáltak volna fel, kissé dúsabb krémmel. Ezek után talán mondanom sem kell, hogy a krém a cukrot nem tartotta meg, megkeverés után nem záródott össze, csak néhány krémfoszlány tapadt a csésze oldalára (ld. kép). Egy eszpresszó ára: 490.- Ft.

Pontozás:

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő	Tisztaság, dekoráció, felszolgálás	Íz harmónia	Ital hőmérséklete	Általános képzettség	Hely hangulata, személyzet	Összesen
Andrew	1	0	2	1	4	8